Bulvár

Eddig százmilliós kábítószerfogás a postákon

Eddig százmilliós kábítószerfogás a postákon

2011. október 1., szombat
Eddig százmilliós kábítószerfogás a postákon

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén a postai forgalomban már 100 millió forintot meghaladó piaci értékben talált kábítószert.

A NAV eddig 35 alkalommal, átlagosan hetente egyszer talált kábítószert a postaforgalomban - olvasható az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben. Az összesen 26 kilogrammnyi küldeményben 4 kilogramm volt kokain, 300 gramm heroin, illetve hozzávetőleg 22 kilogramm különböző partidrogok alapanyaga. Legutóbb a NAV Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának munkatársai egy Kanadából érkező csomagban, családi fényképek mellett, 114 darab fehér tablettát is találtak. Az áruvizsgálatra kiválasztott csomagra a feladó csak annyit írt, hogy abban fényképek vannak, a küldemény felbontása után azonban ismeretlen eredetű, 63 gramm súlyú fehér tabletták kerültek elő. A helyszíni gyorsteszt azt mutatta ki, hogy a tabletták mindegyike amfetamint tartalmaz. A pénzügyőrök a postai küldeményt lefoglalták és visszaélés kábítószerrel bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek. Nem csak postaforgalomban, hanem közúton is próbálkoznak a csempészek - olvasható a közleményben. A pénzügyőrök a beregsurányi határátkelőnél is találtak kábítószert. Egy belépésre jelentkező, német rendszámú autót vezető magyar férfi vámvizsgálata során a kábítószer-kereső kutya jelezte, hogy a férfi egyik bőröndjében lévő műanyag dobozban kábítószer van. A flakonban lévő 200 gramm kábítószergyanús anyagról a helyszínen végzett teszt megállapította, hogy amfetamint tartalmaz. A pénzügyőrök a gyanús anyagot lefoglalták és kábítószerrel visszaélés bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.