Közélet

Károlyi Mihályra emlékeztek a volt köztársasági elnök szobránál

Károlyi Mihályra emlékeztek a volt köztársasági elnök szobránál

2011. november 16., szerda
Károlyi Mihályra emlékeztek a volt köztársasági elnök szobránál

Károlyi Mihályra emlékeztek a Facebook közösségi oldalon szervezett demonstráció keretében szerdán, a volt köztársasági elnök budapesti szobránál. A rendezvényen, amelyen LMP-s politikusok is felszólaltak, a résztvevők a szobor eltávolítása ellen is felemelték a szavukat.

Schiffer András

, az LMP frakcióvezetője a körülbelül száz főnyi egybegyűlt előtt "kicsinyes, pitiáner és önkényes" döntésnek nevezte, hogy a fővárosi közgyűlés keddi döntése nyomán megszüntetik

Károlyi Mihály

szobrának díszkivilágítását. A politikus, utalva arra, hogy a téren korábban

Tisza István

szobra állt, azt mondta, ma Magyarországon arra lenne szükség, hogy egy nemzeti panteonban egyaránt lehessen tisztelni azokat, akik a jelenlegi a politikai közösségnek az előképei. Hozzátette, hogy a pártpolitikától távol erőszakmentes, nyílt diskurzusokat kellene kezdeni a XX. század nemzeti traumáiról.

Hibás döntés volt a kivilágítás megszüntetése

A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a szobrokat a diktatúrák bukása után szokták áthelyezni, de aki egy "diktatúra bukása nélkül próbálja átrendezni a nemzeti emlékezetet, (...) az a nevetségességet kockáztatja". Kijelentette, hogy a szobor és a tér 1918. november 16-át, a köztársaság kikiáltását szimbolizálja, aki pedig eltávolítja az alkotást, az megtagadja az első magyar köztársaság emlékét. Függetlenül attól, hogy Károlyi Mihály milyen hibás döntéseket hozott később - tette hozzá. Párttársa,

Scheiring Gábor

azt mondta: a XX. század elején megvolt az erő a magyar társadalomban ahhoz, hogy egy demokratikus politikai közösség alapjait rakja le. Ebben pedig komoly szerepet játszott a fiatal Károlyi Mihály - jelentette ki. Felhívta a figyelmet, hogy a volt köztársasági elnök politikai szövetségeseiként tekintett a korszak polgári radikálisaira. "Ha van honnan újrakezdenünk, márpedig meggyőződésem, hogy újra kell kezdenünk, akkor ez a XX. század elejének polgári radikalizmusa" - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a múlt század hajnalán a radikális demokraták a politikai és gazdasági viszonyokat együttesen akarták demokratizálni, úgy hogy közben lerakják a köztársaság alapjait is.

Tamás Gáspár Miklós

úgy fogalmazott, hogy "nagyon nagy ember lehet Károlyi Mihály, hogyha 83 évvel elnökké választása után még mindig ennyire gyűlölik. Nem sok embernek jár ki ez a privilégium". A jelenlegi kabinet intézkedéseit bíráló filozófus a szobor tervezett eltávolításáról azt mondta, hogy a kormány "joggal gyűlöli azt, aki a demokráciából nem felejti ki az egyenlőséget, nem felejti ki a szolidaritást". A volt köztársasági elnök életútját felidéző Tamás Gáspár Miklós azt mondta, hogy az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap egy technokrata kormányt állít Görögországban élére, ahogy ez történik Olaszországgal is. "Ma is vannak olyan naiv emberek Magyarországon, akik azt gondolják, hogy

Orbán Viktor

helyett a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank a megoldás. Ez tévedés" - jelentette ki. A filozófus azt mondta, hogy ellenzi a mai magyar kormány intézkedéseit, de a demokrácia nem lehetséges nemzeti önrendelkezés nélkül.

Alföldi Andrea

, a Magyar Nők Szövetségének elnöke arra emlékeztetett, hogy Károlyi Mihály megérhette, amit egyetlen másik magyar sem, 1946-ban a nemzetgyűlés "törvénybe iktatta érdemeit". Beszéde végén kijelentette, hogy társaságuk Andrássy úti székhelyén szívesen otthont adnak a köztársasági elnök szobrának. A megemlékezés társszervezője, Galba Deák Ádám a földosztásra emlékezve szégyennek nevezte, hogy a mai napig nincsen megoldva a kisbirtokosok vagy birtok nélküliek helyzete. A fiatal egyetemista azt mondta, olyan társadalomban akar élni, "ahol Károlyi példáját követve van felelősség a politikusokban, van felelősség bennünk és ezt kikényszerítjük másokból is". Az esemény végén a többi megemlékezővel együtt Kunhalmi Ágnes, Szabó Vilmos és Török Zsolt szocialista politikusok is elhelyeztek egy csokor virágot a szobor talapzatán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.