Vélemény

Vélemény: Sírjunk vagy nevessünk?

Vélemény: Sírjunk vagy nevessünk?

2011. október 20., csütörtök
Vélemény: Sírjunk vagy nevessünk?

Öt évvel ezelőtt lépett a Négy Mancs nevű, ausztriai székhelyű állatvédő alapítvány: dörgedelmes hangon tudatta a világgal, hogy libatömés ősi mestersége bizony – állatkínzás. Ennek megfelelően, természetesen kellő humánummal vegyítve, felhívták a libahúst és főleg a libamájat kedvelő békés polgárokat, hogy ne fogyasszanak ilyen baromfihúst, az áruházláncok pedig bojkottálják(!) ezeket az üzemeket és ne vásároljanak a primitív állatkínzóktól húst.

Érdekes mód a bécsi „humánus” kezdeményezésnek meg is lett a hatása. Méghozzá nálunk, az egykori monarchia tagállamában: Magyarországon. A szentesi Hungerit Zrt. a Négy Mancs akciója révén mintegy 2,5 milliárd forintnyi kárt szenvedett, plusz 200 munkásának kellett felmondania. Ha persze hozzá tesszük, hogy ez a 200 munkavállaló legjobb esetben is legalább még 400 embert tart el, de lehet, hogy a dupláját is, akkor érezzük igazán, hogy milyen óriási kárt okozott a cégnek, de az országban több kisebb-nagyobb hasonló tevékenységet végző üzemnek is, a sógoroknál bejegyzett alapítvány. A baromfiágazatot érintő felbecsülhetetlen kárt azóta sem sikerült kiheverniük a társaságoknak, vallják a szakemberek, annak ellenére sem, hogy két évvel ezelőtt újra indították a tenyésztést, a hizlalást, az üzemekben pedig a vágósorokat. De, hogy a Négy Mancs igazolja pártatlanságát, miszerint ez a kalandor akció nemcsak hazánk ellen irányul, kampányukat elindították Hollandiában, Ausztriában, Svájcban, Németországban is. A kampány egyértelmű célja, hogy az említett országokban, ha egyáltalán van ilyen gyakorlat (merthogy van), véget vessenek az állatok kényszertöméstől való szenvedéseinek. De arra is törekedtek, hogy minél több embert tájékoztassanak a kegyetlen valóságról, továbbá arról, hogy mit is rejt valójában az a szó: ínyencség?! Tevékenységüket igyekeztek minél hitelesebbé tenni azáltal, hogy feketelistát készítettek azokról a cégekről, amelyek tömött libát szállítottak a húsüzemeknek. A legfontosabb munkájuk viszont abban merült ki, hogy tájékoztatták a feketelistáról az áruházláncokat, majd felszólították őket, még véletlenül se vásároljanak az „állatkínzóktól” libát…Érdekes, azt a listát soha nem láttuk, amely az áruházakat sorolta fel és azt sem, hogy ezek mely’ országokban kínálják portékáikat. Közöttük az immáron „humánus” módszerek által hizlalt libahúst – miután a minőségi magyar termékektől, köztük a világhíres és hungarikumnak számító libamájtól megszabadultak. Csak annak nem volt átlátszó ez a perfid akció a magyar termékek exportjának ellehetetlenítésére, aki nem akarta látni! A 2006-ban indított Négy Mancs vállalkozásnak így meg is lett az eredménye: száműzte a finom magyar termékeket a nyugati áruházláncok kínálatából, s ezzel óriási teret engedve a „szabadtartású libatenyésztés” által produkált, szintén nyugati, ínyencségeknek. Megnéztem a derék állatvédők honlapját. Az általánosságoktól hemzsegő irományok ugyan nem túl veretes zsurnalisztikai produktumok, gyakran fogalomzavartól sem mentesek, de egy valamiben egységesek: ugyanazt írják, szinte szóról-szóra németül, angolul és magyarul is! Ha több cikket is elolvas a türelmes böngésző, akkor arra is rájön, hogy az oldal magyar tartalma eléggé gyatra fordítása a német eredetinek. Mindez hely és dátum megjelölése nélkül. Itt bukkanunk rá a többi között arra dolgozatra is, amely a Zöld hét: A magyar kényszertömő lobbi esti meséje címet viseli. A Zöld hét különben nem az írás szerzőjét jelöli, hanem a hagyományos berlini Zöld Hét (Grüne Woche) elnevezésű mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást, ennek megjelölése azonban most is elmaradt… A terjedelmes dolgozatban a szerző arról értekezik, hogy a kiállítók sajtótájékoztatójukon bemutatták a magyar termékeket, köztük a „kényszertömésből származó libamájat” is. A szarkasztikus, lekezelő, kioktató hangvételű írás pontról-pontra igyekszik megcáfolni a magyar előadókat, újra és újra ismételgetve azokat a koholmányokat, amelyeket a magyar baromfitenyésztőkről terjesztenek immáron öt éve. A végén még megspékelik egy megjegyzéssel, jelesül, hogy a sajtótájékoztatón részt vevő újságírók érintetlenül hagyták a kényszertömött libákból származó ínyencségeket az előttük lévő svédasztalon! Ha valaki csak egyszer járt már egy ilyen rendezvényen sajtótájékoztatón, akkor hangosan felkacag. Tudniillik az állítás szemenszedett hazugság, e sorok írójának alkalma volt több ízben is részt venni az említett Grüne Woche média-találkozóin és tapasztalata szerint éppen a liba- és kacsamáj fogy el mindig a leggyorsabban… Nos, az esettel kapcsolatosan a legfrissebb hír, hogy a szentesi Hungerit Zrt. a budapesti Fővárosi Bíróságon beperelte a Négy Mancs alapítványt. A szentesi cég szándéka egyértelmű: a bíróság állapítsa meg, hogy a magát állatvédőnek nevező szervezet megsértette a Hungerit jó hírnevét és ezzel óriási erkölcsi, valamint anyagi kárt okozott neki. Ezzel egyidejűleg az elszámoltatási kormánybiztos azt firtatja, vajon honnan az a temérdek pénz, amelyből a bécsi székhelyű alapítvány a magyar baromfi ágazat ellen indított lejárató kampányát finanszírozta? S láss csodát: a „mancsosok” egyik napilapunkban közzétették, hogy állnak a per elé, sőt örülnek is neki, mert így legalább ország-világ előtt (ismét) elmondhatják, hogy a libák kényszertömése és – tépése milyen embertelen dolog. Állatkínzás, állítják és továbbra is fenyegetőznek, arcukat ugyan sosem mutatják a nyilvánosság előtt, de mindenki tudomására hozzák, hogy amit ezek a magyarok csinálnak, az arcátlanság. Egy ilyen megnyilatkozáshoz azonban már tényleg nagy adag pofátlanság kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.