Közélet

Ménesi: mutyikoalíció a Fidesz és a Jobbik között + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Ménesi: mutyikoalíció a Fidesz és a Jobbik között + FOTÓK (FRISSÍTVE)

2011. szeptember 15., csütörtök
Ménesi: mutyikoalíció a Fidesz és a Jobbik között + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Áldatlan állapotok vannak az önkormányzati cégeknél, újfajta zsákmányszerzés figyelhető meg – jelentette ki Ménesi Imre csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint az MSZP jobban tenné, hogyha a saját háza táján kezdene el sepregetni.

Ménesi Imre,

az MSZP-Összefogás Szegedért közgyűlési frakcióvezető-helyettese emlékeztetett: a tavalyi választások után

Botka László

polgármester együttműködést ajánlott a Fidesz-frakciónak, ám ők ehelyett „érdekszövetséget, mutyikoalíciót” kötöttek a testület egyetlen jobbikos képviselőjével,

Keresztúri Farkas Csabával

. A jobbikos önkormányzati képviselő Ménesi szerint „egy üzletember, egy pénzember”, akinek a szavazata sokat ér, amit ő ki is használ. A szocialista képviselő hozzátette, fontos pozícióba tudta juttatni elsősorban önkormányzati cégeknél családtagjait, ismerőseit. Ezután Ménesi felsorolt több olyan személyt, akik kapcsolatban állnak Keresztúrival, családjával, illetve érdekeltségébe tartozó céggel, akik az IKV-nál, a Szegedi Vízmű Zrt.-nél, a Városkép Kft.-nél és az Ifjúsági Háznál töltenek be bizonyos pozíciókat. A szocialista képviselő arra kíváncsi, hogy erről tudott-e a szegedi Fidesz, illetve azt a kérdést tette fel, hogy meddig támogatja még a frakció a jobbikos képviselőt. Ménesi meggyőződése, hogy Keresztúri az orránál fogva vezeti a szegedi Fideszt, emellett tönkretesz szegedi cégeket.

Fidesz-KDNP: 8 év alatt szétrabolták a városi cégeket

A Fidesz-KDNP frakció az alább olvasható közleménnyel reagált Ménesi Imre kijelentéseire: "Most már nem csak a Fidesz, de a szegediek is tudják, hogy az elmúlt 8 év az önkormányzati cégek szétrablásáról szólt. A 100%-ban a szegediek tulajdonában álló önkormányzati cégekből az előző városvezetés alatt milliárdos nagyságrendben szórták ki a közpénzt. A Környezetgazdálkodási Kft-nél a vezetők saját tulajdonú cégei rendelkeztek több tízmilliós szerződésekkel. Ezt az új cégvezető azonnal megszüntette. Az Átvételi Bizottság munkája nyomán büntetőeljárás van folyamatban.Az SZKT-nál százmilliók repültek ki az ablakon, egyenesen magánzsebekbe. Az új igazgató ezt megszüntette. Az Átvételi Bizottság munkája nyomán szintén büntetőeljárás van folyamatban.Az IKV-nál több százmillió forint került magánzsebekbe szintén, nem működő százmilliós szoftverek, áron alul elherdált cégautó, 40 milliós bútorbeszerzés, közbeszerzési eljárások kikerülése révén. Közpénzből elvégzett építési munkálatok, amelyeket a valóságban nem végeztek el. Itt is több büntetőeljárás van már folyamatban.Közpénzből százezrekért megrendelt sajtótájékoztatók, és sajtóközlemények a Pólusnál, jogtalanul felvett szabadságmegváltások és milliós angoltanfolyam a VTV-nél. Az új felelős cégvezetők megszüntették a pazarlást és szigorú gazdálkodás mentén valóban a szegediek érdekében működtetik az önkormányzati cégeket. Így lehetséges az, hogy idén nyáron lényegében nem voltak szúnyogok, mindezt az előző évek ráfordításainak töredékéből oldották meg. Így lehetséges, hogy a szocialisták által teremtett építkezési káosz alatt rendben működik a tömegközlekedés. Így lehetséges, hogy a lecsökkentett támogatás ellenére rendben működik az IKV, és a többi társaság. A szocialisták jobban tennék, ha a saját házuk táján kezdenének sepregetni."

Jobbik: volt titkosszolgálati tiszt helyére okleveles szakember

Keresztúri Farkas Csaba jobbikos képviselő az este folyamán egy levélben válaszolt az elhangzottakra, melyet változtatás nélkül közlünk. "Ócska komcsi sárdobálás! Nem okozott meglepetést az újabb támadás. Botka László most Ménesi Imrét tolja maga elé, Ménesi pedig leleplezi a megbízóját. Azt állítja, hogy mutyikoalíciót kötött velem a Fidesz. Ugyanakkor azt is mondja, hogy a polgármester pozíciókat ajánlott a Fidesznek. Ménesi szóhasználatával élve: mutyikoalíciót ajánlott Botka az ellenfeleinek. Cáfolhatatlan tény viszont, hogy én egyik pártot sem kerestem meg! A felügyelő bizottságok és az igazgatótanács tagjait pedig a világon mindenhol politikai és lehetőleg szakmai alapon választják. Nem várható el, hogy vadidegen embert delegáljon bárki is. Nem bűnözőkről van szó, hanem becsületes szakemberekről, szemben az MSZP-s brigáddal (

Zuschlag-Újhelyi

páros,

Gyurcsány

-Botka páros stb.) Gondolom Botka szemét szúrja, hogy például a vízműnél az általa delegált volt titkosszolgálati tiszt helyére egy okleveles szakember mérnököt delegáltunk. Kíváncsi vagyok melyiknek van nagyobb rálátása a cég szakmai működésére? A súlyosan primitív módon valótlanságokkal rágalmazót pedig ismét csak feljelentem."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.