Közélet

Megyei közgyűlés: hadtápeszközöket kap az ÓNTE + FOTÓK

Megyei közgyűlés: hadtápeszközöket kap az ÓNTE + FOTÓK

2011. november 18., péntek
Megyei közgyűlés: hadtápeszközöket kap az ÓNTE + FOTÓK

Több napirendi pont tárgyalását is elhalasztották a megyei képviselők a közgyűlési ülésen az önkormányzati rendszer várható átszervezése miatt. Vitát a makói kórház, derültség pedig hadtápeszközök hoztak péntek délelőtt a megyeházán.

Még ebédet sem kértek a megyei képviselők, olyan hamar véget ért a megyei közgyűlés

novemberi rendes ülése

, melyen összesen kilenc napirendi pontot tárgyaltak meg. A fideszes

Gonda János

napirend előtti felszólalásában az M43-asról szólt, s örömét fejezte ki, hogy a kormányközi megállapodás született arról, hogy Makó és Nagylak között is belátható időn belül elkészüljön a sztráda. Egy kormányhatározat is született ennek a nagyprojektnek a támogatásáról, amit az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. Képviselőtársa,

Orbán Imre

pedig a megyei önkormányzat kitartó támogatását méltatta, amit a makói kórháznak nyújtott a korábbi időszakban. Az intézménynek 125 millió forintos kölcsönt nyújtottak például, illetve két határon átnyúló pályázatát is támogatták 25 millióval „Abban, hogy megmenekülhetett a kórház, döntő szerepe van annak, hogy a megyei önkormányzat minden, olykor nem túl elegáns támadás ellenére, támogatta az intézményt, nem kizsigerelte azt” – hangsúlyozta. A Dr. Diósszilágyi Sámuel Területi Kórház-Rendelőintézetben 300 milliós energetikai beruházás is zajlott – fűzte hozzá

Magyar Anna

közgyűlési elnök. Dicsérte

Baráth Lajos

főigazgató munkáját is, az elnök úgy ítéli meg, mindent megtett a kórház fejlődéséért, amit a gazdasági helyzet megengedett.

A megyei önkormányzat költségvetését is módosították a képviselők. Erre azért is volt szükség, mert a költségvetési rendelet legutóbbi módosítását követően 44 millió 37 ezer forint állami támogatás igénybevételére jogosult. Ezen felül a költségvetési szervek által kezdeményezett előirányzat változtok is változtak, illetve az önkormányzati fenntartású költségvetési szervek több mint 5 millió forint összegben terveznek alapítványi pénzeszközt átvenni, amelyhez szintén szükséges a közgyűlés jóváhagyása . Az MSZP-s Piri József úgy látja, mivel nem ismert a konszolidációval kapcsolatos törvény tartalma, rendkívüli ülést kellene majd összehívni, amikor a kérdés aktuálissá válik. A megyei elnök szükség esetén minden héten összehívja akár a közgyűlést, ám megjegyezte, a bizottságok tagjait a közgyűlés választotta. Piri József módosító javaslatát nem támogatta a többség, az eredeti tervezetet viszont 11 igen szavazattal elfogadták.

A makói kórházról vitáztak

A sürgősséggel napirendre vett Dr. Diósszilágyi Sámuel Területi Kórház-Rendelőintézet HURO pályázatának benyújtásáról szóló tájékoztatót 17 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el a megyei képviselők, ám a kórház jövője és az ott működő osztályok sorsa személyeskedésektől sem mentes vitát generált. A megyei önkormányzatnak pénzügyi kötelezettsége egyébként nincs a pályázat kapcsán, ami az 1971-ben épült járóbeteg rendelőintézet és a központi sterilizáló infrastruktúrafejlesztését tartalmazza, hiszen 20110-től már nem a megye lesz a fenntartó. Makó szocialista polgármestere, Buzás Péter a kórház kapcsán megjegyezte, el tudja fogadni, hogy a válság miatt kevesebb pénz jut az egészségügyre, illetve azt sem tartja bajnak, hogy bizonyos átalakításokat terveznek. Az viszont probléma, ha osztályokat zárnak be, úgy hogy ezzel több ezer ember egészségügyi ellátását veszélyeztetik, nem tudja elfogadni. Beszámolt arról, nem hárult el a veszélye annak, megszűnhet a szülészeti osztály. A szakmai kollégium állásfoglalása egyértelműen fogalmaz, 500 esetszám alatt nem támogatnak szülészetet. „Makón 260 körüli szülészeti esetszámával nem tudja teljesíteni ezt a kvótát, és sok más kórház sem” – hangsúlyozta Buzás. Hozzátette, felkereste már ez ügyben Mágori Józsefnét fideszes országgyűlési képviselőt is ez ügyben, a közgyűlésen pedig Magyar Annát kérte arra, hogy lobbizzanak azért, hogy megmaradhasson a szülészeti osztály Makón. Orbán Imre, tartalmát tekintve gyakorlatilag megismételte napirend előtti hozzászólását, szerinte a döntéshozók felé azt kell sugallni, hogy a megyei önkormányzat fontosnak tartja a makói kórház fejlődését. Buzás a sok pozitív gondolat mellett arra is kíváncsi lenne, hogy Orbán Imre mit próbál megtenni azért, hogy megmaradhasson a szülészet A megyei elnök hiába jegyezte meg, hogy a napirendi pont nem a kórház jövőjéről, hanem egy pályázatról szól, Orbán és Buzás valószínűleg még egy darabig folytatta volna a szópárbajt, aminek végül a jobbikos Toroczkai László ügyrendi javaslata vetett véget, melyben a vita lezárását kérte. Vagyis most fordult a kocka, hiszen a megyei közgyűlési üléseken általában fideszes képviselő javasolja ezt, amikor a Jobbik nagyon belelendül egy-egy vitába. Buzás Péter a jelenlévőkre bízta a kórház sorsát, Tóth Péter (Jobbik) azt hangsúlyozta, hogy a pályázat mellett természetesen az intézmény szülészeti osztályának megmaradását is támogatják, Orbán Imre pedig az országgyűlési képviselők segítségét kérte abban, hogy minél több osztály megmarad.

Habverő nélküli konyhagép az ÓNTE-nak

Az 5-ös napirendi pont okozott kisebb derültséget, melyben a Magyar Honvédség készletéből feleslegessé nyilvánított, használt, de részben vagy egészben használható, illetve felújítható bőr-, fektető, élelmezés-technikai szakanyagokat tekintettek meg, s ezek közül ahogy az előterjesztés fogalmaz „kötelező önkormányzati feladatainak ellátásához” tart igényt bizonyos dolgokra a megyei önkormányzat többségi tulajdonában álló Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE). Lepedőkön és 62 M-es takarókon kívül a felsorolás tartalmaz többek között rozsdamentes tepsiket, MA-750-es típusú húsdarálót, elektromos konyhagépet habverő nélkül, burgonyahámozó gépet és olajsütőt is. A „királyi vármegyerendszertől Kalocsáig” címmel a szocialista Piri József szólt hozzá az ÓNTE kéréséhez. „Ebben az átmeneti állapotban, amikor vagyontárgyaink szinte nem is a mieink, hogyan fogjuk elszámolni a hadtápeszközöket a jövőben?” – tette fel a költői kérdést. Hozzátette, korábban azt hangoztatták, hogy a megye a magyar önkormányzatiság zászlóshajója, ám ezt a zászlóshajót a tengerek vihara elsüllyesztette. „Nincs dagadó vitorlájú zászlóshajónk, csak dereglyénk, de ezzel is el lehet szállítani Ópusztaszerre az rm.tepsit fül nélkül és az E. konyhagépet habverő nélkül .” Magyar Anna szerint amennyiben az ÓNTE úgy gondolja, hogy ezekre szüksége van, a megyének nem kell megakadályoznia ezt. Nem is tették a képviselők, mind a 17 jelenlévő támogatta az előterjesztést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.