Írjon nekünk

Bulvár

Béth Hácháim – Az élők háza – 4. rész + FOTÓK, PANORÁMA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

A szegedi holocaust

A szegedi zsidóság a második világháború pokláig kiemelkedő szerepet töltött be a város életében. A zsidótörvényekkel azonban fokozatosan kiszorították a helyi zsidóságot a közéletből, a gazdasági, társadalmi és szellemi szférából, ami a deportálásokhoz, a szegedi gettóhoz, végül a marhavagonokkal a megsemmisítés felé vezetett.

A két világháború között felerősödött antiszemitizmus az első világháborúban elesett zsidó hősök emlékét sem kímélte. Svoy Kálmán, az 5. vegyesdandár parancsnoka az 1933. októberében a zsidótemető síremlékei előtt, a bajtársainak tekintett hősi halottak emlékére tartott beszéde miatt kényszerült nyugállományba.

Szegedi zsidók a II. világháború idején

„Szegeden már nincsenek is zsidók. Csak egy külön tradicionális héber vallás van s annak hívei. Az emberek magyarul beszélnek és magyarul gondolkoznak a Jehova végtelen nagyságáról. … És senki sem keresi, melyikünk istene volt az, aki mindnyájunkat olyan nagyon megbüntetett.”
Mikszáth Kálmán, 1879

A három zsidótörvény alapján 1938–1941 között a közhivatalokból, önkormányzati testületekből, 1942-től a különböző gazdasági, társadalmi kamarák vezető testületeiből távolították el őket. 1943-tól kiterjesztették a szigorú származási igazolást minden polgári intézményre és a magánüzemekre is. Miután a származási igazolások beszerzése lassan haladt – személyenként 7 keresztlevelet kellett mindenkinek begyűjteni –, 1944. május 13-án elrendelték a tisztviselők és alkalmazottak azonnali gyorsított igazolási eljárását, amely alapján május 31-én „minden zsidógyanús személyt” elbocsátottak. A munka- és életlehetőségtől megfosztott zsidó lakosságnak még azt is megtiltották, hogy munkásigazolványt vagy cselédkönyvet kapjon. Ugyanakkor a keresőképes férfiakat munkaszolgálatra hívták be. Az első szegedi munkaszolgálatos 1941 októberében esett el Ukrajnában, a doni katasztrófa idején pedig 287 ember pusztult el közülük.

Az egyetem és a város vezetői a neves professzorok számára igyekeztek mentesítéseket kieszközölni a diszkriminatív intézkedések, végső soron a deportálás alól. Hamvas Endre csanádi püspök is részt vett mások mellett a 91 éves Löw Immánuel főrabbi megmentésének kísérletében. Az agg főpap azonban a híveivel maradt az elhurcolásban is, haláláig.
Ismert értelmiségieket, összesen 505 embert mentesítettek a deportálások alól. Negyvenen külföldi követségi védelem alá kerültek, 262 személy után pedig még jó ideig hiába nyomoztak az erőszakszervezetek. A zsidó Mentőbizottság akciója ennél sokkal eredményesebbnek bizonyult: az ausztriai Strasshofba kiválasztottak többsége túlélte a deportálást.

A szegedi gettó

Az SS parancsnokság átirata

„A vonatok indulását megelőző napokban a zsidókat alaposan át kell vizsgálni, hogy semmiféle érték (pénz, ékszer, értékpapír, takarékkönyv, stb.) ne maradjon náluk, továbbá ne szállíttassanak el olyan egyének, akik a kiadott intézkedések szerint nem szállíthatók. Az elszállítandóknak az induláskor legalább 5-5 napi, illetve a német parancsnok által a szállítás esetleg hosszabb tartalma miatt kívánt mennyiségű élelemnek kell lennie.”

1944. március 19-én a német csapatok Szeged városát is megszállták. Ettől kezdve a város zsidó lakosságára vészterhes napok következtek. A városban 1944. április 5-én lépett hatályba a sárga csillag viseléséről szóló korábban kiadott rendelet. 1944. április 22-ig szedték össze azokat a prominens zsidókat és kommunistagyanús személyeket Szegedről, akiket a későbbiekben internáltak, majd több hullámban mintegy 330 zsidó üzletet zártak be, és 56 zsidó származású jogászt töröltek az ügyvédi kamara névjegyzékéből.
A szegedi gettó létrehozásának előkészületei már 1944. május legelején megkezdődtek. Tóth Béla polgármester-helyettes – a helyzet rendezése és a tervkészítés érdekében – május 5-én a városházán gettóértekezletet hívott össze. A helyi szélsőjobboldal – a Szegedi Új Nemzedék című lapot felhasználva – azt követelte, hogy a belvároson kívül, a Kecskés-telepen, a Klebelsberg-telepen vagy az Aigner-telepen hozzanak létre barakkgettót. A lakosság részéről merült fel, hogy a zárt gettót esetleg a Mars téren lehetne létrehozni.

A polgármester-helyettes végül 23356/1944. számú határozatában adta ki a szegedi gettó létrehozásával kapcsolatos legfontosabb rendelkezéseket. A kijelölt utcák a zsinagóga és a hitközség körül helyezkedtek el, ahová a zsidó lakosságnak nyolc nap alatt kellett beköltöznie. A gettó kijelölt épületekből állt a Bús Páter, Jósika, Korona, Margit és Polgár utcákban és a Valéria téren, valamint hozzá tartozott a zsinagóga és a zsidó hitközségi épületek. A helyi katolikus és protestáns egyházi személyek kérésére a keresztény hitre áttért zsidókat külön helyezték el. Őket három épületbe gyűjtötték össze őket, a Kelemen utca 11-be, a Polgár utca 24-be és a Bors palotába.

A szegedi gettóban 8617 zsidót koncentráltak, akiknek valamivel kevesebb, mint a fele lakott eredetileg is a városban. A többiek a környékbeli településekről kerültek (Apátfalva, Csanádpalota, Csongrád, Dunapataj, Ókécske, Földeák, Hódmezővásárhely, Horgos, Kalocsa, Kecel, Kiskundorozsma, Kiskunhalas, Kistelek, Kiszombor, Magyarcsanád, Makó, Mindszent, Pitvaros, Szentes, Szőreg, és Újkécske).
A gettó területére egyetlen kapu vezetett, az elkülönített térséget a rendőrség emberei felügyelték. Közel négyezer zsidót telepítettek be, átlagosan 4-5 családot egy-egy lakásba. Őket a zsidó tanács mellett 40 tagú belső gettórendőrség felügyelte.

A gettó több mint két hétig állt fenn, mivel a „zsidókérdést” intéző belügyi államtitkárok június 10-én értekezletet tartottak Szegeden, ahol a gyűjtőtáborok felállítását és az azokból való elszállítást tárgyalták meg. Ennek alapján június 20-ig a gettóban élőknek is a gyűjtőtáborba kellett költözniük. A lakásokban a poggyászaikat és holmijaik nagy részét már ott kellett hagyniuk és a gyűjtőtáborba csak motozás után mehettek át. Végül 3095 zsidó ment át a táborba, ugyanis időközben 127 embert internáltak, 57-en meghaltak, 22 ember kivételezetté vált, négyen pedig svéd állampolgárságot kaptak. Rajtuk kívül ott volt még a félezernyi kitért zsidó is.
A gyűjtőtábor kialakítása a hatóságoknak kisebb gondot okozott. Az ide érkezők csoportjait ideiglenesen a Rókusi pályaudvartól nem messze lévő vasutas-sporttelepen (SZVSE) és a Szegedi Atlétikai Klub (SZAK) újszegedi telepén helyezték el. Ezeken a helyeken felállított katonai sátrakban a városba koncentráltaknak néhány napig kellett meghúzniuk magukat. A SZAK-pályán elméletileg csak 2390 férőhely volt, mégis 4600 személy szorongott itt napról napra igen viszontagságos körülmények között. Ide elsősorban tiszántúli, Szentesi járási, illetve Csanád, Arad és Torontál vármegyéből hozott zsidókat helyeztek el. Az SZVSE-pályára hódmezővásárhelyi, kiskunhalasi, bácskai és délvidéki zsidókat hoztak.

Téglagyárból a megsemmisítő táborokba

A későbbiekben gyakorlatilag mindenkit a Szegedi Téglagyár Társulat Cserzy Mihály utca 30-33. szám alatti, használaton kívüli téglagyárába telepítettek. A gyűjtő- és bevagonírozási központ parancsnoka Finta Imre csendőr százados volt. Finta és emberei kíméletlen pontossággal végezték a feladatukat a tábor területén.
1944. június 25-én elindult az első vonat közel 3200 utasával Auschwitz felé. Még Szegeden a névsorolvasás közepette hatalmas pánik tört ki. A következő transzport június 27-én indult el Auschwitz felé, amelyhez a bácsalmási gettóból érkezőket is hozzácsatolták. Így összesen 6000 személy robogott a megsemmisítő tábor felé. Ennek a szerelvénynek egy részét – a mai napig nem tisztázott körülmények között – Felsőzsolcánál lekapcsolták, és 2737 utasát Strasshofba irányították.

A harmadik deportálási szerelvény 1684 fővel június 28-án egyenesen Strasshofba indult. Ám Budapesten az utolsó „kivételezett” kocsiban utazó 66 fős csoportot lekapcsolták. Ezeket az Aréna úti zsinagógában kialakított gettóba szállították. A nagyon beteg Löw Immánuelt már nem tudták továbbvinni, ő a Wesselényi utcai Zsidó Kórházban 91 éves korában elhunyt. A 66 „kivételezett” közül végül 12 fő Svájcba jutott. A többiek közül 13 fő nem élte túl a vészkorszakot. A második és harmadik transzportban lévő 5739 ember többsége, akiket az ausztriai Strasshofba irányítottak, túlélte a megpróbáltatást.

A marhavagonokba bevertek 70, 80, sőt 90 személyt is. Zuhogott a puskatus, csattant a derékszíj, szorosra tömték a fulladásig telt szerelvényeket. Három szállítmánnyal, június 25-én, 27-én és 28-án kiürítették a téglagyári tábort, „zsidómentesítették” Szeged városát.
1944. július elejére a gyűjtőtáborban mintegy 76 elhunyt és 680 élő személy egyéb okok miatt maradt ott. Utóbbiak egy része internált, svéd nagykövetségi okmánnyal rendelkező vagy más indokkal mentesített ember volt. Az elhunytak közül 29 fő öngyilkos lett. A 76 elhunyt közül 34-en voltak volt szegediek, s közülük 18 fő lett öngyilkos. A többiek természetes halállal haltak meg, a legfiatalabb áldozat 10 hónapos, a legidősebb 88 éves volt.
A német haderő egyes tagjai 1944 nyarán több elhagyott, lepecsételt zsidó ingatlanba és a gettó területére is betörtek, és fosztogattak. Leginkább értéktárgyakat kerestek, és eközben jelentős károkat okoztak. A szegedi műkincseket a Szeged Városi Múzeum és a Somogyi-könyvtár vette kezelésbe, de ezek nagy része a világháború folyamán elpusztult vagy eltűnt.

Élet a Soá után

A felszabadulás után igazolási eljárásokról, rokonok, családtagok kereséséről írtak a korabeli lapok. Az óriási veszteségek ellenére az ország legsértetlenebb vidéki zsidó hitközsége a szegedi, mivel a deportáltak közül majdnem 1500 tért vissza. Szegeden 1946. október 31-én tartották a temetkezéssel foglalkozó Szentegylet tagavató közgyűlését. Az év utolsó napját a vértanúk és áldozatok emlékének szentelték az egész országban. A Szentegylet 1947. januárjában megindította a gyűjtést a mártírok emlékművének elkészítésére. A Mártírok Emlékcsarnokának felavatása 1947. szeptember 21-én történt. A kulturális munka 1946. november 10-i megindulása, a szegedi egyetemi hallgatók otthonának és a szeretetháznak avatása 1948. szeptember 5-én jelzik a közösség életerejét.

A városi közéletben, amíg volt, szintén visszaintegrálódott a zsidóság, erről a Löw ünnepélyek és megemlékezések tanúskodnak. Országos érdekű eseményként a szabadságharc zsidó honvédjeinek emlékére az izraelita tábori lelkészet centenáriumi ünnepséget rendezett Szegeden 1948. február 10-én. A városban a következő évtized zsidókkal kapcsolatos történései kevéssé kutatottak, a korabeli napilapokból eltűnt minden, ami nem a proletárdiktatúra céljait szolgálta.
Az 1956-os forradalom után 800 zsidó élt Szegeden, csupán 50-en disszidáltak, 25-en kértek kivándorló útlevelet. 1957-ben péntek esténként legalább 150 zsidó jelent meg a templomban, 50 iskolaköteles gyerek közül 36-ot írattak be szülei a Talmud-Tórába. A hitközségben 260-an fizettek járulékot, ám a szegedi zsidóság hetven százaléka ekkor már 60 éven felüli volt. A szeretetotthonban 22-en laktak, 40 rászorult étkezett még ott, kívülük hat egyetemista kapott rituálisan megfelelő étkezést.

1979-től felújítási munkák folytak az új zsinagógában, 1989. július 14-én, a mártírok istentiszteletét már a javított állagú épületben lehetett tartani. Felújították a tetőszerkezet egy részét, a bádogos díszműveket, a csapadékelvezető csatornákat. Padozatcserét hajtottak végre, kijavították a kerítést és a kapukat, az üvegablakok hiányosságait. Új aszfaltozott járdák kerültek a rendbe hozott kertbe. De bőven van még helyreállítani való a gyönyörű épületben.

Az ezredfordulón Szegeden a felmérések szerint 500 zsidó származású lakos él, közülük 280-340 a hitközség tagja, többségük hozzájárulást fizető személy, 50-60-an úgynevezett „kultúr-zsidók”, akik vallási rendezvényeken soha nem vesznek részt, de támogatják a hagyományőrző, kulturális rendezvényeket. Harminc-ötven fiatal él zsidó egyesületi életet. Az idősek otthona húsz bentlakóval és napi 50 adagos kóser kiétkeztetéssel működik. Alapítványok segítik a szociális és hitéleti kiadásokat, az új zsinagóga rekonstrukcióját. A szegedi zsidóság múltjának feltárására időnként tudományos konferenciát szervez a hitközség kiváló történészek, helytörténészek, kutatók részvételével.

Az előző részben: A szegedi zsidó temető
A következő részben: Történelmi utazás a sírok között

Forrás:
Varga László: „Ha egyszer Szegedet megkérdeznék…”
Szeged folyóirat, 2001. (13. évf.) 9. szám

A holocaust szegedi áldozatainak emlékfala a zsinagógában


Zsinagóga, Szeged

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál