Írjon nekünk

Bulvár

Béth Hácháim – Az élők háza – 1. rész + PANORÁMA, FOTÓK, VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

A szegedi zsidóság

A szegedi zsidóság a második világháború pokláig kiemelkedő szerepet töltött be a város életében. Számtalan épület, intézmény, könyv, gyár őrzi emléküket és kezük munkáját. Cikksorozatunkban – ha vázlatosan is – megpróbáljuk megmutatni a zsidóság múltját, szegedi megtelepedésüket és örök nyughelyüket, a zsidó temetőt.

A szegedi zsidóság megtelepedése

Szegeden első írásos megemlítésük 1765-ből való, amikor „Simon Jakab apostagi zsidó több kereskedőivel együtt” emel panasz a városi tanácsnál. Ekkor azonban még nem beszélhetünk a városban letelepedett zsidóról. A nemes tanács 1768. október 3-án egy felterjesztést iratoz a helytartótanács felé, melyben jelenti, hogy ugyanazen év augusztus 18-i kérelme – „a városban lakó összes zsidó összeírassék” – nem zárult eredménnyel. Az iratban jelzik, hogy „nálunk Istennek kegyelméből mint ezelőtt, úgy most is egyetlen zsidó sem lakik, miért is zsidó családok összeírása nem eszközölhető.”

„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire
becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét.”
Széchenyi István

Az első zsidó 1781-ben telepedett le a városban. Pollack Mihálynak – Michael Chájim – ekkor még nem volt engedélye, de 1784-ben kereskedő társaival együtt előbb a tanácshoz, majd a helytartótanácshoz folyamodott állandó lakhatásért, melyet ugyanezen év augusztus-szeptember havában meg is kaptak.
Az ellenérzés persze azonnal megnyilvánult irántuk, főleg a szegedi kereskedők felől, akik érdekeik és üzletük megcsorbítását látták az újonnan érkezőkben. A „méregfogat” azonban az 1787-ben, Budán kelt rendelettel húzták ki: „…a zsidók polgári jog nélkül a városokba felveendők, s nekik a kért életmód megengedendő, hacsak valamelyikkel szemben oly ellenvetés nem forog fenn, mely még keresztény kereskedőknek is útját állná.”

Ekkoriban a zsidóknak egy királyi rendelet hatálya miatt nem volt szabad letelepedniük a városokban, azonban ez nem vonatkozott a szabad királyi városokra – így Szegedre sem –, mivel ezeknek saját joguk volt az engedélyek megadására. Így már ebben az évben 18 családot és két nőtlen zsidót jegyeztek fel Szeged városában.

„Minden zsidó tartozik német nevet viselni”

Ezt követően egyre több zsidó telepedett meg a városban, bár 1798-tól folyamatosan megpróbálták különböző helyi rendeletekkel gátolni őket, a ház- és földtulajdon szerzést, a „beszivárgást”. Szinte minden környékbeli településről, sőt igen távoli helyekről érkeztek a városba, melyről nevük a tanúbizonyság.

A beazonosítás és a nyilvántartásba vétel miatt II. József 1787. július 23-i rendeletében meghagyta, hogy a következő év januárjától „…minden zsidó tartozik német állandó családnevet viselni.” A rendeletet foganatosították, de gyakran meghagyták a régi nevet is, mely a bevándorlás helyét jelölte.

Egyre tovább növekedett a helyi zsidóság lélekszáma, így 1831-re 367 férfit, 1840-re pedig már 800-at tartottak nyilván. Persze ekkor még a családtagokat így nem számolták, ezért valószínűleg 4-5-ször ennyien lehettek Szegeden. Ugyanekkor Pesten 6040, Ó-Budán 4150, Pozsonyban 3700, Szabadkán 350 családfő szerepelt a könyvekben.

A pontosabb nyilvántartásra az anyakönyvek 1844-es vezetésétől – az anyakönyvi anyag csak 1850-től teljes – lehet számolni. Ennek alapján 1855-ben 2093 zsidó élt a városban, számuk az 1870-es számláláskor 3628 főre emelkedett. Ez Szeged akkori összlakosságának – a 70.179 főnek – nagyjából 4%-át tette ki.

Házszerzés, kereskedelem és az iparosok

Az egyre növekvő lélekszámmal mind több házra volt szüksége a szegedi zsidóknak. Az akkori rendeletek ugyan ezt nem tették lehetővé, de kijelöltek számukra egy területet (ún. házkör), melyen belül szabadon vehettek maguknak lakhatásra szolgáló épületeket. Ez a terület a mostani Kálvária sugárút – Mars tér – Gutenberg utca által határolt részen volt. Az 1879-es Nagyárvíz idején ugyan ezek a házak nagyrészt elpusztultak, de hagyományosan továbbra is itt éltek a szegedi zsidók, ide került vallási és kulturális központjuk is.

Mivel polgári jogot sokáig nem kaptak, elsősorban kereskedelemmel, iparos munkával foglalatoskodtak. Az 1808-as megszámláláskor a 60 családnyi zsidó közül – ami akkor 357személyt jelentett – Wodianer Fülöp nagykereskedőt név szerint is feljegyezték. Mellette még 10 kereskedőt, 34 házalót, 5 mesterembert, és 1 árendátort (haszonbérlőt) írtak fel. A magyar kereskedők kivételével tulajdonképpen a városi népnek nem volt problémája velük. Az elsősorban mezőgazdaságból élőknek ugyanis gyakran szükségük volt mindazokra a szolgáltatásokra, iparosmukákra, melyeket elsősorban a zsidók végeztek, nem beszélve az egyre gyarapodó kereskedők árukínálatáról és felvásárló potenciáljáról. A tehetősödő szorgalmas zsidók hamarosan felvásárlótelepeket, kisüzemeket létesítettek. Általában több lábon álltak – haszonbérlet, kereskedelem, mezőgazdasági terület bérbeadása –, így alapozták meg a későbbi nagy iparvállalatokat. A korai időkben Szegeden görög és rác kereskedők is voltak, akik sokáig a zsidó kereskedőknek legnagyobb ellenfelei voltak.

Zsinagógák és paloták

1789–90-ben már rabbi is van Szegeden. A Szegedi Zsidó Hitközség első Szervezeti és Működési Szabályzata 1791-ben készült el, amit 1801-ben újítanak meg. A közösség első zsinagógáját 1800–1803 között építik meg, azonban ez nem maradt fenn. Az egyre gyarapodó létszám késztetésére 1840–43 között egy 400 férfi és 260 nő számára megfelelő neoklasszicista stílusú építményt emelnek a korábbi telek egy másik pontján. Ez a zsinagóga még ma is fennáll – a Gogol utcában Régi zsinagógaként ismert épület –, mely az Önkormányzat tulajdonában van.

A Régi zsinagógát Lipowszky Henrik és József tervezték, felavatására 1843. május 19-én került sor. 1850-től ebben a zsinagógában látta el rabbinikus feladatait Lőw Lipót (1811–1875) főrabbi, a szabadságharc korábbi tábori lelkésze, a magyar nyelvű prédikáció és az orgonával kísért istentisztelet legjelentősebb hazai meghonosítója, a modern zsidó tudomány első magyar képviselője.

1861-től már a város Képviselő Testületébe is választhatók zsidók. Terjeszkedésük a XIX. század utolsó harmadában a gazdasági és kulturális fellendülésben jelentős szerepet játszott, amely a városkép fejlődésére is kihatott. A század fordulójára lélekszámuk Szegeden 5863 főre emelkedett. Az 1879-es Nagyárvíz előtt emeletes házak sorát építették utána pedig a „palotás Szeged” fő kialakítói voltak.

Új zsinagóga építésére az 1890-es évek második felében született kezdeményezés, amit a közösségi székházzal együtt egy 1897-es pályázat alapján Baumhorn Lipót tervezhetett meg. A költségeket a hitközség bevételei és a tehetős zsidók adományai tették lehetővé. Kiemelkedtek az adományozók sorából a tehetős vállalkozók, így a Milkó-család – ők építették a Belvárosi híd szegedi hídfőjében álló Milkó-palotát –, Lichtenberg Mór, a Pick-család, valamint Back Bernát, akinek gőzmalmai voltak a városban. Az 1800-as évek hitközségi beszámolóit tanulmányozva kiderült, míg a nagy átlag néhány forintot, addig a tehetősebbek több száz forintot is adományoztak az építkezés céljára mindamellett, hogy számos alapítvány és más jótékony szervezet fűződött a nevükhöz.

Az építőmunka 1900. augusztusában indult és 1902. októberére fejeződött be. A hitközségi székház a zsinagógával egy időben épült fel. A két műemlék a monumentalitást, és a Szegedi Zsidó Hitközség egykori erejét mutatja. A történet egy olyan fénykort reprezentál, amely a tiszai árvíz pusztításai nyomán újjáépített Szegedhez, az iparosodás, a kereskedelem kibontakozásához kapcsolódik.

A holokauszt és ami utána maradt

A szegedi zsidóság életének legszebb időszaka volt ez a korszak, ide vonzva a távolból érkezőket. 1910-ben 6907, 1920-ban 6954, 1927-ben közel 8000 zsidó lakosa van a városnak. De már elővetítődnek – a gazdasági világválsággal, az antiszemitizmus erősödésével, majd a zsidó törvényekkel – a tragédia előjelei.

Az I. zsidótörvény (1938. évi XV. tc.) – ami még vallási alapon állt – 20%-ban maximálta az üzleti és kereskedelmi alkalmazottak, valamint a különböző értelmiségi pályák izraelita vallású tagjainak a számát. A II. zsidótörvény (1939. évi IV. tc.), amely már faji alapra helyezkedett, az iparban és a kereskedelemben 12%-os, az értelmiségi pályákon 6%-os, az állami alkalmazottak körében pedig 0%-os kvótát állapított meg. A törvény szerint zsidónak az minősült, akinek legalább egyik szülője vagy két nagyszülője izraelita vallású volt. A III. zsidótörvény (1941. évi XV. tc.) megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötést és az azon kívüli nemi kapcsolatot is. A IV. zsidótörvény (1942. évi XV. tc.) értelmében zsidók a továbbiakban nem vásárolhattak mezőgazdasági ingatlant, sőt meglévő földjeiket is el kellett adni. Magyarország 1944. márciusi német megszállása után a zsidók élete is veszélybe került. A túlélők többsége budapesti volt, akiket Horthy Miklós kormányzó és mások közbelépésének köszönhetően nem deportáltak.

A férfiakat munkaszolgálatra hívták be, melynek következménye lett a 612 szegedi munkaszolgálatos áldozat. Életbe lépett a sárga csillag viseléséről szóló rendelet, a helyhez kötés, a gettózás.
A Szegedi Zsidó Tanács által kimutatott zsidónak minősített 3827 főből 3095 személyt szállítottak gyűjtőtáborba. A szegedi gettóba egyébként 8617 főt koncentráltak, majd 1944. júliusában elindultak a vonatok. Az első Auschwitzba, a második és harmadik az ausztriai Strasshofon keresztül különböző munkatáborokba. A téglagyári gettó kiürült, megtörtént Szeged városának „zsidómentesítése”. A felszabadulás után a deportáltak alig egyharmada tért vissza. Szeged városa a második világháborúban 5452 főt vesztett, közülük a zsidóságot 612 fő munkaszolgálatos hősi halott és 2091 holokausztáldozat képviselte, ami a szegedi zsidóság számára tragikus veszteség volt.

Ma a közösség Szegeden közel 500-520 zsidó származású polgárt tart nyilván. Az adományok többségét az értékmegőrzésre, a Szegedi Zsidó Szeretetotthon működtetésére, a Székház dísztermének karbantartására, a zsinagóga rekonstrukciójára, az 1831-től működő, közel 55 000 m2 alapterületű temető állagának megőrzésére fordítják.

Ebben a temetőben van a sírhelye többek között Lőw Lipót, Lőw Immanuel, Schindler József főrabbiknak, Heller Ödön festőművésznek, Kulinyi Zsigmond szerkesztőnek, Pick Márknak és családjának és valamint sok más hírességnek is.

A következő részben: Halál és temetés

Forrás:
Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma és a dr. Birnfeld Sámuel Könyvtár dokumentumai
Löw Immánuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. (Szeged, 1885 – A Szegedi Zsidó Hitközség)
Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői. Szeged, 2010 (Kézirat)


Izraelita temető – Löw Lipót főrabbi síremléke, Szeged

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illestibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál