Közélet

Ma tárgyal egymással Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc

Ma tárgyal egymással Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc

2011. október 20., csütörtök
Ma tárgyal egymással Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc

A pártelnök Mesterházy Attila és a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc részvételével folytatódnak ma délelőtt azok a tárgyalások, amelyek témája a Gyurcsány-platform távozása az MSZP-ből.

A felek között a háttérben már két hete folyik egyeztetés az esetleges szétválás körülményeiről - ismerte el Varju László, a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója hétfőn az ATV-ben, tudatva, hogy a tárgyalásokon ő vezette a Gyurcsány-platform küldöttségét. A megbeszélésekről ugyanakkor érdemi információ nem szivárgott ki. Mesterházy Attila hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy személyes egyeztetésre hívja Gyurcsány Ferencet. A pártelnök-frakcióvezető akkor közölte: az MSZP-frakció 58 tagja közül 57 aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai maradnak. Ugyanakkor szavai szerint amíg 48-an a következő választásokig mindenképp az MSZP-frakcióban folytatnák, 9 politikus "másképp értelmezte" a nyilatkozatot, így továbbra is bizonytalanság uralkodik a szocialista pártban. A pártelnök által kért nyilatkozatot ugyanis a Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők is aláírták, Gyurcsány Ferenc azonban levelet küldött Mesterházy Attilának, tudatva, a nyilatkozat "nem jelent semmit azon túl, hogy az aláírás napján a frakció tagjai vagyunk, és az esetleges jövőbeni kilépésig azok is kívánunk maradni". Mesterházy Attila arra hivatkozva kezdeményezte a találkozót, hogy megoldják az MSZP-nek súlyosan ártó helyzetet. Szerinte két lehetőség van, az egyik, hogy mindenki tudomásul veszi a többségi álláspontot, a másik, hogy aki erre képtelen, távozik az MSZP-ből és új formációt hoz létre. Szavai szerint Gyurcsányéknak mielőbb dönteniük kell. A szocialista belviták azután kerültek ismét a nyilvánosság elé, hogy a Demokratikus Koalíció egy hónapja azt javasolta: a listán parlamenti mandátumot szerzett MSZP-s politikusok adják vissza képviselői helyüket, hogy annak fenntartásáról vagy megvonásáról a párttagok dönthessenek. Mesterházy Attila válaszul rendkívüli frakcióülést hívott össze, és úgy értékelt: Gyurcsányék az MSZP-ből való távozásukat készítik elő, és ha így van, mielőbb menniük kell. A párt választmánya pedig határozatot fogadott el, amely a Demokratikus Koalíció feloszlatásának lehetőségét taglalta. Egy héttel ezelőtt a szocialista pártban működő platformok egyeztetésén a hétből hat tömörülés vállalta, hogy a többségi álláspontot minden ügyben elfogadva továbbra is az MSZP-ben marad, a Gyurcsány-platform ezt nem tette meg. A volt miniszterelnök újságíróknak arról beszélt, még nem hoztak végleges döntést arról, hogy elhagyják-e az MSZP-t, de elismerte, hogy a tanácskozáson nagyobb részt arról volt szó, mi a teendő a későbbi együttműködés érdekében akkor, ha távoznak. Döntést legkésőbb az MSZP november közepén esedékes kongresszusáig ígért. Varju László, a DK igazgatója viszont az MR1-Kossuth Rádió aznap reggeli műsorában azt mondta: már lemondtak az MSZP megújításáról, és biztosra vette, hogy a szocialista frakcióból való távozásuk után képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani, vagyis meglesz az ehhez szükséges tíz politikus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.