Egyetem

Innovációs díj a Magyar Tudomány Ünnepén + FOTÓK

Innovációs díj a Magyar Tudomány Ünnepén + FOTÓK

2011. november 7., hétfő
Innovációs díj a Magyar Tudomány Ünnepén + FOTÓK

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott ülésen adták át a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) székházában a Dél-alföldi Innovációs Díjat, melyet idén a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft., illetve Kákonyi Róbert, a DEAK Zrt. kutatómérnöke vehetett át.

Az "Összhang - tudomány a gazdaságban és a társadalomban" című ülésen

Csépe Valéria

, az MTA főtitkárhelyettese elmondta, a november 3-án kezdődött Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán a héten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) területi bizottságai nyitják meg a programsorozatukat. A főtitkárhelyettes méltatta Szeged tudományos szerepét, az egyetem, illetve a Szegedi Biológiai Központ mellett kiemelte, hogy a Tisza-parti város határmenti fekvése révén a magyar tudományt a határon túlra is közvetíti.

Tudás vagy kapanyél

Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora Klebelsberg Kunót idézve úgy fogalmazott, a gazdasági kishitűség önfeledt pillanatai főleg a tudományos intézményekre veszélyesek. A rektor hozzátette, tart tőle, hogy most is ilyen helyzet van kialakulóban a gazdasági válság miatt. Hangsúlyozta, a tudományba és az innovációba való befektetés a válság után is kedvezőbb helyzetbe hozhatja az országot. Mint mondta, a tőke megkeresi azokat a kezeket, amelyek a legolcsóbban fogják meg a kapanyelet, illetve azt a tudást, amit más nem tud. Az a kérdés, hogy mi melyikek szeretnénk lenni. Solymos László alpolgármester köszöntőjében kiemelte, Szeged az SZBK és az egyetem nélkül nem lehetne azon a helyen, ahol most van. Hozzátette: a városban mindig helye lesz a tudománynak és az innovációnak. Egy hónapon keresztül különféle programokkal ünneplik a tudományt Szegeden, a fókuszban a tudományok kapcsolódása, kölcsönhatása, a multidiszciplináris kutatások állnak.

A tudományról mindenkinek

A tudomány, az innováció és a gazdaság közötti összhang tekintetében történtek előrelépések, a társadalom felé viszont még nagyon sok feladat van - szögezte le Dékány Imre akadémikus, a SZAB elnöke. Az elmúlt két évben a gazdasági válság elérte a kutatóhelyeket is, jelenleg olyan alacsony, illetve csökkentett mértékűek a kutatásfinanszírozások, hogy komoly nehézségekkel kell szembenézniük. "Működni még tudunk, de ha a mostani gazdasági feszültség nem oldódik, akkor a következő egy-két évben komoly probléma elé nézünk" - tette hozzá a professzor. Dékány Imre portálunknak arról is beszélt, az elmúlt években nem voltak eléggé ismertek a tudományos, innovációs eredmények, azonban mind az egyetemen, mind a SZAB keretein belül léteztek és léteznek olyan pályázatok, amelyek a tudásátadást célozzák. "Ebben a székházban már mintegy két éve folyik a tudományos tevékenységek megismertetése, több rendezvényünkön próbáljuk a köz számára is érthetővé tenni a kutatási eredményeinket. Én magam harcolok ezért, mert rendkívül fontos, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy az adófizetők pénzét hasznos célra próbáljuk költeni" - emelte ki az akadémikus.

Őszi búza és röntgen

Az idei, II. Dél-alföldi Innovációs Díjra hét pályázat érkezett. Az elismerést 2010 tavaszán alapította az MTA Szegedi Területi Bizottságának elnöksége együttműködve a régió három kereskedelmi és ipari kamarájával (Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye) és a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesülettel. Célja a vállalkozások és feltalálók szellemi alkotásainak elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása. A pályázaton az új, saját feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható és piacképes innovációs eredményeket díjazzák. Gazdasági társaság kategóriában fődíjat a GK Csillag elnevezésű kiváló termőképességű és jó minőségű, szabadalmazott őszi búzafajtával pályázó Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. kapta. Második díjat a SERVIO új generációs adatelemzéssel induló kecskeméti PROSYS Rendszerház Kft. vitte el. Természetes személy kategóriában Kákonyi Róbert, az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék PhD-hallgatója, a DEAK Zrt. kutatója vívta ki a zsűri elismerését "Folyékony anódú sugárforrás a fejenállás képességével" című pályázatával. Megosztott második díjat a prémium minőségű étolaj termékcsalád genetikai és gyártástechnológiai hátterének megalapozásáért Áy Zoltán vehette át. Illetve szintén második díjban részesült Sajben-Nagy Enikő Ilona a laskagomba-termesztés vizsgálatában elért eredményeiért. Matuz János, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. igazgatói kutatási tanácsadója, búzanemesítő elmondta, a GK Csillag őszi búzát 1993-ban kezdték nemesíteni, a GK Véka és a GK Kalász keresztezésével, a búzafajta családfájában amerikai, bolgár, valamint egykori jugoszláv, illetve szovjet búzát is találni. A nemesített búza 2005-ben kapta meg az állami elismerést, idén már 50-60 ezer hektárt tudtak belőle aratni, és 2011-re a harmadik helyre került a magyarországi 140 búzafajta közül a vetőterület alapján. Szlovákiában és Csehországban is jól szerepelt. Hazai ismertségébe a tavalyi fuzárium is "besegített", mivel nagyon jól ellenáll a betegségeknek. Kákonyi Róbert a Szegedi Tudományegyetem és a GE Healthcare közös kutatócsoportjánál dolgozik, és a röntgenkészülékek tökéletesítéséhez járulhat hozzá találmányával. A röntgenkészülékben levő anódot ugyanis a sugárzást előidéző elektronnyaláb miatt az áramerősség megolvasztja az anódot, és a rendszeres használat előbb-utóbb tönkreteszi a röntgencsövet. Ennek kiküszöbölésére vezették be a folyékony anódot, amelynek azonban stabilnak kellett maradnia, hogy bármilyen pozícióban használható legyen a röntgen - ennek megoldását találta ki Kákonyi Róbert. Találmányát szabadalmaztatták Magyarországon, illetve az előzetes szabadalmi bejelentés az Amerikai Egyesült Államokban is megtörtént.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.