Sport

Nagy Sportágválasztó Vásárhelyen negyedszer

Nagy Sportágválasztó Vásárhelyen negyedszer

2011. szeptember 21., szerda
Nagy Sportágválasztó Vásárhelyen negyedszer

A hétvégén negyedik alkalommal rendezik meg Hódmezővásárhelyen a Nagy Sportágválasztót. A rendezvényre szeptember 23-án pénteken 9 órától 16 óráig elsősorban az oktatási intézmények tanulóit, míg 24-én szombaton 10 órától 16 óráig a családokat várják a szervezők a városi stadionba. A rendezvény díjtalanul és korhatár nélkül látogatható.

A Nagy Sportágválasztó célja, hogy a fiataloktól a szépkorúakig, az amatőröktől a versenyszerűen sportolni kívánókig bemutassa a régió sportolási lehetőségeinek széles palettáját. Először csak Budapesten rendeztek sportágválasztót, de a kezdeményezés 2010 tavaszán túllépett a főváros határán és 16 vidéki városban - köztük a megyében először Hódmezővásárhelyen - is megjelent. Az első vásárhelyi rendezvény remekül sikerült, így a rendező Hódmezővásárhelyi Tigrisek Kiemelten Közhasznú Sportalapítvány aktivistái 2010 őszén ismét megszervezték az eseményt. Ekkor már több, mint 20 vidéki város kapcsolódott be a rendezvénysorozatba, Vásárhelyen mintegy négyezren látogattak ki a stadionba, ahol több, mint negyven sportág mutatkozott be. A megyében időközben Szeged is bekapcsolódott a helyszínek közé, így ez év tavaszán már két Nagy Sportágválasztóra került sor nagy sikerrel régiónkban. Vásárhelyen a tavaszi esemény újabb látogatottsági rekordot döntött meg, közel ötezeren látogatták a rendezvényt a két nap alatt. A hétvégén sorra kerülő negyedik vásárhelyi sportágválasztó is hoz újdonságokat. Ezúttal a rendezői feladatokat már a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség vállalta fel, így a vásárhelyi rendezvény mellett az előző héten Makón rendeztek hasonló rendezvényt, míg a jövő héten pénteken és szombaton Szentes is bekapcsolódik a helyszínek közé. Vásárhelyen a két napon - a várható kedvező időjárás esetén - közel hatezer kilátogatóra számítanak. A nagyszínpadon előre tervezett módon bemutatóznak látványos produkciókkal a sportágak. A bemutató helyszíneken a mintegy negyven egyesület (a nagyszínpadon szereplőkön kívül baseball, természetbarát, lovas, vízilabda, jóga, labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz, kosárlabda, lövészet, tájfutás, tenisz, terep- és vadászíjászat, kerékpározás, triatlon, úszás, atlétika, sporthorgászat, motocross, darts, lábtoll-labda, sakk, vívás) ötletes és mozgalmas játékokkal igyekszik bevonni a gyerekeket és szüleiket a sportáguk megismertetésébe, megszerettetésébe. Emellett az EVP (Egészséges Vásárhely Program) szűrő vizsgálati szolgáltatásait is igénybe vehetik a kilátogatók, ami rendkívül jól illeszkedik a programsorozatba. A szervezők remélik, hogy a sportágak ilyen, egy helyszínen egyedülállóan széles választéka és kipróbálási lehetősége azoknak is "étvágyat" csinál a kilátogatásra, akik eddig kevésbé érdeklődtek a sport iránt.

A tervezett színpadi program:

2011. szeptember 23. (péntek):

09.30 Promenád Táncsport Egyesület 09.45 Magyar Wing Tsun Egyesület (kung-fu) 10.00 NRG Tánciskola 10.20 Hódmezővásárhelyi BUDO SE 10.35 Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely 11.00 Mozgás Központ (brazil jujitsu) 11.15 Zumba : Vitality Club 11.30 Máté Taekwondo és Hapkido SE 11.45 Ízisz Hastánccsoport 12.40 Sport POHA-RAK 12.55 NRG Tánciskola 13.15 Hódmezővásárhelyi Box Club 13.30 Hód-Fitness SE 13.45 Magyar ITF Taekwon-do 14.00 Promenád Táncsport Egyesület 14.20 Magyar Wing Tsun Egyesület (kung-fu) 14.35 Zumba. Vitality Club 14.55 Ízisz Hastánccsoport 15.15 Anita Fitness 15.35 Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely

2011. szeptember 24. (szombat):

10.00 NRG Tánciskola 10.20 Promenád Táncsport Egyesület 10.35 Eszter Egészségház: pilates 10.50 Ízisz Hastánccsoport 11.00 Ünnepélyes megnyító 11.15 Anita Fitness 11.30 Máté Taekwondo és Hapkido SE 11.45 Hód-Kristály Mazsorett 12.20 Hód-Fitness SE 12.40 Magyar ITF Taekwon-do 13.00 Sport POHA-RAK 13.15 Zumba: Vitality Club 13.30 Promenád Táncsport Egyesület 13.45 Magyar Wing Tsun Egyesület (kung-fu) 14.00 Ízisz Hastánccsoport 14.15 Hódmezővásárhelyi Box Club 14.30 Ju Jitsu Klub Hódmezővásárhely 14.45 Hódmezővásárhelyi BUDO SE 15.00 Sport POHA-RAK 15.15 Ajándéksorsolás

Borsándi István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.