Sport

Labdarúgás: a Volán és a Makó is éhes a sikerre a megyei derbin

Labdarúgás: a Volán és a Makó is éhes a sikerre a megyei derbin

2011. október 7., péntek
Labdarúgás: a Volán és a Makó is éhes a sikerre a megyei derbin
Buchholcz Gábor és Bány Tamás fiatal alakulata is felfelé kapaszkodna a tabellán, igazi presztízscsata, remek mérkőzés várható szombaton a Felső Tisza parton. Hatalmas a tét a Tisza Volán SC Szeged és a Makó FC szombati összecsapásán, hiszen mindkét együttesnek égetően szüksége van a három bajnoki pontra, messze nem csak arról szól tehát a küzdelem, ki tudja megfricskázni a megyei riválist. A házigazda szegediek legutóbb Csepelen diadalmaskodtak 1-0-ra, kétmeccses negatív sorozat végére téve pontot. A kék-feketék jelenleg tizenegy pontjukkal a hetedikek. A Maros-partiak már túljutottak egy Csongrád megyei derbin, múlt vasárnap 1-1-re végeztek Vásárhelyen úgy, hogy az utolsó percben mentették ikszre a találkozót. Ezzel együtt sem lehetnek boldogok, hiszen először és utoljára a rajton, Szarvason tudtak nyerni, s hét pontjuk most a tizedik pozícióhoz elegendő. A két fél közül tehát csak az eredhet az élmezőny nyomába, akik megnyeri az NB III Alföld csoport 8. fordulójában a Felső Tisza parton sorra kerülő összecsapást.

A három évvel ezelőtti Volán útján a Makó

Online

Szombaton 15 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Tisza Volán SC Szeged - Makó FC NB III-as mérkőzésről.
Bár az eddig mutatott játék és az elfoglalt helyezés is talán egy árnyalatnyival a Volánt teszi esélyesebbé, Buchholcz Gábor vezetőedző szerint egy ilyen meccs előtt badarság lenne hasonlót kijelenteni. "Egy megyei rangadón mindkét csapat meg akarja mutatni, hogy ő a jobb, s kettőzött erővel harcol. Bár harminc kilométer távolság választja el Szegedet Makótól, mégis szomszédvárakról van szó, s ebben a csatában szeretnénk felülkerekedni. Ellenfelünk több találkozóját tekintettem meg személyesen, úgy látom, abban az állapotban vannak most, mint mi három évvel ezelőtt. Új csapatot építenek most Makón, hogy már nem az NB II-ben szerepelnek. Maradt néhány rutinos labdarúgójuk, illetve akadnak olyan fiatalok, akik NB II-es vagy NB III-as rutinnal bírnak, ugyanakkor összességében még mindig igen hosszú út áll előttük. Tiszteltjük, becsüljük a Maros-partiakat, ám számunkra csakis a győzelem az elfogadható. Az Üllő és a Kecskemét elleni vereségeket kizárólag úgy javíthatjuk ki, ha megverjük a Makót, jövő héten a Vásárhelyet, majd azt követően Gyulán is bravúrral pontot vagy pontokat szerzünk" - jelentette ki a szegedi tréner. A Volán célja, hogy tavaszra is versenyben maradjon a legjobbakkal, ezért is kell behúznia a következő mérkőzéseket. A mester tisztában van vele, minél hamarabb újra az élmezőnyben kell helyet foglalniuk. Buchholcz Gábor szerint bár kollégája, Bány Tamás rendet rakott a fejekben, az övéi valamivel előrébb tartanak, mint a makóiak. A két fiatal, sikeréhes csapat összecsapásán pedig az dönthet, ki fog jobban harapni. "Sajnos az utóbbi időben felütötte a fejét az a jelenség, hogy egyes fiatalok, akik lehetőséget kaptak, nem megfelelő hozzáállással lépnek pályára. Pedig úgy gondolom, nem szerencsés, ha valaki csak a pénzért futballozik, hiszen eleve sokkal tartozik annak a klubnak, ahol felnőtt, kész játékos lett. Nem tagadom, az elmúlt három szezonban mi is megéltünk hasonló eseteket, ám szerencsére a mostani játékosaink mind igazán motiváltak, minden edzésen megragadják a lehetőséget a fejlődésre, s örömöt akarnak szerezni szurkolóiknak" - így a szakember.

Új fiú őrzi a szegedi kaput - Szabó a mély vízben

Megtudtuk: Czirják Tamás sérülése nem jött rendbe, így a szegediek újoncot avatnak majd a kapuban a 17 esztendős, roppant tehetséges Szabó Marcell személyében. Kérdéses még a kisebb léágyéksérüléssel bajlódó Vágó Levente játéka is, jó hír viszont, hogy Huszár János térdbántalmait követően ismét hadra fogható. Ami a vendégeket illeti, a Makó FC augusztus 20-a óta nem nyert bajnoki mérkőzést, ezért rendkívül elszánt, hogy megszakítsa ezt a rossz szériát. "Feltétlenül szükségünk lenne már a sikerre, például a Volán elleni három pontra ahhoz, hogy elinduljunk felfelé, hogy a játékosok visszaszerezzék az önbizalmat" - kezdte trénerük, Bány Tamás. Hozzáfűzte: jó csapatnak tartja a szegedieket, akiket alaposan ismer is, hiszen tavaly még a Szarvassal kétszer mérkőzött velük, de ebben a pontvadászatban is látta már a kék-feketéket.

Bány szerint a rutin és a nagyobb akarás dönthet

"Mellettük szól, hogy hosszabb ideje dolgoznak együtt, mint mi. Nekünk akkor lehet esélyünk a Felső Tisza parton, ha fejben rendben leszünk, s maximális akarással és lelkesedéssel küzdünk. Érzésem szerint tudásban nincs nagy különbség a két gárda között, az örülhet majd a végén, aki rutinosabban és nagyobb akarással játszik" - véli. A Maros-partiak múlt vasárnap Vásárhelyen a 90. percben egalizáltak. Vajon ez végre lendületet adhat? - kérdeztük. Bány Tamás óvatosan bizakodó, hiszen - mint mondta - előtte a Csepel ellen a 88. percben mentettek pontot, ám ez mégsem gyakorolt igazán jótékony hatást játékukra. "Mintha még mindig egyfajta Csipkerózsika-álomban lennénk, mindenki arra vár, hogy majd valaki eldönti a meccset, ez pedig sehová sem vezet. Ettől függetlenül bizakodva várom a megyei rangadót, hátha ennek légköre feldobja a srácokat. Most kell megmutatnunk, mit tudunk itt a lehetőség a bizonyításra. A Volán stílusosan futballozó csapat, sokkal kellemesebb is ellenük játszani, mint egy olyan alakulattal szemben, mely karmol, harcol. Talán ez is segíthet" - tekintett a szombati ütközet elé. Makói oldalon sérülés miatt Czebe Norbert nem áll rendelkezésre, Rakonczai Zoltán viszont már egészséges, edzésbe állt. A meccs egyik érdekes szereplője lehet a hazaiak csatára, Faragó Bence, aki a nyáron Makóról tért vissza Szegedre. A vele készített beszélgetésünket ide kattintva olvashatják el. A Tisza Volán SC Szeged várható kezdőcsapata: Szabó M. - Pénzváltó vagy Buzási, Vida, Dargó, Grünvald - Kéri, Szilágyi vagy Vágó, Mucsi, Beretka vagy Veréb - Faragó, Rácz. A Makó FC tervezett kezdőcsapata: Halász - Retek, Béres, Krucsó, Horváth G. - Czibere, Pataki, Szalai, Bánóczki - Schreiber, Kószó.

Így játszottak az elmúlt hétvégén:

Az NB III Alföld csoport 7. fordulójában: Indotek Csepel FC – Tisza Volán SC Szeged 0-1 (0-0). Szeged: Czirják – Pénzváltó, Dargó, Grünvald, Buzási, Szilágyi (Fülöp), Kéri (Kormányos), Mucsi (Vágó L.), Beretka, Rácz, Faragó. Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Gólszerző: Buzási P. Az NB III Alföld csoport 7. fordulójában: Hódmezővásárhelyi FC – Makó FC 1-1 (1-0). Makó: Halász – Retek, Béres, Krucsó (Bakos T.), Horváth G. – Szalai, Pataki, Czibere (Bánóczki), Tóth A. (Kószó) – Nagy N., Schreiber. Edző: Bány Tamás. A makói góllövő: Bakos T.

Az NB III Alföld csoport állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Dabas76102332019
2.Gyula7511114716
3.Üllő7502168815
4.Dunaharaszti74211631314
5.Kecskemét II.7421139414
6.Pilis Sport741268-213
7.Tisza Volán Szeged7322139411
8.Indotek Csepel732297211
9.Monor7223914-58
10.Makó7142912-37
11.Tököl7133611-56
12.Tápiószecső71331016-66
13.Szarvas7115713-64
14.Hódmezővásárhely7115615-94
15.Szolnoki MÁV II.7115819-114
16.Jánoshida7106718-113

A 8. forduló műsora:

Október 8. (szombat) 15.00: Jánoshidai SE – Tököl VSK, Tisza Volán SC Szeged – Makó FC, Pilis Sport – Tápiószecső FC, Monor SE – Kecskeméti TE II., Várfürdő-Gyulai Termál FC – Indotek Csepel. Október 9. (vasárnap) 15.00: FC Dabas – Szarvasi FC, Szolnoki MÁV FC II. – Üllő SE, Dunaharaszti MTK – Hódmezővásárhelyi FC.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.