Sport

Labdarúgás: folytatta remek hazai sorozatát a Vásárhely

Labdarúgás: folytatta remek hazai sorozatát a Vásárhely

2011. november 29., kedd
Labdarúgás: folytatta remek hazai sorozatát a Vásárhely

Az NB III-as együttes rendkívül fontos mérkőzést tudott megnyerni, míg a megye I-es fiatalok a forduló szenzációját produkálták.

Az őszi utolsó fordulót játszották a csapatok a labdarúgó NB III Alföld csoportjában. A Hódmezővásárhelyi FC magabiztos győzelmet aratott a Szolnoki MÁV II. csapata ellen, így folytatta tíz hét óta tartó remek hazai sorozatát. Sajnos idegenben már közel sem ilyen acélosak a vásárhelyiek, akik most sajnálhatják igazán a Dunaharasztiban vagy Tápiószecsőn elhullajtott pontokat, hiszen akár már az egyik találkozó megnyerése is a középmezőnybe emelte volna a kék-sárgákat, akik a 11-dik helyen telelnek. Hűvös, kissé szeles időben a vásárhelyiek azonnal támadó felfogásban kezdték a találkozót. A 7. percben

Potloka

kapott kiváló átadást

Bartyiktól,

de kapura törés helyett beadást választott, sajnos rosszul. Egy perc múlva

Domonkos

csapott volna le a védők fölött átszálló labdára, de a játékvezető tévesen a vásárhelyi támadót látta szabálytalannak. Az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a HFC. Bal oldalról Bartyik végezhetett el szögletrúgást, nagy kavarodás alakult ki a szolnoki kapu előtt, és a leggyorsabban eszmélő

Antal Krisztián

közelről lőtt a kapuba, 1-0. Két perc múlva

Sipos

nagy lövése alig kerülte el a bal felső sarkot. A 24. perc meghozta a második hazai gólt. A kiválóan osztogató Bartyik kiugratása után Domonkos egyedül vezette

Szabóra

a labdát, majd a kapus mellett lőtt a kapu jobb oldalába, 2-0. Szünet után a vendégek kerültek mezőnyfölénybe, lövőhelyzetig el is jutottak, de a hazai hálóőrnek,

Kovács Krisztiánnak

nem kellett komolyabb védést bemutatni. A 65. percben Domonkos ismét remek labdát kapott, de 17 méterről fölé lőtt. Két perc múlva Bartyik szabadrúgása alig ment el a jobb kapufa mellett. A 73. percben a hazaiak egyik fiatalja,

Konc Adrián

tört be a 16-oson belülre, de éles szögből fölé lőtt. A 78. percben szépségdíjas góllal növelte előnyét a hazai együttes. Konc Adrián húzott el a jobb oldalon, majd egy visszacsel után Domonkoshoz játszott, aki 17 méterről gyönyörűen ívelt a hosszú felső sarokba, 3-0. Kilenc perccel a lefújás előtt bombagóllal szépített a Szolnok. A hazai 16-os vonalán két vásárhelyi védő is késlekedett a labda elrúgásával, a játékszer

Rézműves

elé került, aki 18 méterről kilőtte a jobb felső sarkot, 3-1. A hátralévő percek egyetlen figyelemreméltó eseménye

Szabó Csaba

pályára lépése volt. A vásárhelyiek mindössze 16 éves - a Tisza Volánban is megfordult - fiatalja első alkalommal lépett pályára a felnőttek között.

Labdarúgó NB III Alföld csoport 15. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Szolnoki MÁV II. 3-1 (2-0).

Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Szűcs Gábor.

HFC:

Kovács K. - Huszár (Brizik-Bodrogi I.), Antal, Bárkányi, Marton - Konc A., Sipos, Bartyik, Potloka - Kökény (Szabó Cs.), Domonkos (Horváth R.). Edző: Szűcs Róbert.

Szolnok II.:

Szabó M. - Bálint P., Papp Sz., Szakács, Tóth N. (Blaskovits) - Rokszin, Carvalho (Rácz R.), Háda (Kalóz), Rézműves - Markót, Kalmár. Edző: Horváth Csaba.

Góllövők:

Domonkos (2) és Antal, illetve Rézműves

Jók:

Bárkányi, Marton, Bartyik, Domonkos, illetve Rézműves Szűcs Róbert:

"Megérdemelten nyertünk, örülök a jó hazai sorozatunk folytatásának és annak, hogy ez a siker elkísérhet bennünket a tavaszi felkészülés időszakára is."

A HFC-s fiatalok megállították az ásotthalmi sikersorozatot

A megyei I. osztályú felnőtt bajnokságban 100 százalékos teljesítménnyel élen álló Ásotthalom otthonában vendégszerepelt a Hódmezővásárhelyi FC II. csapata. A kezdő sípszót megelőzően mindenki elkönyvelte a biztos hazai sikert. Valószínűleg így voltak ezzel a pályaválasztók is, akiket alaposan megzavart, hogy egy kapu elé ívelt labdát

Szlobodnyik

az 5. percben a kimozduló

Ábrahám

kapus mellett saját kapujába fejelt, 0-1. A folytatásban többet támadtak a hazaiak, de a vásárhelyiek előtt is adódott lehetőség. Sokáig úgy tűnt, hogy az ősz legnagyobb meglepetése születik Ásotthalmon, de

Király

játékvezető a 65. percben megkönyörült a hazaiakon, és a vendégek által erősen és talán jogosan vitatott büntetőt ítélt egy általa kezezésnek vélt eset után, ráadásul a reklamáló

Horváth Mátét

ki is állította a sípmester. A büntetőt

Szűcs Krisztián

értékesítette, de többre nem tellett az emberelőnyben játszó hazaiak erejéből. Az Ásotthalom előnye három pont az üldöző Mórahalom előtt, így még inkább megnőtt a jelentősége az elmaradt Ásotthalom - Mórahalom mérkőzés ügyében születendő döntésnek. A vásárhelyiek a záróforduló előtt 12 ponttal a tizennegyedik helyen állnak, és szombaton "hatpontos mérkőzésen" fogadják a 11 ponttal a tizenötödik helyen található Tápé csapatát.

Labdarúgó megyei I. osztály 16. forduló:

Ásotthalom TE - Hódmezővásárhelyi FC II. 1-1 (0-1).

Ásotthalom. Vezette: Király Sz.

Ásotthalom:

Ábrahám - Vastag Sz., Tari, Rencsár, Németh P., Pataki, Frank A. (Kothencz L.), Szlobodnyik (Papp R.), Andróczki (Bárdosi), Baji R., Szűcs K. Edző: Hevesi Tibor.

HFC II.:

Vígh S. - Jesenszki, Bokor, Rácz L., Replyuk, Konc K., Soós Z., Borbás Zs., Horváth M., Hanga (Bánki-Horváth), Major (Kiss M.). Edző: Dezső Ferenc.

Góllövők:

Szűcs K., illetve Szlobodnyik (öngól) Jók: senki, illetve mindenki. Hevesi Tibor:

"Ma semmi sem sikerült."

Dezső Ferenc:

"Akkor okoztunk meglepetést, amikor én sem vártam. Sajnos a még nagyobb sikertől megfosztottak bennünket."

A hajrában nyert a HFC III. Kübekházán

A hazai és a vendégcsapat egyaránt szabadnapos lett volna ezen a hétvégén, így az utolsó fordulóra kisorsolt találkozójukat előre hozva küzdöttek meg a bajnoki pontokért. A találkozó a 77. percig gól nélküli döntetlenre állt, de a hajrában a vásárhelyiek háromszor is bevették a kübekházi kaput, így biztosan nyertek.

Labdarúgó megyei III. osztály Tisza-Maros csoport 16. forduló:

Kübekháza SE - Hódmezővásárhelyi FC III. 0-3 (0-0).

Kübekháza. Vezette: Farkas T.

Kübekháza:

Lakatos - Hódi, Gombos, Kövesi, Juhász G., Viszmeg, Takács L. (Madaras), Hajnal, Baji Sz., Farkas Gy., Valkai.

HFC III.:

Bánki-Horváth - Mihály L., Török B., Tarnai (Zubák), Kovács Á. (Puskás J.), Gábor P., Papp Cs., Szilágyi (Ábrahám, Fekete), Mészáros, Orovecz C. (Daraki), Szabó M. Játékos-edző: Puskás János.

Góllövők:

Mihály L., Puskás J. és Papp Cs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.