Közélet

Bővíti szegedi részlegét a GE Healthcare (FRISSÍTVE) + PANORÁMA, FOTÓK

Bővíti szegedi részlegét a GE Healthcare (FRISSÍTVE) + PANORÁMA, FOTÓK

2011. november 22., kedd
Bővíti szegedi részlegét a GE Healthcare (FRISSÍTVE) + PANORÁMA, FOTÓK

Hosszú távú stratégiai megállapodást írt alá a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési vezérigazgatója a Szegedi Tudományegyetem rektorával a GE új szegedi irodájának ünnepélyes átadóján.

A GE Healthcare szegedi kutatócsapata a Szegedi Tudományegyetemmel megvalósuló közös kutatói projektjeivel hozzájárul ahhoz, hogy az orvosok gyorsabban és pontosabban fedezhessék fel a rákos rendellenességeket, így betegek sikeres és teljes gyógyítására is nagyobb esélyünk lehet – fogalmazott az ünnepélyes átadón

Reich Lajos

, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési vezérigazgatója. „Magyarként rendkívül büszke vagyok arra, hogy azok a termékek, amiket ennek az együttműködésnek a keretében kidolgozunk, a világ minden pontjára eljutnak, s elmondhatjuk, ezt magyar orvosok formálták” – hangsúlyozta. A szerződés értelmében az egyetemi klinikák szakorvosai bekapcsolódhatnak a GE termékfejlesztéseibe, illetve a cég szakemberei vendégoktatóként részt vesznek az SZTE-n folyó képzésben. A vállalat ezen felül ösztöndíjat is biztosít az egyetem mester- és doktori képzésben résztvevő hallgatóinak. „Az eddig is sikeresen működő együttműködésünket foglalatuk most hivatalos keretbe. A GE az egyetemmel való együttműködést már tíz évvel ezelőtt is fontosnak tartotta, amit bizonyít, hogy az utóbbi egy évtizedben teljesített kutatás-fejlesztési megbízások volumene meghaladta az évi 100 millió forintot. Ezzel a megállapodással most az egyetem is kinyilatkoztatja, hogy fontos stratégiai partnernek tekinti a GE-t” – mondta el portálunknak

Szabó Gábor

. A Szegedi Tudományegyetem rektora hozzátette, kutatási témákat is jelent a céggel való együttműködés a hallgatók számára, születtek például rangos nemzetközi szaklapban megjelent publikációk, a rektor egyik doktorandusza pedig a közös munka révén megszerezte a PhD fokozatát is. Az ilyen együttműködések abból is szempontból is fontosak, hogy a hallgatók olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amire az iskolapadban ülve nem lenne módjuk. Kákonyi Róbert 2005-ben végzett fizikusként az egyetemen, diplomamunkáját is GE-s együttműködés kapcsán írta. Portálunk kérdésére elmondta, később doktoranduszhallgatóként egy, a érsebészeti röntgenkészülékek modellezését célzó projektbe is be tudott kapcsolódni. Szerinte nem az a legfontosabb, hogy kitűnő eredménnyel végezze el valaki az egyetemet, hanem az, hogy önállóan tudjon dolgozni és meg tudjon oldani egy problémát.

A cég szegedi jelenlétének legfőbb célja a rák elleni küzdelem, ami az egészségügyi statisztikai adatok fényében teljesen érthető, hiszen hazánkban a rákos és az érrendszeri megbetegedések az összes haláleset 80%-áért felelősek. „Kollégáim olyan szoftvereket fejlesztenek, melyek a CT, MRI és PET készülékek által készített képeket alakítják és elemzik, vagyis gyorsabban feldolgozhatóvá teszik az orvosok számára. Például az egyes szerveket vagy az esetleges tumorokat pár másodperc alatt automatikusan megjelenítik, például különböző színekkel jelölve azokat” – magyarázta Reich Lajos a kollégái munkáját. Hozzátette, a különböző berendezések által, ugyanarról a betegről készített felvételeket integrálják az általuk fejlesztett szoftverekkel, így plusz információkat adnak az orvosoknak. A GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési vezérigazgatója hangsúlyozta, a képalkotó szoftverek fejlesztésén túl a másik kiemelt terület a dóziscsökkentés, vagyis hogy kevesebb röntgensugárzás kelljen egy-egy felvétel elkészítéséhez. Ez azért lényeges, mert így kevésbé terhelik a beteg szervezetét, vagyis ugyanannyi sugárdózissal több felvétel készíthető. „A GE olyan CT berendezést is készített, ami 80%-kal csökkenti a dózist, a budaörsi csapat pedig olyan terméket alakított ki, amely a képfeldolgozó szoftvereket egy laptopon is képes futtatni. Ez utóbbinak a kórházak vagy orvosok közötti együttműködésben van nagy szerepe, hiszen hazánkban radiológushiány van” – mondott példákat Reich Lajos. Fidrich Mártától, a szegedi kutatóközpont vezetőjétől megtudtuk, a cég öt évvel ezelőtt nyitott irodát Szegeden a klinikai parkban. Akkor mindössze hárman dolgoztak ott, míg ma már egy 20 fős csapat vesz részt a munkában, akik mellé további 30 magasan képzett munkaerő felvételét tervezik a jövőben. A szegedi kutatóközpont fiatalos csapata részben tapasztalt szoftvertervezőkből, részben a Szegedi Tudományegyetemen nemrég végzett programozó és programtervező matematikusokból, illetve műszaki informatikusokból áll.
GE programozó mérnökök, Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.