Közélet

Lerakták az Agóra alapkövét + FOTÓK

Lerakták az Agóra alapkövét + FOTÓK

2011. szeptember 21., szerda
Lerakták az Agóra alapkövét + FOTÓK

Szeged új kulturális és közművelődési központjának, az Agórának az alapkövét rakták le szerdán. A csodák palotája fantázianevű épület várhatóan 2012 szeptemberére készül el, az épületet pedig a szegediek keresztelhetik majd el.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt közbeszerzést hirdetett a „Szeged Agóra Pólus a közművelődés szolgálatában” című projekt kivitelezésére, amit a szegedi székhelyű KÉSZ Építő Zrt. nyert el. A kivitelezési szerződést 2011. június 29-én írták alá. A tervek szerint egy négyszintes, 6751 négyzetméter hasznos alapterületű – a felső födémen 915 négyzetméteres zöld tetővel – épület létesülne a Kálvária sugárút-Jósika utca-Gogol utca-Londoni körút által határolt tömbbelsőben.

Botka László

polgármester kiemelte, hogy a fejlesztés során egy 1700 négyzetméteres zöld park is megvalósul majd. A létrehozandó intézményben interaktív kiállítóhelyiséget (SZTE Informatórium), kreatív foglalkoztató tereket, látványlaborokat (MTA SZBK pólus disszeminációs tere), valamint közösségi szórakoztató és fejlesztő termeket (a Százszorszép Gyermekház átalakulásával) alakítanak majd ki, és helyet kap az Informatikatörténeti Múzeum gyűjteménye is, amelyekhez informális képzési és egyéb kulturális szolgáltatások kapcsolódnak majd. Botka elmondta azt is, hogy szegediekre bízzák az Agóra keresztelőjét, a végleges névadásra a helyi napilappal közösen hirdetnek meg akciót. A KÉSZ Holding marketing- és kommunikációs igazgatójától,

Pintyőke Marcelltől

megtudtuk, hogy az Agóra energiaellátását napkollektorok és hőszivattyú biztosítja majd, és úgy lesz kialakítva az épület, hogy e rendszer működésébe betekintést nyerhessenek a látogatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.