Közélet

Navracsics: erősíteni kell a természettudományos képzést

Navracsics: erősíteni kell a természettudományos képzést

2011. november 8., kedd
Navracsics: erősíteni kell a természettudományos képzést

A kormány határozott célja, hogy a természettudományos képzésre helyeződjön a magyar felsőoktatás hangsúlya - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden a Tudományos Hasznos Emberi (THE) elnevezésű program budapesti megnyitóján.

Navracsics Tibor

a programról szólva úgy fogalmazott: Újabb bizonyítékát láthatjuk annak, hogy ha a magánszféra és az állam összefog a közös jó érdekében, az nagyon eredményes lehet, "mondhatnám, szellemi vulkánkitöréseket" eredményezhet. A közös jó fontosabb minden magánhaszonnál, profitnál, önös érdekénél, "ez a közös jó pedig Magyarország szellemi versenyképessége" - mondta. Szavai szerint a kormány azt szeretné, ha Magyarország gazdag ország lenne Európában, hogy a most felnövők bátran tervezhessenek és meg tudják valósítani elképzeléseiket. Navracsics Tibor szerint ehhez az is kell, hogy a kedden útjára indított program a tanév végéig több mint 30 középiskolába eljusson. Mint fogalmazott, ez esély arra, hogy Magyarország szellemileg versenyképes országgá váljon, hiszen a gazdasági versenyképesség alapja, "hogy okosabbnak kell lennünk a többi európai országnál". Jelezte: a THE program bizonyítékul szolgál arra, hogy a magyar tudomány és kutatásfejlesztés világszínvonalú. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a kormány határozott célja, hogy a természettudományos képzés, a mérnökök, az informatikusok képzése és az ezzel foglalkozó kutatások megvalósításához szükséges szakemberek képzése a jövőben erősödjék, azaz a természettudományos képzésre helyeződjön a magyar felsőoktatás hangsúlya. A THE program három éve kezdődött, célja, hogy előadásokon, látványos kísérleteken keresztül bemutassa a középiskolásoknak a természettudományokat, felkeltse irántuk az érdeklődést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.