Sport

Női futball: nincs bravúr a Fradi ellen sem

Női futball: nincs bravúr a Fradi ellen sem

2011. október 10., hétfő
Női futball: nincs bravúr a Fradi ellen sem

Nem sikerült meglepetést okozniuk az Üllői útra látogató szegedi focista lányoknak. Hevesi Tamás együttese egy szorosabb első félidőt követően végül könnyedén tartotta otthon a három pontot.

Az 5. percben már 1-0-ra vezettek a zöld-fehérek

Mosdóczi Evelin

góljával (1-0). A korán bekapott gól sajnos eddig szinte az egész szezonban jellemzi a SZAK meccseit. Nem estek azonban vissza a szegedi lányok, ezután többször is sikerült helyzetbe kerülniük, mivel igencsak zavarba hozható volt a Ferencváros védelme. Így a 20. percben egy védelmi hibát kihasználva

Hajka Hajnalka

egyenlített (1-1), ám a gólnál kiment a bokája így idejekorán cserére kényszerült

Cserenkó Szabolcs

vezetőedző. Ezután ismét a Fradi percei következtek, pillanatok alatt hármat vágtak

Hevesi Tamás

tanítványai,

Tóth Barbara, Beke Adrienn

és

Kocsa Zsuzsanna

(4-1). A Femina elleni harcosság azonban megmaradt a vendégeknél, nem adták fel, s ennek eredményeképpen a 40. percben egy a zöld-fehér sorfalról lepattanó szabadrúgást

Zimányi Kovács Anikó

helyezett szépen,

Aschenbrenner Réka

nem is védhette. Az edzői fejmosását követően szerkezetileg átalakított SZAK vonult ki a második félidőre, ám az eredmény elmaradt, a rutinos, jobb lehetőségekkel bíró hazaiak végül a szegediek fölé kerekedtek: a 62. percben

Zeller Dóra

volt eredményes, majd bő tíz perc elteltével Mosdóczival egyetemben dupláztak, így beállítva a 7-2-es végeredményt. A Fradi könnyen még nagyobb győzelmet arathatott volna, s hogy nem így történt, abban nagy szerepe volt a második játékrészben kapuba álló

Németh Zsanettnek

is, aki összességében a szegedi csapat legjobbjának tekinthető, 35 percnyi játéka során 4-5 nagy ferencvárosi ziccert hatástalanított. Ami viszont a vereség mellett negatívum a SZAK részéről az a négy sárga lap, melyek mindegyikét a második félidőben osztotta ki

Orbán Pál

játékvezető. Ez könnyen lehet, hogy a lányokra nehezedő fokozott terhelés, a fizikai és a mentális fáradtság számlájára írható, hiszen többek közülük szombat délben épp

a Fradival vívtak futsalmeccset

Kiskundorozsmán. Megállás azonban továbbra sincs, október 15-én a jelenleg 3. helyen álló, a fordulóban épp a bajnok MTK-t 2-1-re legyőző Astra látogat Szegedre - a szombaton 14 órakor kezdődő találkozó sem ígérkezik könnyűnek.

Női labdarúgó NB I, 8. forduló:

FTC - Szegedi AK 7-2 (4-2)

Budapest, Albert Flórián Stadion, 200 néző. Vezette: Orbán (Csete, Kása).

FTC:

Aschenbrenner - Kucsera, Beke, Tóth B., Kovács Zs. (Sándor Z. 46'), Harsányi, Vachter, Csiszár (Fenyvesi 57'), Kocsa (Bereczki 75'), Zeller, Mosdóczi.

Vezetőedző:

Hevesi Tamás.

Szegedi AK:

Horváth M. (Németh Zsa. 54') - Szalai (Lipták 46'), Kardos, Németh Zsó. (Boros 61'), Dóczi, Szil, Miklós, Zimányi Kovács, Hajka (Lévai 21'), Baksa, Horváth H.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Gólszerzők:

Mosdóczi (7', 75'), Tóth B. (26'), Beke (28'), Kocsa (32'), Zeller (62', 77'), ill. Hajka (20'), Zimányi Kovács (40').

Sárga lap:

Kardos (53'), Szil (60'), Horváth H. (70'), Boros (72'). Cserenkó Szabolcs:

"Ha idegenben szerepelünk, mindig megilletődöttebben játszunk, ráadásul lassan már betegségünk, hogy az első percekben gólt kapunk. Ettől függetlenül úgy gondolom, harcosan játszottunk az első félidőben, gólokat is tudtunk szerezni, kihasználva az ellenfél védelmi hibáit, azonban el kell fogadnunk, hogy a Fradi jobb csapat, jobb lehetőségekkel. Jól jönne a lányoknak egy kis pihenő, nagyon nagy a terhelés rajtuk, hiszen egyszerre két, akár három fronton kell megfelelniük, a futsalban, nagypályán és akad, akinek az utánpótláscsapatban is..."

További eredmények:

Győri Dózsa SE – Páter Fit-Well-Nagypáli 3-0 (2-0) 1. FC Femina – Nyíregyháza Spartacus FC 8-0 (1-0) Viktória FC – UTE 13-0 (4-0) Astra-Bíró-Kert FC – MTK Hungária FC 2-1 (0-0)

A női labdarúgó NB I jelenlegi állása:

#CsapatM.Gy.D.V.Lg.Kg.Gk.P.
1.Viktória FC Szombathely88--5354824
2.Astra-Bíró-Kert FC87-13092121
3.MTK Hungária FC76-14664018
4.1. FC Femina-Hellotel85-32421315
5.Győri Dózsa SE84-42124-39
6.FTC83-5171439
7.Páter Fit-Well-Nagypáli82-61431-176
8.UTE82-6838-306
9.Szegedi AK71-6634-283
10.Nyíregyháza Spartacus FC81-7643-373

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.