Írjon nekünk

Sport

Jégkorong: szétlövés után ismét Volán-vereség + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Többször talpra állt a Tisza Volán-MTK OB II-es jégkorong együttese a Vasas U23-as csapata elleni hazai bajnokin, ám szétlövéssel ezúttal is a vendégeké lett a győzelem.

Egyre népszerűbb újra a jégkorong Szegeden, legalábbis ezt sugallja, hogy a vasárnap esti Vasas U23 elleni OB II-es bajnoki mérkőzésre ismét több száz szurkoló látogatott ki, s a vendégek adminisztrációs problémái miatt félórát csúszó kezdésre talán már ezren is voltak a lelátón. A népes szurkolóhad aztán már az első perc végén csalódottan morajlott fel, amikor Hardi Márton egy buli bevette Balázs Csongor kapuját (0-1). Folyamatosan nyomás alatt tartotta eztán a hazai gárda a vendégeket, s a 10. percben ennek meg is lett az eredménye, Máté László asszisztálásával Varga Dávid egalizált (1-1). Mégis vendég előnnyel jött az első szünet. Egy fővárosi akció végén ugyan csak a játékvezető nem látta, hogy a lövés a hazai kapu hálótartó vasáról pattant vissza mezőnybe, azonban pillanatok múltán Vecaj Dominik kiállítása miatti emberelőnyben Gágyor Péter kapu mögüli passzát balról Hardi tette Maszlov Szergej elé, aki nem hibázott a tiszta helyzetben (1-2).

A második játékrész elején aztán tovább nőtt a baj, mindössze 28 másodperc elteltével Fliszár Zalán növelte kettőre a vendégek előnyét (1-3). Nagyon harcosan játszottak azonban a hazaiak s a népes publikum is tüzelte őket, aminek a harmad derekán lett meg az előzménye. Kettős emberelőnyből előbb a csapatkapitány Hetler Ádám zárkóztatta fel csapatát, majd mindössze 14 másodperc elteltével Ódry Tamásnak asszisztált, s az Egyesült Államokból a nyáron hazatért fiatal csatár egalizált egy remekül eltalált lövéssel (3-3). Fliszár révén aztán három perccel a harmad vége előtt ismét a vendégek kerültek előnybe, akik elsősorban a hazaiak szorításából kiugorva, gyors ellentámadásaikkal igyekeztek veszélyeztetni (3-4).

Az utolsó harmad tartogatott még nagyobb izgalmakat. Menetrend szerint egyenlített a Volán Bereczki Gergő szép találatával, majd ismét a Vasas került előnybe, remekül játszó első soruk és a számukra igencsak jótékony bírói ítéletek nyomán. Előbb Ambrus András ment a büntetőpadra 2 percre, majd Hetlert is kiküldték egy Hardival való nagy ütközést követően, utóbbinak még a sisakja is lerepült, s miután úgy tűnt megsérült, a korábbi válogatott MTK-s játékost véglegessel küldték ki a játékvezetők (többek között az ilyen ítéletek miatt is ordította rekedtre magát több tucat szurkoló). Az már csak külön érdekesség, hogy pontosan az 5 perces emberhátrány leteltével egy időben Hardi már ismét a jégen volt… Addig azonban még Postás Ciprián értékesítette az előnyt (4-5) – szerencsére az ötperces büntetés további részét kibekkelte a Volán. A hajrára felpörögtek az események, hazai időkérést követően Varga Dávid kevesebb mint három perccel a vége előtt ismét egyenlített Ódry passzából (5-5). Ezután aki még nem rekedt be a bírószidásban, az a rendes játékidő utolsó két percében megtehette. A “zebrák” ugyanis előbb Rózsahegyi Ádámot, majd Vecajt küldték ki, így kettős emberelőnyben támadhatott a győzelemért a Vasas, ezt Fliszár 58:48-nál ki is használta (5-6). Ám emberhátránya ellenére még tudott csípni a Volán: 22 másodperccel a vége előtt egy emberként ugrott talpra a lelátó, amikor Varga ismét Ódry passzából, ismét jobbról, ismét kilőtte a hosszú sarkot (6-6). Jöhetett a hosszabbítás.

Az extra öt percben néhány másodpercig még 4 a 3 ellen, azaz előnyben támadhatott a Vasas, majd miután kiegészült a Volán, a hazaiak a mintegy négy és fél percre kapuhoz szegezték az ellenfelet, ám emberfórból sem sikerült gólt szerezni, így jöhettek a büntetők. Itt az első két párban a meccsen remeklő Varga hibázott, Maszlov nem, Csányi egyenlített, míg Fliszár rontott (1-1). Végül a mindent eldöntő páros következett, ám Ódry belebonyolódott a cselekbe és mellé lőtt, míg Postás a jobb kapuvas segítségével a hálóba tudta kézbesíteni küldeményét, ezzel 2 pontot begyűjtve csapatának a nem mindennapi izgalmakat tartogató találkozón – melyből ismét csak a mieink jöttek ki rosszabbul.

Jégkorong OB II:

Tisza Volán-MTK – Vasas HC 6-7 – szétlövéssel (1-2, 2-2, 2-3, 0-0, 0-1)
Szeged, műjégpálya, 1000 néző. Vezette: Varjú, Sándor, Bellus.
Tisza Volán: Balázs – Vecaj, Wágner, Ambrus, Ódry, Bosnyák – Máté, Lippai, Hetler, Rózsahegyi, Varga D. – Barcsik, Mohai, Bereczki, Nagy P., Csányi. Vezetőedző: Kalocsa László.
Vasas: Székely – Vojtkó, Inglis, Postás, Fliszár, Maszlov Sz. – Czobor, Hardi, Kókai, Hodos, Gágyor – Nagy F., Dörök, Pintér, Perna, Danics – Rull, Puskás. Vezetőedző: Maszlov Dmitrij.
Gólszerzők: Hardi (Gágyor, Czobor, 01:00: 0-1), Varga D. (Máté, 09:49: 1-1), Maszlov Sz. (Hardi, Gágyor, 15:35: 1-2 – emberelőnyből), Fliszár (Postás, 20:28: 1-3), Hetler (Bereczki, Varga D., 29:56: 2-3 – kettős emberelőnyből), Ódry (Hetler, 30:10: 3-3 – emberelőnyből), Fliszár (Vojtkó, Maszlov Sz., 37:12: 3-4), Bereczki (43:03: 4-4), Postás (Fliszár, Maszlov Sz., 46:53: 4-5 – emberelőnyből), Varga D. (Ódry, 57:17: 5-5 – emberelőnyből), Fliszár (Maszlov Sz., Postás, 58:48: 5-6 – kettős emberelőnyből), Varga D. (Ódry, 59:38: 6-6 – emberhátrányból).
Győztes büntető: Postás.
Kiállítás: 16 perc + 25 perc végleges kiállítás (Hetler), ill. 16 perc.

Kalocsa László: “Gratulálok az ellenfélnek. Az egész meccsen vezettek, még ilyen szétlövéses körülmények között is megérdemelten nyertek. Sajnos úgy tűnik, minden harmad elején bennmaradunk az öltözőben, és ez meg is bosszulja magát állandóan. Folyamatosan mennünk kellett az eredmény után. Sajnos ez kevés, mindig oda kell figyelnünk, hogy az első másodperctől kezdve hajtani kell, és akkor nem esünk ebbe a csapdába”

További eredmények:

Dab.Docler Jégtörők – Újpesti TE 9-2 (4-0, 2-2, 3-0)
MAC Budapest – Debreceni HK 1-5 (0-1, 0-1, 1-3)

A jégkorong OB II alapszakaszának jelenlegi állása:*

#CsapatM.Gy.D. Gy.D. V.V.G.P.
1.Debreceni HK98150­–1926
2.Tisza Volán SC842240–3314
3.MAC Budapest7311224–2412
4.Vasas HC821526–388
5.Dab.Docler Jégtörők721429–297
6.Ujpesti TE911730–565

* A tabella nem tartalmazza a november 20-i, 4-5-nél a 32. percben félbeszakadt Vasas HC – Dab.Docler Jégtörők mérkőzés eredményét, melyről a versenybíróság hivatott dönteni.

Hírzóna

Családi futónapot rendeznek Szentesen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az SZTE mezőgazdasági karának jóvoltából.

Tovább olvasom

Sport

Győzelemmel avatta új pályáját az FK Szeged – videó

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

A vezetőedző szerint helyreállt a csapat önbizalma.

Tovább olvasom

Sport

Mikler Roland 10 védésével bekerült a BL-forduló válogatottjába

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ha ő kapja a legtöbb szavazatot, a forduló játékosa lehet. Link a cikkben!

Tovább olvasom

Aktuál