Vélemény

Vélemény: Az MSZP-ből nem lesz SZDSZ

Vélemény: Az MSZP-ből nem lesz SZDSZ

2011. november 13., vasárnap
Vélemény: Az MSZP-ből nem lesz SZDSZ

Gyurcsány Ferenc definíciója szerint a Demokratikus Koalíció progresszív, nyugatos, polgári balközép erő. Kérem szépen, ez tökéletesen megfelel az egykori SZDSZ identitásának és a Jászi Oszkár-féle Radiális Pártig nyúló intellektuális hagyományának.

Gyurcsány és a morális megújulás című írásomban (május 13.) nem kevés iróniával voltam kénytelen arról írni, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és az MSZP volt elnöke válaszút elé állította pártját, hogy vagy megújulnak Gyurcsány forgatókönyve és mércéi szerint, vagy nem. Akkor Gyurcsány kerek-perec letagadta egy „B” forgatókönyv létét. Azt, hogy ha kudarcot vallana, akkor híveivel átlépne a nem rég gründolt, de még bejegyzés előtt álló Demokrata Pártba. Az egész történetet, Gyurcsány Ferenc azóta megtett útját nem vázolom fel, bár a „politikai játszmák” fogalma alá rendelhető politikai tudáskészletünket gazdagíthatná. Elég, ha a játszma végeredményét nézzük: volt egy „B” forgatókönyv, és mivel Gyurcsány Ferenc kudarcot vallott, híveivel átlépett a nem rég gründolt Demokrata Pártba. A Demokrata Párt nevét ezek után nem meglepő módon Demokratikus Koalíció névre cserélték le, Gyurcsány lett az elnöke. A Gyurcsány végjátéka című cikkben (június 9.) azt írtam, hogy Gyurcsány egyszerre akarja magához ölelni az MSZP által képviselt baloldaliakat, valamint a liberálisokat és a konzervatívokat, és beszédmódjából úgy ítéltem meg, hogy – különösen a szabad demokrata beszédmódjával - a (2010-ben politikailag megbukott) liberális elitnek és holdudvarának tesz gesztusokat. Ehhez képest a Demokratikus Koalíció alelnöke lett Bauer Tamás (ex-SZDSZ) és Debreczeni József (ex-MDF). A párt körül fel-felbukkan Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF utolsó szóvivője is, aki nem mellesleg aktív szereplője a balliberális média antijobboldali és antiorbánista fórumainak, aki konzervatívnak tartja magát, de akinek azt mondta a balliberális 168 óra vele interjút készítő munkatársa, hogy – idézem – „úgy beszél, mint egy vadliberális”. A felsorolásból végül nem maradhat ki a feltámasztott Demokratikus Charta, amely a Retkes Attila előtti SZDSZ értelmiségi holdudvarának intézménye és jó ideje masszív támogatást ad Gyurcsánynak. A Demokratikus Koalíció szegedi szervezetének vendégeként Kuncze Gábor (ex-SZDSZ) kijelentette, hogy nem fontolgatja, hogy csatlakozik a Demokratikus Koalícióhoz, de azért erre Gyurcsány nem létező, de megvalósított „B” forgatókönyvére tekintettel ne tegyük le a nagyesküt. Pláne annak fényében, hogy Demokratikus Koalíció szegedi szervezetének szóvivője azt mondta a Délmagyarország tudósítása szerint, hogy „szervezetük fontosnak tartja, hogy az új párt a mérsékelt konzervatívoktól a baloldali gondolkodású embereken keresztül a liberális értelmiségig minden demokratikusan gondolkodót magához vonzzon”. Azt én értem, amit Kuncze, Kerék-Bárczy meg mások is hangoztatnak, hogy – idézem a Szegedma tudósítását - akik le akarják váltani a mostani kormányt, azoknak össze kell fogniuk, egy jelölt mögé sorakozniuk, mert csak így van esélyük”, hiszen a Dávid Ibolya vezette MDF is összefogott az SZDSZ-szel a 2010-es választási kampányban, mely kampánynak része volt, hogy Debreczeni József Arcmás című, Orbánról írt könyvének bemutatóján együtt szerepelt Kuncze Gábor és Dávid Ibolya, és Debreczeni úgy lett az MDF képviselőjelöltje, hogy a nyilvánosságban már jó ideje Gyurcsány személyes híveként jelent meg... Az Orbán-ellenes összefogásnak tehát nem lehet elvi, ideológiai vagy pártpolitikai akadálya az összefogók számára, amit meg azért is tudok külön megérteni, mert Horn Gyula és az MSZP, azaz a közös ellenség ellen a Fidesz is összefogott az addig szinte ellenségként kezelt kisgazdákkal, akikkel aztán az MDF és személy szerint Dávid Ibolya is együtt tudott kormányozni, hogy a későbbi közös ellenség, Medgyessy Péter és az MSZP meg az SZDSZ ne kerüljön hatalomra… Csakhogy… Csakhogy volt Gyurcsánynak egy „A” terve: az MSZP radikális megújítása. Ezért bármennyire is hipotetikus, fel kell tennünk a kérdést: mi lett volna, ha Gyurcsány eléri célját? Mi lett volna Bauer Tamással, Debreczeni Józseffel, Kerék-Bárczy Szabolccsal meg más nem baloldali és nem szocialista politikussal? Őnekik hol, hogyan és miért lett volna helye az átalakított-megújított-megreformált MSZP-ben? Gyurcsány Ferenc definíciója szerint a Demokratikus Koalíció progresszív, nyugatos, polgári balközép erő. Kérem szépen, ez tökéletesen megfelel az egykori SZDSZ identitásának és a Jászi Oszkár-féle Radiális Pártig nyúló intellektuális hagyományának. Ezért kérdés az is, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP reformátoraként progresszív, nyugatos, polgári balközép erőt akart-e kovácsolni az MSZP-ből? Azaz SZDSZ-t akart-e csinálni az MSZP-ből? Az én véleményem régóta az, hogy igen. Úgy vélem, hogy Gyurcsány le akarta nyúlni az MSZP-t a politikai párt nélkül maradt liberális politikai és szellemi csoportoknak. De ezzel a véleményemmel már nem vagyok egyedül. A történteket nálamnál sokkalta közelebbről látó és ezért sokkalta jobban értő Mesterházy Attila a Demokratikus Koalíció párt megalakulásakor kijelentette: „Az új SZDSZ alakult meg szombaton”…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.