Egyetem

Felkészülten az állásbörzén - elkezdődtek a Karrier Napok

Felkészülten az állásbörzén - elkezdődtek a Karrier Napok

2011. október 12., szerda
Felkészülten az állásbörzén - elkezdődtek a Karrier Napok

Idén is ingyenes programsorozattal készíti fel a Szegedi Tudományegyetem Karrier Irodája a hallgatókat az Őszi Állásbörzére. Szerda reggel elkezdődtek az Őszi Karrier Napok, melyek október 18-ig várják az érdeklődőket, akik szakképzett HR-es tanácsadók által vezetett próbainterjúkon vehetnek részt, különböző teszteket próbálhatnak ki, valamint gyakorlati, kompetenciafejlesztő foglalkozásokon játékos formában erősíthetik képességeiket.

Az Őszi Karrier Napok, amely korábban felkészítő programok címszó alatt futott, az állásbörzét előzi meg nagyjából egyhetes rendezvénysorozattal, amelynek az a célja, hogy különböző képzési formákon keresztül ráhangolja a hallgatóságot az álláskeresés témakörére - mondta el portálunknak

Fazekas Melinda

, az SZTE Karrier Iroda vezetője, aki alapvetően szakterületként az iroda képzési vonalát tartja kézben. Tanfolyamokkal, tréningekkel és hasonló programokkal segítik a hallgatókat az álláskeresésben.

A paletta

Az

első nap

kifejezetten előadásokat kínál, illetve egy kerekasztal-beszélgetést, utána pedig különféle gyakorlatik foglalkozásokat iktattak be a programba, így például tréninget, workshopot, próbainterjúkat. A kiválasztás során alkalmazott tesztek kitöltésére is lehetőség van. Grafológiai tanácsadáson vehetnek részt az érdeklődők - ez utóbbi nyilván a pályaorientációra van kiélezve, illetve önismereti szempontból is sok hasznos visszajelzést adhat. "Mindig törekszünk arra, hogy a programok között mindenki megtalálhassa azt, ami hozzá közel áll. Az egyoldalú befogadást preferálók az előadásokat, a bátrabbak a próbainterjúkat, workshopokat részesítik előnyben. Én akkor tartom a felkészülést igazán hatékonynak, ha a hallgató ezek kombinációját ügyesen kihasználja, akkor nagyon sokat lehet belőle profitálni" - összegez Fazekas Melinda.

A hallgató és a munkakerőpiac

A programok előzetes jelentkezéshez voltak kötve, az október 13-tól induló foglalkozások mind beteltek, sőt, túljelentkezés lépett fel. Az előadásokra is elég sokan regisztráltak, és a TIK-ben járó-kelők is beülhetnek természetesen "hallgatózni". "Fontos, hogy a hallgatói igények és a munkaerő-piaci elvárások alapján állítsuk össze képzési kínálatunkat" - hangsúlyozza az iroda vezetője, aki azt is hozzáteszi, programjaik kapcsán gyakran töltetnek ki kérdőíveket a résztvevőkkel, ezzel kérve visszajelzést, illetve végezve igényfelmérést. A pályázati forrásból finanszírozott képzések sok pluszt adhatnak a hallgatóknak. "Azt vettük észre, hogy azok az egyetemisták, akik egyszer elkezdik valamelyik szolgáltatásunkat igénybe venni, folyamatosan visszatérnek, mert látják azok gyakorlati hasznát. Ugyanakkor létezik egy hasadék is: vannak azok, akiket elértünk, és jól kihasználják a kínálatunkat, viszont nagyon sokan nem is tudják, hogy létezik a Karrier Iroda, és mivel foglalkozik. A marketinget kellene erősíteni" - fogalmazott az irodavezető. A Karrier Irodánál egyébként működik álláskeresési tanácsadás is. Ha bárki előzetesen időpontot egyeztet Fazekas Melindával, kompletten fel tudják készíteni az önéletrajz-, motivációslevél-írástól kezdve a próbainterjúig. Ezzel a tudással és a visszajelzésekkel a háta mögött sokkal magabiztosabban és célirányosabban tud nekivágni az álláskeresésnek. "Sokat tudunk segíteni, ha erre nyitott a hallgató" - összegez a Karrier Iroda vezetője. Az iroda minden programja teljesen ingyenes. A korlátozott férőhelyes programokra, képzésekre pályázni kell, a jelentkezési lap mellett egy motivációs levelet is várnak, ami egyfajta szűrőként funkcionál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.