Sport

Kosárlabda: Kosársuli-vereség Nagykőrösön

Kosárlabda: Kosársuli-vereség Nagykőrösön

2011. október 4., kedd
Kosárlabda: Kosársuli-vereség Nagykőrösön

Második bajnokiján hatpontos vereséget szenvedett az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli Nagykőrösön az NB I/B-s férfibajnokság Keleti csoportjában.

A nagykőrösi túra eleve baljós előjelekkel indult, hiszen vasárnap reggel kiderült, hogy a sérült

Mócsai, Babut

és

Czibere

mellett

Szilágyi Lászlóra

sem számíthat

Elek András,

a Kosársuli vezetőedzője. Rengeteg hibával kezdtek a kék-sárgák, de még így is 6-3-as vezetésre tettek szert. A negyed utolsó perceiben aztán hengereltek a hazaiak, így 8 pontos hátrányba kerültek Utasiék.

Vejinovics

katasztrofálisan játszott: eladott labdák, lépéshiba, támadó faultok, kihagyott büntetők, úgy tűnik, egyelőre nem tudja elkapni a fonalat a Kosársuli szerb légiósa. Végül azért

Vasnak

köszönhetően 18-13-ra sikerült felzárkózni. A második tíz percben annak ellenére sem csökkent a hátrány, hogy

Kukla

és

Utasi

rendkívül eredményes volt. A vásárhelyiek védekezése sem működött, a felesleges faultoknak köszönhetően pedig a csapat legponterősebb tagja, Vas már a 16. percben összeszedte negyedik faultját. A helyzeten a sok csere sem segített, sőt a Nagykőrösnek sikerült a zónavédekezést is átdobni, így a félidőben 44-31 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyed elején feljavult a vendégek védekezése, ekkor újra Vas Péter vitte hátán csapatát, és öt pontra olvadt a nagykőrösi előny. Ezután újabb hullámvasút következett, és 12 ponttal elmentek a hazaiak, de Utasi és Kukla újra rákapcsolt, sőt három percig kosarat sem dobtak a Sólymok, 53-51. A záró játékrész elején Vas kipontozódása végleg eldöntötte az összecsapás sorsát, bár ekkor még

Dani

triplái, Utasi betörései és Kukla centerjátéka tartotta a lelket a Kosársuliban. Az utolsó három perc végül teljes kudarcba fulladt. Mivel védőlepattanót sem szedtek Elek András tanítványai, a Nagykőrös addig támadott, amíg pontot nem szerzett. A Vásárhely így egy közepes csapattól szenvedte el első bajnokságbeli vereségét, már rögtön a második fordulóban. Talán még elég korán jött a pofon. A Kosársuli legközelebb október 16-án (vasárnap) 17 órakor a Kecskeméti Főiskola otthonában lép pályára.

Férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 2. forduló:

Nagykőrösi Sólymok - EnterNet Vásárhelyi KS 74-68 (18-13, 26-18, 12-21, 18-16).

Nagykőrös, 100 néző. Vezette: Balogh L., Kapusi G.

Nagykőrös:

Tóth V. 19/9, Nagy B. 4, Lakosa Z. 17/3, Szögi Á. 15/3, Kovács S. 11/9. Csere: Angyal T., Dudás T. 2, Bányai 3/3, Házi R., Dézsi 3/3, Kónya, Kovács B. Edző: Lakosa Zsolt.

Kosársuli:

Vejinovic 3, Dani 12/6, UTASI 14, Vas 16/3, Kukla 15. Csere: Schéda 4, Bartucz 2, Grezsa, Kis G. 2. Edző: Elek András. Elek András:

"Irányítóink nagyot betliztek, kintről alig találtunk be, lepattanót nem szedtünk, ráadásul kaptunk 10 triplát. Kiábrándító játékkal megérdemelt vereséget szenvedtünk egy közepes csapattól."

Borsándi István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.