Közélet

Óriási adventi koszorú, bálaszínház, jégpálya a szegedi karácsonyi készülődésben

Óriási adventi koszorú, bálaszínház, jégpálya a szegedi karácsonyi készülődésben

2011. november 24., csütörtök
Óriási adventi koszorú, bálaszínház, jégpálya a szegedi karácsonyi készülődésben

Óriási adventi koszorú, bálaszínház, kézműves vásár és jégpálya is várja az év utolsó hónapjában a szegedi belvárosban sétálgatókat, de a karácsonyi előkészületet számos kulturális program is színesíti.

A Dóm téri események főszervezőjeként

Mocselini Rudolf

az MTI-nek elmondta, hogy csaknem ezer bála szalmából épült színházterem és hagyományosan óriási adventi koszorú is készült az ország egyik legpatinásabb közterén, a szegedi Dóm mellett, ahol egészen karácsonyig várják majd programok az érdeklődőket. Az Ördögszekér tizenötödik éve szervezi az adventi programokat. Az eseményen évről évre egyre többen vesznek részt, idén mintegy kétszázötven ezer embert várnak. A programok mellett több tucat kézműves kínál látni- és vennivalót, majd egy hatalmas máglya tüze mellett hangulatos beszélgetések zárhatják az esti sétát - fogalmazott a szervező. A négy hét alatt csaknem kétszáz mázsa fával igyekeznek megteremti a meghittséget. Mocselini Rudolf tájékoztatása szerint a gyermekek idén is "elveszhetnek" a bálalabirintus tanulmányozásában, a Bálaszínház pedig minden nap kínál számukra előadásokat, mesedélutánokat. A felnőtteknek este folk-, underground, világzenei és rockbandák zenélnek majd. A sátorvászonnal fedett ideiglenes színház fűtött, és az embermagasságú falak mellett a nézőtér is szalmabálából készült. A belvárosi programforgatag november 25-én este kezdődik, és az első láng vasárnap este öt órakor lobban a téren az ország egyik legnagyobb adventi koszorúján. A tíz méter átmérőjű, gigantikus méretű koszorú súlya meghaladja az egy tonnát, a négy gyertyáé pedig a két mázsát. A gyertyák közül egyet-egyet minden vasárnap egy neves közéleti személyiség és egy vallási felekezet képviselője gyújt meg, első alkalommal

Botka László

polgármester és

Kiss-Rigó László

megyés püspök. A belvárosban további két helyszínen várja a karácsonyi program az érdeklődőket. A Széchenyi térre hatvan kereskedő költözött be egy hónapra. Az ott nyíló ingyenes korcsolyapályát már péntek délutántól birtokba vehetik az érdeklődök. A korcsolyázókat szerdánként és szombatonként jégdiszkó, a kicsiket pedig kézműves játszóház szórakoztatja minden pénteken és szombaton. Nemcsak a jég szerelmeseinek szól majd az a kiállítás, amelyen régi korcsolyákat és archív jeges fotókat lehet megtekinteni a pálya mellett. A harmadik helyszínen, a Dugonics téren forralt bor, kürtőskalács és kenyérlángos fogadja az ünnepi fényben úszó szegedi belvárosban sétálókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.