Közélet

Schmitt Pál a török államfővel tárgyalt

Schmitt Pál a török államfővel tárgyalt

2011. november 15., kedd
Schmitt Pál a török államfővel tárgyalt

Magyarország és Törökország kapcsolata problémamentes, baráti, és folyamatosan az együttműködés erősítését célozza - hangzott el Schmitt Pál magyar és Abdullah Gül török államfő keddi ankarai találkozóján.

A magyar köztársasági elnök négynapos hivatalos látogatáson tartózkodik Törökországban. Mint az MTI-nek elmondta, vendéglátójával megállapították, hogy a két ország szövetségi viszonyt ápol és egymást stratégiai partnernek tekinti. Elhangzott a megbeszélésen, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom már meghaladja a másfélmilliárd dollárt évente és egyfolytában bővül. Magyarországon már több mint egymilliárd dollár török tőkét fektettek be.

Schmitt Pál

elismerését fejezte ki azért, ahogy Törökország hozzájárul a Közel-Kelet, illetve a Földközi-tenger keleti medencéje biztonságához és stabilitásához. Szó esett Törökország csatlakozásáról az Európai Unióhoz, amit Magyarország maradéktalanul, következetesen támogat, s a tagságra való török felkészüléshez politikai és gyakorlati segítséget is tud. Schmitt Pál és

Abdullah Gül

szót ejtett Európa energiaellátásának biztonságáról is. A magyar államfő beszámolt arról, hogy Törökország is érdekelt a Nabucco gázvezeték kiépítésében, ami a jelenlegi meglévő hálózatokkal szemben alternatív megoldást jelentene és növelné az európai energiaellátás biztonságát. A magyar államfő a nap folyamán koszorút helyezett el a modern török állam megalapítója,

Kemal Atatürk

sírjánál, ellátogatott az Ankarai Egyetem bölcsészkarára, és találkozott

Cemil Cicekkel,

a Nagy Török Nemzetgyűlés elnökével A vele folytatott megbeszélésen elhangzott, hogy parlamenti szinten is igen jó az együttműködés a két ország között. Létrejöttek a két törvényhozásban a másik országhoz fűződő kapcsolatokat ápoló baráti tagozatok, és a parlamenti szakbizottságok is keresik az együttműködés lehetőségét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.