Kultúra

Elhunyt Weninger Richárd hárfaművész, karmester

Elhunyt Weninger Richárd hárfaművész, karmester

2011. november 3., csütörtök
Elhunyt Weninger Richárd hárfaművész, karmester

Életének 77. évében elhunyt Weninger Richárd hárfaművész, karmester, a szegedi Weiner Kamarazenekar alapítója - közölte a Magyar Zenei Tanács csütörtökön az MTI-vel.

Weninger Richárdot

hosszú, súlyos betegség után szerdán Szegeden érte a halál. Temetéséről később intézkednek. Weninger Richárd 1934. december 21-én Versecen született, a Zeneakadémián szerzett hárfaművész-tanári diplomát, közben zeneszerzést is tanult. Pályája kezdetén volt korrepetitor, karigazgató, zenei vezető, 1963 és 1977 között a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaként muzsikált. 1965 óta tanított, a kamarazene-oktatás területén jelentős hazai és nemzetközi sikereket ért el. 1976-2000-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozatának igazgatója volt. 1979-ben alapította meg kamarazenekarát, amely eredményei alapján 1983-ban vehette fel - a Weiner Alapítvány és a jogosultak engedélyével - Weiner Leó, a nemzetközileg is elismert kiváló magyar zeneszerző és zenetanár nevét. A Weiner Kamarazenekarhoz számos ősbemutató és magyarországi bemutató fűződik, gyakori vendégek voltak az ország és Európa hangversenytermeiben. Mint azt Weninger Richárd a rangos Weiner Leó-emlékdíj átvételekor 2009-ben elmondta, nem volt növendéke Weinernek, de jó néhány órájára belopózott, és ezek egy életre meghatározó élményt adtak, és arra indították, hogy ezt az irodalmat feltérképezze, a műveket a zenekarral folyamatosan játssza. Weninger

ot 1989-ben Liszt-díjjal, 1992-ben Artisjus-díjjal, 1994-ben Weiner Leó zenepedagógiai díjjal, 1995-ben Szegedért emlékéremmel, 2000-ben a Magyar Felsőoktatásért emlékplakettel ismerték el, 2009-ben megkapta a Zeneakadémia Weiner Leo Emlékdíját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.