Közélet

Tyúkjelmezben a haszonállatokért + VIDEÓ, FOTÓK

Tyúkjelmezben a haszonállatokért + VIDEÓ, FOTÓK

2011. október 6., csütörtök
Tyúkjelmezben a haszonállatokért + VIDEÓ, FOTÓK
Egy óriási, rózsaszín tyúknak öltözött férfi járta a város forgalmasabb részeit a délután. Ezzel az akcióval szerette volna a Welfarm Alapítvány felhívni a figyelmet az embertelen körülmények között tartott haszonállatok szenvedésére. Reggeli omlettünk elkészítése közben bele sem gondolunk, hogy milyen hosszú utat tehet meg egy tojás a tyúk alól egészen a tányérunkig. Pedig a héjra ütött kód segítségével könnyedén visszakövethető a csirkefarmig - többek között az is szerepel rajta, hogy szabadon, vagy pedig ketrecben, minimális mozgástértől is megfosztva tartották a tyúkot, amelyik tojta. Ezt is hirdeti a Welfarm Haszonállatvédő Világszervezet Közhasznú Alapítvány az Okostojás nevű kampánykörútján, amely egyik állomásaként csütörtök délután Szegedre is ellátogatott.

Különböznek, mint két tojás

Az Okostojás mozgalom az alapítvány első kampánya, amely a vásárlók figyelmét arra hívja fel, hogy fogyasztói szokásaik etikai szempontokat is magukba foglalnak. "Nem a vegetáriánus életmódot hirdetjük, és nem a húsfogyasztás ellen vagyunk. Egyszerűen az a célunk, hogy a haszonállatok tartása emberséges, normális körülmények között történjen, hogy az a kevés idő alatt, ami adatott nekik, viszonylag élhető körülményeket biztosítsanak nekik" - árulja el portálunknak Szendrényi Martina kommunikációs munkatárs. A Dóm téren utolért kis kompánia csak tyúklépésben tudott haladni a bizonytalanul mozgó csirkét követve, aki viszont nagy sikert aratott a járókelők körében: sokan álltak le velük társalogni, közös képeket is készítettek vele. Az alapítvány munkatársaitól megtudtuk: főként az első kódszámot érdemes figyelnünk vásárlások, ez tartalmazza ugyanis az állattartás minőségét. Olyan, mint a csillagok a hotel besorolásánál - illetve éppen fordítva, ez esetben a magasabb szám az egyre élhetetlenebb körülményeket mutatja. Bio-, szabadtartásos-, mélyalmos vagy ketrectartásos gazdálkodástól kerülhet hozzánk a tojás, legelsőt a 0-ás számmal jelölik meg, míg a legmostohább körülmények között tojt tojásokon a 3-as számot láthatjuk. "Arra szeretnénk kérni a fogyasztókat, hogy ne vásároljanak ketreces tartásból származó tojásokat, mert az ott élő tyúkok rendkívül rossz körülmények között élnek. Ez egyébként az etikus állattartáson túl egészségügyi kérdés is, hiszen a ketrecben tartott állatokat antibiotikumokkal, gyógyszerekkel injekciózzák, hogy azok túléljék ezeket a körülményeket. Mondanom sem kell, hogy ami a tyúkba kerül, az utána ugyanúgy a tojásban is benne lesz, és ha megesszük akkor bennünk is" - teszi hozzá a kommunikációs munkatárs. http://www.youtube.com/watch?v=UXIefIWcvzI Az alapítvány felhívja a figyelmet: Európai Unió 2012. január 1-től betiltja a tojótyúkok hagyományos ketreces tartását, innentől kezdve az ilyen módon tenyésztett állatok gazdáira, tojásaik forgalmazóira büntetés vár. Az Európai Bizottság 2011. áprilisában végzett összesítése alapján csak 14 tagállam tudja teljesíteni az előírásokat határidőre, 8 tagállam egyáltalán nem. További 5 tagállam, ide tartozik Magyarország is, nem nyilatkozott, ezért kérdéses a megfelelés. "Nálunk elég sok a háztáji tojás, ebből a szempontból talán egy kicsit jobb a helyzet, mint az európai átlag" - árulta el Szendrényi Martina. A megfelelő típus is könnyen megtalálható, csak egy kis odafigyelést igényel. "A legnagyobb áruházak polcain is megtalálhatóak a háztáji, illetve az alternatív módon tartott tyúkok tojása, csak figyelni kell a számozásra. Egy kicsivel talán drágábbak ezek, mint a ketreces tartásból származók, viszont általában nagyobbak is, így arányaiban nem is kell érte többet fizetni" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.