Közélet

Négyszáz látogató hétvégén a kormányhivatali standnál

Négyszáz látogató hétvégén a kormányhivatali standnál

2011. október 3., hétfő
Négyszáz látogató hétvégén a kormányhivatali standnál

Jól sikerült a Kormányablak első kitelepülése

Januári megnyitása óta először tartott külső helyszínen ügyfélszolgálatot a szegedi Kormányablak: a Paprikafesztivál hétvégéje alatt közel négyszázan keresték fel a Kormányhivatal standját. A legtöbben a házelnök által dedikált Alaptörvényt igényelték, de ahogyan az várható volt, a devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatban is számos esetben adtak felvilágosítást.

Mozgalmas hétvégéje volt a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak: pénteken, az Önkormányzatok napjához kapcsolódóan programsorozatot rendezett a Megyeházán. A kora délutáni Polgármesteri Fórumon

B. Nagy László

a változás előtt álló önkormányzati feladatokkal és hatáskörökkel kapcsolatban adott tájékoztatást a települések képviselőinek. A kormánymegbízott elmondta: az új önkormányzati törvény tervezete hitet tesz a mellett, hogy az önkormányzás joga minden helyi közösséget megillet, lélekszámtól függetlenül. Ezzel együtt a törvényalkotó kiemelt szándéka az önkormányzatok biztos alapokra helyezése pénzügyi-gazdasági szempontból. „Szakítani kell a korábbi gyakorlattal, mely szerint az állam egyre több önkormányzati feladatot adott, de nem biztosított elégséges forrást a feladatok mellé.”- tette hozzá a kormányhivatal vezetője. A fórumot a „Változatos megyéink az Európai Unióban” című művészeti pályázat eredményhirdetése követte. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Hungarofest Nonprofit Kft. által júniusban kiírt pályázatra 26 olyan fiatal alkotótól érkezett mű, akik számára kihívást jelentett megfelelni a szigorú elvárásoknak. A zsűri egyik tagja,

Orbán Imre

, a Móra-múzeum tudományos igazgatóhelyettese a döntésről szólva elmondta: a fő szempont az volt, hogy a művészeti alkotásban hazánk, illetve a megye szeretete, identitása tükröződjön, üzenete pedig a Kormányablakokhoz kötődjön. A festménytől a grafikáig, a bronzszobortól a fűzfonásig számtalan művészeti ágban érkezett pályamunka a Kormányhivatalba, közülük kellett kiválasztani azt a hármat, amelynek leginkább sikerült kifejezni a téma lényegét. A zsűri egyhangúan döntött: a harmadik díjat és a vele járó 250 ezer forintot a csongrádi

Vörös Anett

, a másodikat és az 500 ezer forintot a szegedi

Olasz Attila

, az elsőt és a 750 ezer forintot pedig a hódmezővásárhelyi

Szabó Klára Petra

érdemelte ki. A díjazott művek a Kormányablakba kerülnek. A Paprikafesztiválon a most, első ízben felállított Kormányablak-standnál, három napon keresztül várták az ügyfeleket a hivatal munkatársai, akik tájékoztatást adtak a devizahitelek egyösszegű végtörlesztéséről és minden olyan ügykörben, amelyet a Kormányablak általánosan ellát. Összesen több mint száz ügyfél számára nyújtottak segítséget, a házelnök aláírásával ellátott egyedi Alaptörvényből 275-öt igényeltek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.