Gazdaság

Nőtt az internetezők, csökkent a mobilosok száma

Nőtt az internetezők, csökkent a mobilosok száma

2011. szeptember 14., szerda
Nőtt az internetezők, csökkent a mobilosok száma

Az internet-előfizetések száma egy év alatt 658 ezerrel, 3,633 millióra gyarapodott a második negyedév végére, miközben július végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,7 millió volt, ami az utóbbi 3 év legalacsonyabb értéke - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 161 ezerrel csökkent, miközben a mobilinternet-előfizetések száma 1,5 milliónál is több volt július végén. Az előfizetéses internet szolgáltatásból származó nettó árbevétel a második negyedévében meghaladta a 34,535 milliárd forintot, ami folyó áron 3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor a KSH szerint az árbevétel változása nem tükrözi az előfizetések számának ennél dinamikusabb bővülését, részben az akciók, részben pedig a díjak mérséklődése miatt. Az első negyedévben 33,852 milliárd forint volt a bevétel, amit a második negyedévi 2 százalékkal halad meg. A KSH közleménye szerint a második negyedév végén 3,633 millió internet-előfizetés volt, míg az előző negyedév végén 3,458 millió. A telefonbeszélgetések időtartamának majdnem négyötöde mobiltelefonokról indított hívásokból származik. A mobil-előfizetésken belül az elmúlt időszakban a havidíjas előfizetések száma ismét emelkedett, de nem ellensúlyozta a feltöltő kártyás szegmens 567 ezres éves szintű visszaesését. Az ellentétes változás hátterében az áll, hogy a szolgáltatók egyre inkább arra ösztönzik az ügyfeleket, váltsanak havidíjas előfizetésre, onnantól pedig már nem szükséges a készülékcserék alkalmával új SIM-kártyát venniük, mint korábban - feltöltő kártyás vevőként. Utóbbi folyamatnak jelentős szerepe volt régebben az állományi adat emelkedésében. Július végén 100 lakosra 117 mobil-előfizetés jutott. A mobilhálózatokban a második negyedéveben a tavalyi bázishoz képest 2 százalékkal több hívást kezdeményeztek és 3 százalékkal nőtt a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 389 percnyi beszélgetés jutott. Egy hívás átlagos hossza 2,2 perc volt. A KSH szerint az okostelefonok és a mobilinternet terjedését jelzi, hogy egy év alatt ötödével bővült a teljes adatforgalom, mialatt az sms-ek és mms-ek száma csak 1, illetve 3 százalékkal növekedett. A KSH adatai szerint bár a kábeltévé-szolgáltatók egyre nagyobb sikerrel kínálnak vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2011 június végén az előzetes adatok szerint az egy évvel korábbinál 87 ezerrel kevesebb, 2,9 millió vezetékes fővonal volt üzemben, aminek 27 százaléka VoIP-hangcsatorna volt - kábeltévés, illetve széles sávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás. A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 29 volt. A vezetékes vonalakról indított hívások száma és időtartama 1, illetve 2 százalékkal nőtt 2010 második negyedévéhez képest. A beszélgetések összesített idejének ötöde VoIP-alapú. A hívások átlagosan 3,2 percig tartottak. Az árak mérséklődése, a gyakran jelentős ingyenes idősávot és díjmentes hálózaton belüli beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgettek vezetékes telefonról, mint mobiltelefonról. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő majdnem négyötödét mobilkészülékekről indított hívások tették ki. A második negyedév végén az internetszolgáltatók száma 410 volt, 7-tel több, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a piac tovább koncentrálódik, 12 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát. A KSH szerint az internet-előfizetések számának dinamikus fejlődése a szolgáltatók közötti éles technológiai és árversenynek is köszönhető. A nagymértékű változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet, ami a másfélszeresére növekedett. Az összes internet-előfizetés 43 százaléka a mobilkategóriába tartozott, részaránya egy év alatt 8 százalékponttal lett nagyobb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.