Közélet

Sólyom: Esterházy mellett kötelességünk kiállni

Sólyom: Esterházy mellett kötelességünk kiállni

2011. szeptember 17., szombat
Sólyom: Esterházy mellett kötelességünk kiállni

Esterházy Jánosra a magyar, a szlovák és a lengyel csak tisztelettel nézhet, olyan kisebbségi vezető volt, aki minden kisebbségért kiállt, éppen ezért nagyon szomorú az, amit a szlovák államfő, Ivan Gasparovic mondott Esterházyról - mondta Sólyom László Kassán szombaton az MTI-nek.

A volt köztársasági elnök azt követően beszélt erről, hogy a felvidéki városban koszorút helyezett el

Esterházy János

mellszobrára, amelyet a Kassa főutcáján található, a Major család tulajdonában lévő Csáky-Dessewffy palota udvarán állítottak fel idén márciusban.

Sólyom László

úgy fogalmazott: Esterházy magyar vezetőként az itteni magyar kisebbség jogaiért küzdött, amikor pedig szlovákok kerültek vissza magyar területre, akkor a magyar kormányt figyelmeztette, hogy a szlovákok kisebbségi jogait nehogy megsértsék. Lengyelt mentett, zsidót mentett, az ő szerepéről nem lehet kétség, nekünk ki kell állnunk mellette - szögezte le. Ha az kívánjuk, hogy Magyarország és Szlovákia között normális együttműködés legyen, akkor ismerni kell a múltat, és meg kell szabadulni a rossz beidegződésektől, előítéletektől, a műveltség hiánya teszi tönkre a kapcsolatokat, éppen ezért nagyon elszomorító, amit a szlovák államfő mondott Esterházyról - tette hozzá.

Ivan Gasparovic

augusztusban egy interjúban arról szólt, hogy Esterházy János, a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetője Hitler és a fasizmus híve volt, ezért helytelen, hogy Kassán mellszobrot állítottak neki. Szavait mind

Schmitt Pál

magyar államfő, mind pedig a magyar külügyminisztérium elutasította. Sólyom László szerint véget kell vetni a háborúk utáni koncepciós perek tovább élő emlékeinek, objektíven kell szemlélni az eseményeket, és akkor meg tudjuk találni a közös pontokat. Gasparovic elnöknek annak idején azt mondtam, hogy engedje meg, hogy szeressük egykor közös hazánk egészét, és ezt kölcsönösen, mind két országnak nyitott lelkülettel kell közelednie egymáshoz - tette hozzá a volt köztársasági elnök. Sólyom László szombaton érkezett Kassára, a magyar főkonzulátuson találkozott

Czimbalmosné Molnár Éva

főkonzullal, és megbeszélést folytatott a magyar-szlovák történész vegyes bizottság képviselőivel. Kassa után Nagykaposra, Dobóruszkára és Nagyszelmencre látogat el a volt köztársasági elnök, ahol a szlovákiai magyar közösségekkel és civil szervezetekkel találkozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.