Kultúra

Megszállták a színházat az egyetemisták + FOTÓK, PANORÁMA

Megszállták a színházat az egyetemisták + FOTÓK, PANORÁMA

2011. október 26., szerda
Megszállták a színházat az egyetemisták + FOTÓK, PANORÁMA
Immár negyedik alkalommal került sor október 26-án a színházi nyílt napja, melyre elsősorban szegedi egyetemistákat vártak a teátrum munkatársai. A nyílt napon Gidró Katalin és Barnák László színművészek köszöntötték a megnyitón a hallgatók népes táborát. "Úgy gondoljuk, hogy a jövő értelmiségijének személyiségéhez hozzá kell tartoznia, hogy a művészetek aktív értője és élvezője is legyen" - fogalmazott köszöntőjében Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A direktor arról is beszélt, érdekes módon mind a teátrum, mind pedig a szegedi egyetem egy-egy katasztrófának köszönheti a létét. Szeged ugyanis az 1879-es nagyárvizet követő újjáéptítés révén kapott kőszínházat, az universitas pedig Trianon után került a Tisza-parti városba. A főigazgató kiemelte: az ifjúságot mint a jövő letéteményesét mindig szívesen látják a színházban. A színházi nyílt napot négy évvel ezelőtt szervezte meg először az SZTE Kulturális Irodája. Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes hangsúlyozta, fontosnak érzik, hogy az egyetem jobban jelen legyen a színházban, mint korábban, ennek bizonyítéka a nyílt nap is. Bár a felsőoktatási intézmény legfőbb feladatköre a tudomány és az oktatás, a kultúra területén is missziót kell teljesíteni - hangsúlyozta a rektorhelyettes. A teátrum és az egyetem közötti kapcsolódási pontként a rektorhelyettes felemlegette Pál Istvánt és az egyetemi színpadot, valamint szólt arról is, hogy a Bölcsészettudományi Karon régóta működik dramaturgia- és színházképzés is.

Kulissza, és ami mögötte van

Csorba Kata, Szívós László, Poroszlay Kristóf színművészek és Czár Gergely táncművész előadásában felhangzott az idei évad műsorán rövid ismertetése énekelt-rappelt formában, majd a csoportok a programokra indultak. Színház a könyvtárban címmel rögtön kis totóval várták a regisztrációtól nem messze a Somogyi-könyvtár munkatársai az érdeklődőket, akik a bibliotéka állományából származó régi színháztörténeti fotókat tekinthettek meg. Gidró Katalint hamarosan magával vitte Bodnár György főfodrász, ugyanis Papp Janó jelmeztervezővel királynővé varázsolták a színésznőt. A jelmeztervező elmondta, érdekes kihívás olyan ruhába bújtatni a művésznőt, ami inkább operaszerepekhez illik, a prózaszínésznek ritkán van ilyenre lehetősége. Közben megkezdődött a beszédtechnika óra is Erdélyi Timeával, Pataki Ferenccel és Savanyu Gergellyel. Kulisszatúrán pillanthattak be a kíváncsi szemek a "függöny" mögé, Vajda Júlia opera-énekesnővel "hangolhattak", akiket az ének vonzott. A délután során lesz még többek között "Beugrás", vagyis improvizációs helyzetgyakorlatok színészek és önként jelentkezők közreműködésével. 17 órakor idén is "Ölelünk, Színház!" címszó alatt a színházbarátokat várják, hogy egy hatalmas kört alkotva átöleljék szeretett teátrumukat.

Palacsintás próba és Haramiák előadás

Este 18 órakor a nyílt nap alkalmából látogatást tehetnek az érdeklődők a Kisszínházban a Palacsintás király próbáján, majd a 19 órától a Nagyszínházban a Haramiák című, Universitas bérletes darabot tekinthetik meg a hallgatók. Itt a szegedi egyetemes diákigazolvány felmutatása esetén 500 forintért kaphatnak kedvezményes jegyet az egyetemisták. Végül a nap a színészklubban zárul, ahol kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség a darab alkotóival.
Nemzeti Színház - színpad - nézőtér, Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.