Közélet

Solymos a városi cégeknek támadt (FRISSÍTVE)

Solymos a városi cégeknek támadt (FRISSÍTVE)

2011. november 21., hétfő
Solymos a városi cégeknek támadt (FRISSÍTVE)

Az MSZP-s alpolgármester az önkormányzati cégek kilenc hónapos gazdálkodását állította pellengérre a városházán tartott sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint a cégvezetők beszámolói nem tükrözik a Fidesz sikeres gazdálkodással kapcsolatban tett sajtónyilatkozatait.

„Az elmúlt 9 hónap gazdálkodása konkrét számokban is napvilágot látott, az önkormányzati cégvezetők beszámolóiból nem az tűnik ki, amit a Fidesz utóbbi időben a sajtó felé kommunikál” – mondta el

Solymos László

, utalva az elmúlt napokban tett fideszes nyilatkozatokra a városi cégek sikeres gazdálkodásával kapcsolatban. Az alpolgármester kiemelte, hogy míg a tavalyi év ugyan ezen időszakában 458 millió volt a cégek üzemi teljesítménye, addig most ez a szám 173 millióra apadt, amihez jövőre 20 százalékkal több támogatást kérnek az ügyvezetők. A politikus külön felsorolt több céget is, s a számok tükrében beszélt gazdálkodásukról. „Az SZKT esetében nem igaz, hogy 600 millió pluszt hozott a cég, mint ahogy az sem, hogy kevesebb támogatást kap. 2011-ben 660, 2011-ben 710 millió városi pénzt utalt az önkormányzat. A cégnél mindössze egy 10 milliós trolifelújítás volt, tavaly 420 milliós fejlesztéseket hajtottak végre” – mondta Solymos, aki hozzátette, hogy ez a cég is több támogatást kér jövőre, ahogy a városi televízió is, melynek a cégvezető váltás óta 40 százalékkal nőttek a kiadásai. Az IH Rendezvényközpontot működtető Kft.-re azt mondta az alpolgármester, hogy az egy valódi állatorvosi ló: ott minden megtörtént, aminek nem szabadna, a cég nettó árbevétele szerinte 25 százalékkal csökkent. Az alpolgármester kritikával illette még a környezetgazdálkodási Kft.-t, a Szegedi Vásár- és Piac Kft.-t, a Testamentum és a Szint Kft.-t is.

A Fidesz-KDNP-frakció reakciója: A tények beszélnek, a szocialisták hazudnak

Válasz Botka László és Solymos László (MSZP) nyilatkozataira
Az önkormányzati cégeknél történt vezetőváltások eredményesnek bizonyultak. A szocialista városvezetés félretájékoztatásával ellentétben az igazgatók a korábbiakéhoz képest – cégenként – tízmilliókkal csökkentett önkormányzati támogatás mellett – minden nehézség ellenére – is jól végzik munkájukat. Kevesebb pénzből hatékonyabban és eredményesebben dolgoznak az új vezetők, mint elődeik a megelőző nyolc évben. Botka László és Solymos László (MSZP) nem felelős városvezetőként, hanem pártpolitikusként mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék az önkormányzati cégek működését. Miután a polgármester kilubickolta magát őszi jordániai luxusnyaralásán, alpolgármesterével együtt teljes gőzzel megindították a cégek elleni támadást, hogy gazdaságilag tönkretegyék azokat, azután pedig a közgyűlés Fidesz-KDNP-s többségére mutogassanak. A szegediek érdeke azonban nem ezt kívánja. A cégek működésével kapcsolatban a valós tények a következők. A VTV Szeged a vezetőváltás óta két és félszer több saját gyártású műsort sugároz naponta. Hatékonyságnövelést és létszám-racionalizálást hajtott végre, 15 százalékkal csökkentette munkavállalói létszámát, a felszabaduló pénzügyi forrásokat műsorkészítésre csoportosította át. Elindította a korábban elszabotált videós hírportált, a televízió adása pedig most már az interneten is „fogható”. A SZINT Kft. 6 millió forinttal növelte nettó árbevételét az első háromnegyed évben. 5 milliót spórolt meg munkarendjének optimalizálásával, miközben fejlesztései révén szinte minden helyi oktatási intézményben gépesítette a takarítást. Az SZKT új igazgatója tízmilliókat takarított meg a városnak, nyereségessé tette a céget, miközben elődje súlyos tízmilliókért épített trolit, mely végül el sem készült. Az Ifjúsági Háznál az előző vezetés közel 40 milliós kifizetetlen számlát hagyott maga után, majd Botka Lászlóék az év elején 70 millióval kevesebb támogatást állítottak be az IH részére. Ráadásul a korábbi igazgató külső vállalkozásnak szervezte ki a Szegedi Ifjúsági Napokat, ami megnehezítette és megdrágította az idei fesztivál megrendezését. A Szegedi Vásár és Piac Kft. utolsó közgyűlésen kinevezett ügyvezetője költségcsökkentésre és olcsóbb szolgáltatásokra törekszik. Maximális kihasználtsággal, az árusok és a vásárlók általános megelégedésére üzemelteti a Mars téri piacot, s a városrészi kispiacokat is fejleszti. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. tudományos alapossággal a biológiai szúnyogirtásra tért át a kémiai helyett, amellyel nemcsak közel 100 milliót spórolt az előző évekhez képest, hanem kézzelfoghatóbb eredményeket ért el a védekezésben.

A Szegedi Testamentum Kft. az elmaradt fejlesztések után elkezdte tápéi és az alsóvárosi temető rekonstrukcióját, valamint parkgondozást hajtott végre, s rendbe tette az elhanyagolt épületeket és sírokat a Belvárosi temetőben.

A szegedi Fidesz-KDNP frakció 2011. november 21.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.