Közélet

Kormánypárti módosítás az ingatlanadóhoz

Kormánypárti módosítás az ingatlanadóhoz

2011. október 24., hétfő
Kormánypárti módosítás az ingatlanadóhoz

A forgalmi érték mellett továbbra is adóztathatják az önkormányzatok az ingatlanokat alapterület alapján, a törvényben meghatározott maximumokat az önkormányzatoknak nem kötelező kihasználniuk - erre tett javaslatot a jövő évi adótörvény-javaslat módosításaként hat kormánypárti képviselő - a módosítás az Országgyűlés honlapján jelent meg.

A hat képviselő:

Habis László

(KDNP), valamint a fideszes

Kósa Lajos, Borkai Zsolt, Cser-Palkovics András, Szalay Ferenc

és

Láng Zsolt

. A helyi adótörvény úgy változik, hogy az ingatlan forgalmi értéke alatt az illetéktörvény alapján megállapított forgalmi értéket kell alapul venni, és ennek 3 százaléka az adó maximuma. A hasznos alapterület alapján jövőre épületnél 1658 forint, míg teleknél 301 forint a négyzetméterenkénti éves adó felső határa. A képviselők arra hivatkoznak javaslatuk indoklásában, hogy mivel az önkormányzatok a helyi viszonyoknak megfelelően vethetik ki az adót, nem szükséges a felső adómértéket alkalmazni. Az épület funkciója szerint is változhat az adó, így más lehet a lakásra, mint például a garázsra vagy az üzletre. A javaslat szerint az egy helyrajzi számon lévő épületek hasznos alapterületét összesíteni kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.