Közélet

Orbán: elveszett a cselekvés tisztelete

Orbán: elveszett a cselekvés tisztelete

2011. október 7., péntek
Orbán: elveszett a cselekvés tisztelete

A cselekvés tiszteletének elvesztéséről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság című, nyolcadik országos kongresszusán. A kétnapos budapesti rendezvény első napján Kövér László házelnök azt mondta, a kereszténységre szüksége van Európának és Magyarországnak. Budai Gyula a folytatódó elszámoltatásról, Hoffmann Rózsa pedig a készülő új oktatási törvényekről szólt.

Orbán Viktor

kormányfő beszédében kifejtette: a keresztény kultúra a cselekvés kultúrája, a cselekvés az, ami szilárd alapot biztosított az európai civilizáció számára. Ma azonban elfogyóban van a cselekvés, elveszett a tett, a cselekvő, dolgos és munkát végző ember tisztelete a civilizációból. Éppen az veszett el, ami Európát és a Nyugatot nagy és győztes civilizációvá tette, a cselekvés tisztelete - vélekedett, hozzátéve, hogy ez a legtöbb mai baj alapvető forrása, ez vezetett az európai országok "iszonyatos eladósodásához", a csőd felé csúszó gazdaságokhoz, a nihilizmus, a cinizmus elterjedéséhez, a deviancia, a bűnözés és a szélsőségek elharapódzásához.

Cselekvés- és munkaellenesség

Az "új idők utópiái" az európai civilizáció szívét sebezték meg a cselekvés- és munkaellenességgel - fogalmazott a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az az utópia "csúfos véget ért", amely a fedezetlen kölcsönt és a munka nélküli, spekulatív gyarapodást hirdette, vagyis véget ért a bankárok és a hitelek korszaka. Vissza kell térni a cselekvés útjára, vissza kell adni a tettek rangját, helyre kell állítani a munka státuszát, a munkát végző emberek megbecsülését - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy ezért tesznek meg mindent az új munkahelyek teremtése érdekében, ezért akarnak mindenkit visszavezetni a munka világába, és ezért kell kimondani, nem helyes, ha munkaképes, életerős, egészséges emberek munka nélkül akarnak jövedelmet kapni az államtól. Szerinte a XXI. századi magyar nemzet attól lesz sikeres, hogy hisz a tettekben és a cselekvésben, az emberek erős, felelős, összetartó közösségében. "Mi ezen az úton indultunk el, erősek vagyunk, és senkinek nem hagyjuk, hogy a "görög útra" visszalökje hazánkat" - jelentette ki, hangsúlyozva: 2012-ben reális cél, hogy Magyarország elrugaszkodhasson az európai válságzónától.

Kövér László

házelnök arról beszélt, hogy a kereszténységre szüksége van Európának és szüksége van Magyarországnak. Kiemelte: szükség van mindenekelőtt azokra az értékekre, amelyek mentén az európai ember mindig is boldogult, az igazság keresésére és a megtalált igazsághoz való ragaszkodásra. Az állam és a rablóbanda között az igazság tesz különbséget - idézte

Szent Ágostont

a fideszes politikus, aki azt mondta, újra és újra le kell szögezni, ki kell mondani, hogy csak az igazság tesz szabaddá. Ha valaki letér erről az útról, mint ahogy az előző magyar kormányok letértek az elmúlt nyolc évben, az mindig megadja az árát - mondta.

Budai Gyula

elszámoltatási kormánybiztos előadásában közölte: a kormány nem áll meg az elszámoltatás, a

Medgyessy-

, a

Gyurcsány-

és a

Bajnai-

kabinet által elkövetett gazdasági visszaélések kivizsgálása, a politikai felelősök megtalálásának útján. Mint fogalmazott, az elszámoltatás rögös útjának még az elején állnak, de végigmennek azon. A cél az, hogy azok a "bűnösök", akik csődhöz közeli helyzetbe hozták, eladósították Magyarországot, nyerjék el méltó büntetésüket akár politikai, akár jogi értelemben, de mindenképpen a jogállamiság keretei között - mondta. Emellett Budai Gyula bejelentette, hivatala befejezte a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát, amelynek összefoglaló jelentése szerint az ügyben egyértelmű a Wallis korábbi vezetőinek felelőssége. A kongresszuson a készülő új oktatási törvényekről beszélő Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a hallgatói szerződés elleni tiltakozás az igazságosság elleni tiltakozás. Mint fogalmazott, ma az állam legnagyobb ellensége az adósság, és amíg ezt Magyarország le nem küzdi, addig nagyon meg kell gondolni, mire adunk ki minden egyes fillért. Ilyen körülmények között nem lehet megengedni, hogy például egy orvos a diploma megszerzése után külföldön kamatoztassa tudását jó fizetésért, és annak a közösségnek soha ne adjon vissza semmit, amelyik a képzését vállalta, finanszírozta - hangsúlyozta, kijelentve: ez nem felel meg az igazságosság elvének. Elmondta, várhatóan jövő hétre olyan formát kapnak az új oktatási törvények, hogy azok a kormány, majd az Országgyűlés elé kerülhetnek. A tanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón

Osztie Zoltán

, a KÉSZ elnöke arról beszélt, hogy a mintegy hetven csoportot tömörítő szervezet konferenciáján arra keresik a választ, miként valósul meg az igazságosság a közélet különböző területein.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.