Egyetem

Jó példával járnak elöl a mérnökképzésben - átadták a Mérnök Kar új épületét + FOTÓK

Jó példával járnak elöl a mérnökképzésben - átadták a Mérnök Kar új épületét + FOTÓK

2011. november 10., csütörtök
Jó példával járnak elöl a mérnökképzésben - átadták a Mérnök Kar új épületét + FOTÓK
Ünnepélyesen átadták a Szegedi Tudomány Mérnöki Karának korszerűen felújított, Moszkvai körúti épületét, mellyel mintegy 3300 négyzetméteren, illetve a már meglévő épületben részleges funkcióváltással a Szegedi Tudományegyetem új gyakorlati oktatási központja jött létre. Az Európai Unió által támogatott, elsősorban a műszaki felsőoktatást és annak gyakorlati hátterét megerősítő nagy állami program egyik záróakkordjához érkeztünk - fogalmazott Véha Antal, a kar dékánja. A Mérnöki Kar új épületblokkal gazdagodott a Moszkvai körút 9. szám alatt, ami alapvetően a műszaki képzést szolgáló laboratóriumokat, műhelycsarnokokat jelent, melyek a 21. századi mérnökség gyakorlati oktatását szolgálja. A projekt részeként a műszaki szakok – mint a gépészmérnök, műszaki menedzser, bio-, valamint anyagmérnök – eszközrendszere szakmailag felzárkózik a nagy hagyományos műszaki egyetemek mögé. A dél-magyarországi régió nagyon régóta igényli az ilyen szintű műszaki képzés megjelenését – hangsúlyozta a dékán. Hozzátette: a meglévő élelmiszermérnök és gazdasági agrármérnök képzés mellett a régió munkaerő-piaci hiányainak betöltésére hivatottak a kar műszaki szakjai, főként a műszaki menedzser és a gépészmérnök.

Laborok, napelem, hőszivattyú

A projekt mintegy 2,5 milliárd forintos befektetést jelentett, melyből 1 milliárdot az épületre és másik bő 1 milliárdot az eszközrendszerre fordítottak – döntő többségében uniós forrásból. „Az új infrastruktúra méltán teszi reménytelivé azt a törekvést, hogy a Szegedi Tudományegyetem egy rendkívül speciális, de intenzív mérnökképzést tud majd folytatni” - mondta el portálunknak a dékán. És mit tud az új épület? Találunk itt például anyagvizsgáló labort, ami elsősorban a fémmegmunkálást segíti, többek közt ötvözetek keménységét, összetételét lehet itt vizsgálni. Olyan diagnosztikai laborral is rendelkeznek, amely a modern belső égésű motorok és hajtásláncok vizsgálatára alkalmas. „Nagyon büszke vagyok arra is, hogy hőtechnikai laboratóriumunk is van, illetve a bio-, illetve élelmiszer-mérnökség technikai oldalával is meg tudjuk ismertetni a hallgatókat – ez a művelettani labor, ahol aprítást, bepárlást, hőközlést, anyag- és hőtranszport-folyamatokat figyelhetnek meg a hallgatók” - magyarázta Véha Antal. A sajtóbejáráson megtudtuk, olyan felügyeleti rendszert alakítottak ki az épületben, amely többek között megmutatja, miként változnak a hőszivattyúk diagrammjai, vagy mennyi a bejövő és kimenő hőfok. Oktatási célból egy 2 kilowatt nagyságú napelemet is telepítettek az épület tetejére, mely szintén a szemléltetést szolgálja. Mínusz 5 fokig a hőszivattyúk látják el a fűtési funkciót, az első mérések alapján valószínűleg ennél többet is rá bírnak segíteni hőfogyasztásra. A melegvíz előállítását is alapvetően a hőszivattyú látja el, ha nem bírja, akkor lép működésbe a gázkazán.
„A szakválasztékunk bővítése mindig napirenden van” - tudtuk meg a dékántól. A Magyar Akkreditációs Bizottság előtt van a műszaki menedzser mesterképzés, mely reménység szerint tavasszal már a képzési portfólióhoz fog tartozni. Hasonlóképpen tervezik a mechatronikai, valamint a logisztikai mérnök alapszak beindítását és az élelmiszer-biztonsági és minőségbiztosítási mérnök mesterszakokat. Ez olyan széles választékot biztosít a továbbtanulni szándékozóknak, amely példaértékű országosan is – emelte ki Véha Antal.

Kívül-belül kiváló egyetem

„A mérnökképzésben jó példával kell elöljárni, és nem tartom mellékesnek azt, hogy az SZTE külsőségeiben is tudja sugallni egy mai, nemzetközi színvonalú egyetem képét” - hangsúlyozta Szabó Gábor, az SZTE rektora. Mint mondta, fontosnak tartja azt a szemléletet, ami az egyetemen az utóbbi időben elterjedt, hogy példát mutat hallgatóinak is a környezettudatosságban. A rektor köszönetet mondott elődjének, Szabó Gábor rektornak és munkatársainak a prorektor idejében elindított projektért. „A képzés a mi dolgunk, és e tekintetben szükség lesz humán erőforrás-fejlesztésre is, az viszont, hogy hány jelentkezőnk van, nem teljesen rajtunk múlik. Ha a középiskolás fiatalok elfordulnak ezektől a tudományoktól, azt egy egyetem nehezen tudja megfordítani. Természetesen megpróbálunk bekapcsolódni azokba a folyamatokba, amelyek ezt a negatív tendenciát a közoktatás oldaláról próbálják rendbe tenni” - magyarázta a rektor. „Ha viszont ott nem sikerül előre lépni, azzal a helyzettel kell majd szembenézni, hogy javulnak a lehetőségek, nemzetközi képzést tudunk biztosítani, épp csak nem lesz hallgató” - figyelmeztetett Szabó Gábor. A rektor örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy az egyetem több épülete is megújul, a Dugonics téri után most a Mérnök Kar épületét adhatták át, remélhetőleg hamarosan a Dóm téri épületben is befejeződnek a munkák. Szabó Gábor arról is beszélt, már további pályázatokat is sikerült elnyerni, így a Bolyai-épület is remélhetőleg hamarosan meg fog újulni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.