Sport

Kosárlabda: félsiker az észak-alföldi Kosársuli-túrán

Kosárlabda: félsiker az észak-alföldi Kosársuli-túrán

2011. november 8., kedd
Kosárlabda: félsiker az észak-alföldi Kosársuli-túrán

Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli csapata nehéz hétvégén van túl, hiszen két nap alatt két bajnoki találkozót játszott észak-alföldi túrája során.

A vásárhelyiek pénteken este Tiszaújvárosban magabiztos győzelemmel szerezték meg idei első idegenbeli sikerüket, míg szombaton Debrecenben is közel álltak a győzelemhez, de

Dani

és

Vejinovics

sajnálatos sérülése keresztül húzta a vásárhelyiek vágyait.

Az első győzelem idegenben

A 350 km-es utazás ellenére nagyon jól kezdtek Utasiék. A jó védekezéshez eredményes támadójáték párosult amelyben elsősorban

Vas

és

Schéda

remekelt, így a nyolcadik perc végére már 8-20-at mutatott az eredményjelző. A negyed végére kissé feljöttek a hazaiak, sőt a második tíz perc elején még a vezetést is átvette a Phoenix. Ekkor a hosszú sérüléséből felépült

Czibere Zoltán

és Dani Zoltán vették át a főszerepet és két-két trojkájukkal a nagyszünetre visszaállt a négypontos Kosársuli-előny. Szünet után azonban ismét elérte a balszerencse az Elek-csapatot, megsérült Dani Zoltán térde, sőt az is lehet, hogy súlyos keresztszalag szakadás lesz a végső diagnózis. Ez az eset érthetően megfogta a vásárhelyi gárdát és a hazaiak át is tudták venni a vezetést (55-54). A végjátékban azonban helyén volt a vásárhelyiek esze és szíve mindenki hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez,

Utasi

és Czibere hibátlanul büntetőzött, Vas és

Kukla

a palánk alatt remekelt, így végeredményben magabiztos, tíz pontos Kosársuli győzelem született, ami egyben a most folyó bajnokság első vásárhelyi idegenbeli sikerét is jelentette.

Férfi kosárlabda NB I/B 7. forduló:

Tiszaújvárosi Tisza TV-Ppoenix KK - Enternet Vásárhelyi KS 70-80 (19-23, 23-23, 14-17, 14-17)

Tiszaújváros, 600 néző. Vezette: Gergely, Zalai.

Kosársuli:

Vejinovics 6, Utasi 9, Vas P. 16, Mócsai 4, Schéda 6.

Csere:

Kukla 10, Dani 9/3, Szilágyi 2, Czibere 16/9, Kis G. 2, Bartucz.

Edző:

Elek András. Elek András:

"Büszke vagyok, hogy mindent megvalósítottunk, amit megbeszéltünk és megszületett első idegenbeli győzelmünk. Örülök, hogy Czibere ilyen remek játékkal tudott visszatérni."

Nem bírtak a Debrecennel

Szombaton Debrecenben már nem indultak olyan jól a dolgok, mint ahogyan pénteken Tiszaújvárosban befejeződtek. A vásárhelyi játékosokon érezhető volt az előző napi mérkőzés fáradalma, így az álmos kezdés eredménye, hogy 6-2-re elhúztak az agresszíven védekező hazaiak. Schéda vezérletével 8-8-nál utolérte az egyetemistákat a Kosársuli, ekkor azonban a

Domán, Jobbágy

játékvezető páros ítéletei sorozatosan a vásárhelyieket sújtotta, így a negyed végére ismét a hazaiaknál volt az előny. A második játékrész elején tovább nőtt a cívis városi fiatalok vezetése, akik főleg kinti dobásaikkal voltak eredményesek. A negyed végére Vas és Czibere pontjai belátható közelségbe hozták a debrecenieket (47-42), így még élt a vendégek reménye egy újabb győzelemre. Fordulás után ismét beindult a debreceni henger, amelyből a játékvezetők is alapos részt vállaltak.

Szilágyit

például 8 (!) percnyi játék alatt pontozták ki, ennek ellenére ezt a játékrészt is a vásárhelyiek nyerték újabb két pontot lefaragva a hazai előnyből. A záró negyedben azonban továbbra sem találták a DEAC kinti dobásainak ellenszerét, így a hazaiak már 11 ponttal is vezettek. A hajrában, 75-72-nél ismét felcsillant a remény a Kosársuli előtt, de ekkor viszont Vejinovics sérült meg, aki nélkül már nem tudta maga javára fordítani a mérkőzést a vásárhelyi gárda. Az EnterNet csapata legközelebb november 12-én, szombaton 18 órakor a Bajai Bácska gárdáját fogadja a Hódtói Sportcsarnokban.

Férfi kosárlabda NB I/B 1. forduló (pótolt mérkőzés):

Debreceni EAC - Enternet Vásárhelyi KS 79-74 (23-17,24-25, 13-15, 19-17)

Debrecen, 50 néző. Vezette: Jobbágy, Domán.

Kosársuli:

Vejinovics 7, Utasi 12, Vas 21/9, Mócsai 3, Schéda 6.

Csere:

Kukla 15, Szilágyi 3/3, Czibere 7, Bartucz, Kis G.

Edző:

Elek András. Elek András:

"Sajnos a fáradság meglátszott a játékunkon, de ennek ellenére is majdnem sikerült nyernünk. Remélem sérültjeink hamar felépülnek."

A bajnokság állása:

1. EKF Eger-HÉSZ SE 1,00 2. MTK Törökbálint 0,92 3. Salgótarjáni KSE 0,90 4. Kecskeméti Főiskola 0,80 5. Bajai Bácska FKE 0,79 6. EnterNet Vásárhelyi Kosársuli 0,75 7. Tiszaújváros 0,71 8. Nagykőrös 0,67 9. DEAC 0,67 10. Óbudai Kaszások 0,58 11. Szerencsi VSE 0,50

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.