Írjon nekünk

Gazdaság

13 millió forintos fejlesztések a szegedi gyufagyárban + VIDEÓ, FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Több mint 13 millió forintot nyert EU-s pályázaton telephelyfejlesztésre és működési feltételek javítására a szegedi gyufagyár, amely a németországi székhelyű Europe Match GmbH, Európa legnagyobb reklámgyufa-gyártójának magyarországi fióktelepeként működik.

A beruházás megtekintésére és a gépsor ünnepélyes beindítására rendezett ünnepségen megjelent B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője és Vízhányó Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke is. A beruházás mérföldkő a gyár életében, hangsúlyozta Klaus Bruns, a vállalkozás tulajdonos-ügyvezetője, aki ismertette a cég történetét, üzleti stratégiáját, majd beszélt a termelés felfutásáról és az új gépek üzembe állításáról, amelyek segítségével 30 százalékkal növelni tudják a kereskedelmi gyufagyártást.

A kiváló gazdasági és pénzügyi eredményekkel büszkélkedő, főleg nyugati piacokra gyártó, 155 éves múltra visszatekintő egyetlen hazai gyufagyár az elmúlt 5-6 év során mintegy 1,2 millió euró értékű beruházást hajtott végre. A termelést évről évre sikerült növelni úgy, hogy közben a felére csökkentették az energiafelhasználást. A válság alatt sem kellett senkit elküldeniük, a mintegy 120 dolgozó és az 50-80 bedolgozó (csökkent munkaképességűeket, diákokat, rabokat is foglalkoztatnak) munkahelye biztos. Évente a cég 260-280 millió egységnyi gyufát állít elő, a cél pedig az, hogy az új gépek felszerelésével ez a szám 3-4 év alatt elérje a 400 milliót.

Török György termelési igazgató büszkén újságolta, hogy a gyárnak nincsenek anyagi gondjai, a legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat is betartják, s élen járnak az alternatív energiaforrások felhasználásában. A pályázaton nyert pénzből még kicserélték a gyár területén található jócskán elavult közműrendszert, új, automata vezérlésű kaput szereltek fel, kamerarendszert installáltak, kicserélték a klímaberendezéseket, napkollektorokat szereltek a tetőre, és ebből nyerik a meleg vizet.

A vállalkozás tavalyi árbevétele meghaladta az 1,7 milliárd forintot, a kapacitás bővítésével ez a jövőben akár 2-2,3 milliárdra is módosulhat. A szegedi gyufagyárnak tulajdonképpen nincs is veszélyesebb konkurenciája a környező országokban. Lengyelországban van egy hasonló méretű és kapacitású gyufagyár, de azt nemrég privatizálták, s évek múlnak el, amíg a szegedihez hasonló minőségű áruval tud majd előrukkolni a piacon.

A gyár termelőrészlegeinek a bejárása után Klaus Bruns és Török György közösen üzembe helyezte a pályázati pénzből vásárolt új gépsort.

Hírzóna

A rezsiutalványok több mint felét már kézbesítették

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Magyar Posta egyszer kézbesíti az utalványt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Sikeres a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra visszatérését segítő program

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A jelenleg tíz megyében zajló programot további öt megyére terjesztik ki a következő időszakban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Mintegy 31 ezren igényelték eddig a babaváró támogatást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tuti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Eddig 181,5 milliárd forint értékben született szerződés.

Tovább olvasom

Aktuál