Gazdaság

Növekszik a felszámolások, végelszámolások száma

Növekszik a felszámolások, végelszámolások száma

2011. október 6., csütörtök
Növekszik a felszámolások, végelszámolások száma

Szeptemberben minden idők harmadik legtöbb felszámolását és második legtöbb végelszámolását jegyezte fel az Opten céginformációs szolgáltató - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

A végelszámolások egy év alatt csaknem száz százalékkal emelkedtek, és az Opten szerint az ennek ellenére bejegyzett több mint négyezer új cég csak erősíti a válságjeleket. Szeptemberben 1967 céggel szemben kezdeményeztek fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők. Ez minden idők harmadik legtöbb eljárása egy hónapban - csak idén júniusban (2122) és júliusban (1994) indult több eljárás. A felszámolások 4,7 százalékos éves növekedési üteme elmarad ugyan az előző hónapokétól, de a tavaly szeptemberi bázis az örökranglistán éppen a következő, negyedik legtöbb (1879) felszámolást hozó hónap volt. Az év eleje óta 12 százalékkal több céget borítottak be, mint egy évvel korábban, szeptember végéig 14 792 cég ellen indult felszámolási eljárás, ez 1596-tal több, mint 2010 azonos időszakában.

Csorbai Hajnalka

, az Opten stratégiai igazgatója szerint a sok kényszer-végelszámolás következményeként várható volt a felszámolások számának megugrása."Az újonnan közzétett felszámolási eljárások felénél kényszer-végelszámolás előzte meg a felszámolást. Szeptemberben 2261 vállalkozás bezárását kezdeményezték a tulajdonosok és a hatóságok, ez 99,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A végelszámolási dömping mögött a bírósági kényszereljárások nagy száma húzódik meg - mondja Csorbai Hajnalka. Az első kilenc havi adatok alapján idén eddig 60,7 százalékkal több cégnél húzták le a rolót, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A megindított 17 381 eljárás 6570-nel haladja meg az egy évvel korábban kezdeményezett végelszámolások számát. Szeptemberben 4247 új céget jegyeztek be, ami ugyan csak 2,36 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ám az Opten szakértője szerint a gazdaság állapotához képest túlzott optimizmusról árulkodik. A törvényi tiltások ellenére is sorozatban indítják a gyorsan fantomizálódó cégeket olyan személyek, vagy azok rokonai, akik korábban már több cég bedöntésénél jelen voltak tulajdonosként vagy cégvezetőként. Az első kilenc hónapban 36 496 új vállalkozás indult, 4,8 százalékkal több, mint 2010 első háromnegyed évében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.