Sport

Baksa László: úgy játszunk, ahogy a mester kéri

Baksa László: úgy játszunk, ahogy a mester kéri

2011. november 7., hétfő
Baksa László: úgy játszunk, ahogy a mester kéri

Nem akármilyen hét áll a Szeged beton előtt: szerdán a Bajnokok Ligájában az Egert fogadják, szombaton a Szolnokkal vívnak magyarkupa-elődöntőt Baksa Lászlóék. A Corso Caféban a válogatott kapussal beszélgettünk.

– Legyőzték a Partizant idegenben, ezzel óriási lépést tett a csapat a továbbjutás felé. Szerdán újabb Bajnokok Ligája-összecsapás, jön az Eger…

– Legalább olyan nehéz meccsre számítok, mint a Partizan elleni találkozó volt. Való igaz, a szerbek legyőzése óriási fegyvertény – lezártuk, három hete történt. Most új ellenfél érkezik, akiknek, ha még szeretnék, hogy legyen keresni valójuk a BL-ben, akkor nyerniük kell idegenben, amellett, hogy hozzák a hazai meccseiket – amit a Vasas ellen nem sikerült az 1. fordulóban. Mi részünkről, ha tovább akarunk lépni a csoportkörön – márpedig akarunk – minden hazai meccset hoznunk kell. Röviden: a szerdai mérkőzés óriási derbi lesz, akárcsak a Vasas és a Partizan meccse, hiszen, ha nyer a Vasas és mi is, akkor két hatpontos, és két nulla pontos csapat lesz a csoportban két forduló után, ráadásul jó esélyünk lesz arra, hogy két magyar csapat jusson tovább.

– De nem csak a Bajnokok Ligájában kell megfelelniük a héten, hiszen magyarkupa-elődöntőt vív a Beton szombaton a Szolnok ellen. Látszatra a legkönnyebbnek tűnő ellenfél…

– Annyiban rácáfolnék, hogy a lehetséges ellenfelek közül a legnagyobb költségvetéssel, több mint 200 millió forinttal dolgozó klubot kaptuk meg. Tény és való:

Kis Gábor

nem játszhat két hónapig, ez óriási érvágás a szolnokiaknak, hiszen olimpiai bajnok centerükre – aki a világ egyik legjobbja jelenleg a poszton – nem számíthatnak. De egyelőre még nem foglalkozunk a kupával, a szerdai napra koncentrálunk, aztán ha sikerül, a győzelem és egy miniünnepség után fogunk jobban a Szolnok elleni elődöntőre fókuszálni. Vannak róluk videóink, megnéztük az Eger–Szolnok meccset, ami október végén volt, van Eger–Csehov BL-meccsünk, továbbá a saját mérkőzésünk velük, és a Fradi elleni találkozójuk is – szóval van mit kielemeznünk, van miből felkészülnünk ellenük. Úgy érzem jó esélyünk van arra, hogy bejussunk a kupadöntőbe, a szegedi férfi vízilabdázás történetében harmadszor.

– A nyári változásokat követően nehéz nem észrevenni, hogy mintha szárnyalna a csapat…

– Mondhatjuk így is, bár magam inkább óvatosabban fogalmaznék, jó úton haladunk. Nem akarunk kikapni, lépésről lépésre haladunk előre. Az utóbbi időszakban volt négy „könnyebb” meccsünk, ezek közül volt ami valóban az volt, akadt ami kevésbé, de alapvetően mindet simán vettük, átlagosan 7-8 góllal nyertünk. Senkinek nem kellett megszakadnia, a fiatalok is kaptak számos lehetőséget. A csapat úgy játszik, ahogy

Vincze Balázs

kéri. Reméljük szerdán is úgy fog és szombaton is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.