Sport

Pontszerzés reményében készül a HFC

Pontszerzés reményében készül a HFC

2011. szeptember 10., szombat
Pontszerzés reményében készül a HFC

Három forduló után még pont nélkül állnak a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as és megyei I. osztályú csapatai. Szombaton mindkét csapat pályára lép, a "nagyok" az utolsó helyezett és szintén nullpontos Jánoshida vendégei lesznek. A találkozóra Jászberényben kerül sor 16.30-as kezdéssel.

A hét elején lemondott edző,

Kandó Róbert

végül további két találkozó erejéig még biztosan marad a vásárhelyi kispadon, de most már a játékosainak kellene olyan eredményt elérni, amely letörli az edző jövőjével kapcsolatos kérdőjeleket. A csapat a csütörtöki edzést követően jó hangulatú "zsíroskenyér parti"-t tartott, majd a pénteki átmozgató tréning után az edző kijelölte a várható kezdő tizenegyet, amely a következő: Kovács K. - Huszár, Sipos, Bárkányi, Marton - Kökény - Varga M., Potloka, Piti, Domonkos - Nuszpán. A cserepadon a fiatal Lackó kapus mellett Bálint, Antal, Mátó, Koncz A., Major és Szűcs foglal helyet. Rangadót rendeznek szombaton délután a vásárhelyi stadionban is, hiszen nagyon régen volt arra példa, hogy a Mindszenti SE bajnoki mérkőzésen lépjen pályára Vásárhelyen. A vendégek rendkívül rapszódikusan szerepelnek az őszi idény eddig lejátszott találkozóin, hiszen idegenben nagy zakókat kaptak, míg hazai környezetben szárnyaltak. A mindszentiek szombaton szeretnének változtatni a "sormintán", de a hírek szerint a játékosedző,

Tóth Csaba

távollétében ez nem ígérkezik könnyűnek. A fiatal vásárhelyi gárda egyelőre még szokja a megye egy légkörét. Nem volt könnyű sorsolása

Dezső Ferenc

legénységének, így nem is meglepő a pont nélküli három eltelt forduló. A hazaiak is bizakodnak, hogy minden rossz sorozat megszakad egyszer és ez talán már a Mindszent ellen bekövetkezik. Az NB III-as keretből

Juhász Sándor, Krasznics Braniszlav, Horváth Roland, Horváth Máté

és a még serdülő korú

Brizik-Bodrogi István

léphet pályára, míg

Koncz Krisztiánnak

hasfal sérülése miatt kérdéses a játéka. A csapat másik részét a tavaly még megyei II. osztályban szereplő fiatalok alkotják, de

Dezső Ferenc

még nem döntött a kezdő csapatról. A felnőtt találkozó 16.30-kor kezdődik, előtte 14.30-tól a két együttes ifjúsági gárdái mérkőznek meg egymással.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.