Sport

Női futsal: hengerelt a Várhidi-csapat Szegeden + FOTÓK

Női futsal: hengerelt a Várhidi-csapat Szegeden + FOTÓK

2011. október 30., vasárnap
Női futsal: hengerelt a Várhidi-csapat Szegeden + FOTÓK
A bajnoki címvédő Vestát, Várhidi Péter csapatát fogadta a SZAK-Boszorkányok együttese az NB I 5. fordulójában vasárnap. A fehérváriak osztálykülönbséggel nyertek. Bár Pádár Anita már az első percektől csillogtatta technikai tudását, az első veszélyes helyzetet mégis a Boszorkányok jegyezhették a 2. percben, amikor Szalai Ágnes lőtt kapura egy gyors hazai kontra végén, Sipos Hajnalka azonban remekül védett. Fokozatosan vette át az irányítást a Vesta, Horváth Melindának már bravúrral kellett védenie Schumi Dorottya lövése után, azonban az utóbbi illetve Pádár és Vágó Fanny kisakkozott helyzeténél már tehetetlen volt (0-1). Boros Izabella csaknem válaszolt, lövését majd fejesét azonban ismét hárította Sipos kapus. Látványos támadás végén Farkas Éva volt eredményes a vendégeknél a 8. percben (0-2). Pillanatok múltán Szalai csaknem szépített, ám a kapus mellett elhozva a labdát kisodródott helyzetből már nem tudott betalálni az üres kapuba. A válogatott Vágót nem sikerült tartani, egy nagy helyzet után aztán duplázni tudott a 11. percben (0-3), majd újabb három perc múltán egy eladott labdát helyezett Horváth mellett a rövid alsó sarokba (0-4). A hosszú ideig tartó nyomás alól kiszabadulva Boros lövése jelentett kisebb veszélyt a Vesta kapujára a félidő derekán, ám a Schumi lövése utáni újabb kapusbravúrt követően Hóbel Tímea kotorta be az ötödik Vesta-gólt (0-5). Kapuscsere után Németh Zsanett sem úszta meg sokáig, újabb kipasszolt támadás végén Farkas lőtte meg második gólját (0-6). A Hódi Zsuzsanna elleni faultot követően a sértett végzett el szabadrúgást, ám az a falban elakadt, a kontrából pedig ismét Farkas lőtte ki, ezúttal a hosszú alsót (0-7). Radics Ágnes távoliját sem bírta hárítani Németh, így három perccel szünet előtt már 8-0 volt "oda". Helyzetek adódtak még a SZAK előtt, Boros, majd Hódi veszélyeztetett, szépíteni azonban nem sikerült. Pádár lőtte a kilencediket, ez is mutatta már, hogy a Vesta azt csinál a pályán, amit akar, a szegedi lányok sajnos sehogy sem találták ellenszerét a bajnok játékának (0-9). Németh Zsanett aztán kétszer is bravúrosan hárította a mai magyar női labdarúgás legnagyobb alakjának két szabadrúgását, majd a félidő lefújása előtti pillanatban Radics közeli lövését is. Ekkor már érződött, Zimányi Kovács Anikó korai sérülése rányomta bélyegét a csapat játékára. Fordulás után Boros Iza majdnem szépíteni tudott, a vendég cserekapus, Bocsárdi Eszter mellett előtt labdája azonban kapufán csattant. A 24. percben 15 méterről Radics szánta el lövésre magát, Némethnek nem sikerült hárítani (0-10), majd röviddel utána Farkas balról helyezett a hosszúba (0-11). Adódott lehetőség a Boszorkányok előtt is, Szalai és Pirót Eszter lövése veszélyes volt, de a szerencse vasárnap elpártolt a szegediektől. Hódi pöccintett labdája túljutott a kapus lába között, a rövid kapufán azonban nem. Pádár persze azonnal büntetett - tucatnál jártak a vendégek (0-12). Menetrendszerint jött az újabb hazai kapufa, ezúttal Szalaitól, és menetrendszerint jött a válasz Pádártól (0-13). Schumi pillanatok múltán jobbról bevágta a tizennegyediket is (0-14), Vágó elől viszont újabb bravúrral mentett Németh. Ismét Pádár "Spanci" villant, a hazai kapus lábáról pattant be a labda a rövidbe (0-15). Hóbel sarokrúgás után teljesen üresen alázta a széteső SZAK-ot, Farkas pillanatok múltán kontrából (0-17). A 31. percben remek támadást vezetett a SZAK, Baksa Katalin bepasszolt labdáját azonban lekapcsolta a jól záró védelem. Farkas ajtó-ablak helyzetben kihagyta a tizennyolcadikat a 32. percben, és sajnos Szalai is a kiváló kontrát, ez is a kapufán csattant. Németh újabb bravúrt mutatott be Pádárral szemben, ám másodszorra már nem volt szerencséje (0-18). A vége felé közeledve már csak pillanatokra tudta megtartani a labdát a kimerült hazai gárda, Németh Zsanett azonban rendületlenül védett amikor tudott. A 36. percben jött a 19. Pádártól, aki már féltucatnál járt (0-19). Hódi válaszolt volna, ám a kapu torkába érkező Szalairól kifelé pattant a labda. Pádár büntetett ismét, bőven volt ideje Schumival passzolgatni a kapu előtt, Németh tehetetlen volt (0-20). Schumi Farkas passzából közelről vágta be a 21-es számú gólt, aztán az óra véget vetett a Vesta gólgyártásának. Igazságtalan lenne azt írni, hogy végigegykapuzta a meccset a bajnok, ám tény, hogy osztálykülönbség volt a két csapat között, ráadásul a hazaiaknak szerencséje sem volt, kimaradt ziccereik mellett féltucat kapufát is lőttek - mindig kifelé perdült a játékszer. Azért azonban mindenképp elismerés illeti a Boszorkányokat, hogy emelt fővel, tisztességgel viselték az óriási zakót, és az utolsó pillanatig igyekeztek szépíteni. Vasárnap azonban, sajnos, csak ennyire tellett.

Női futsal NB I 5. forduló:

Szegedi AK-Boszorkányok - Vesta SE 0-21 (0-9) Szeged-Kiskundorozsma, Orczy István Általános Iskola Ács Géza Tornaterme, 50 néző. Vezette: Borbás, Tompai, Serfőző. SZAK-Boszorkányok: Horváth M. - Szalai, Hódi, Zimányi Kovács, Baksa. Csere: Németh Zsa. (kapus), Boros, Sipos D., Pirót. Vezetőedző: Szél István. Vesta SE: Sipos H. - Pádár, Radics, Schumi, Vágó. Csere: Bocsárdi (kapus), Farkas, Hóbel, Belkó. Vezetőedző: Várhidi Péter. Gólszerzők: Vágó (5', 11', 14'), Farkas (8', 14', 15', 25', 30'), Hóbel (14', 30'), Radics (17', 24'), Pádár (18', 26', 27', 28', 33', 36', 37'), Schumi (27', 40'). Szél István: "Már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy nem mi vagyunk a favoritok. Annyit kértem a lányoktól, hogy tisztes helytállás legyen, hiszen a tegnapi nagypályás meccsen is nagyon jól szerepeltek a listavezető Szombathely ellen, ám ez nagyon sokat kivett belőlük. Ráadásul legjobbunk, Zimányi Kovács Anikó is már az első félidőben megsérült, ez meghatározta további játékunk képét. A második félidőben kicsit merészebben játszottunk, ám valami átok ülhet rajtunk, mert féltucat ziccerünk maradt ki és ugyanennyi kapufát is lőttünk, ha két napig játszunk, akkor sem tudtunk volna betalálni, nem volt szerencsénk. Nem a Vestát kell megvernünk, az biztos, hanem a velünk hasonló szinten lévő csapatok ellen kell jól szerepelnünk. Gratulálok az ellenfélnek!" Várhidi Péter: "Az elején igyekeztünk eldönteni a mérkőzést, letámadni az ellenfelet, ez sikerült is, aztán már élvezték a lányok a játékot. Örülök neki, hogy sikerült eredményesen és jól futsaloznunk."

További eredmények:

MVFC Berettyóújfalu Női I - Ferencváros 6-5 (1-1) ELTE SE - Kiskunfélegyházi Fornetti Mókusok 1-2 (0-1) Univerzum-Aramis - Galaxis NFE 10-0 (5-0) Tolna-Mözsi FSE - Miskolci Szabadidőközpont 3-4 (2-2)

A női futsal NB I jelenlegi állása:

#CsapatM.Gy.D.V.Lg.Kg.Gk.P.
1.Miskolci Szabadidőközpont55--37172015
2.Univerzum-Aramis531137132410
3.Vesta SE43-15612449
4.Tolna-Mözsi FSE43-1229139
5.Ferencváros5212312387
6.MVFC Berettyóújfalu Női I.52122325-27
7.Kiskunfélegyházi Fornetti52-31039-296
8.Szegedi AK Boszorkányok51131951-324
9.ELTE SE51-41327-143
10.Galaxis NFE5--5436-320

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.