Kultúra

Lencsevégre kapott szegedi történelem

Lencsevégre kapott szegedi történelem

2011. szeptember 14., szerda
Lencsevégre kapott szegedi történelem

Több mint 450 fotó – a múlt századi Szeged. Képek, emlékek, nagy nevek, arcok. Fári Irén, a Móra Ferenc Múzeum történészének frissen megjelent, Szeged anno… című kötetét szerdán mutatták be a Kultúrpalotában.

A 19. század közepétől az 1930-as évekig, fotókon keresztül mutatja be a város történetét

Fári Irén

történész frissen megjelent albuma. A kötet a Móra-múzeum értékes fényképanyagából szemezget, a válogatás segítségével megismerhetjük a szegedi városkép alakulását, a nagy árvíz pusztítását és az újjáépítés szakaszait. 1857-ben alakult meg az első szegedi műterem – az esemény 150 éves évfordulójára rendezett anno kiállítást a Móra-múzeum, mely az 1913-ig terjedő időszakot ölelte fel. Már ekkor felmerült az igény, hogy a két háború közötti évek fotóiból is kellene egy hasonló tárlat. „Amikor megkeresett Dobrotka Pál úr, hogy egy Szeged anno kötetet készül kiadni, a tematika már készen volt” – tudtuk meg Fári Iréntől. A több tízezer darabos gyűjteményből a legszebb 450 kép került az albumba. Fári Irén a kötetbemutatón azt is elárulta, szépségük miatt ezek egyben a kedvenc képei is.

Amiről nincs fotó

Nehéz a szelektálás, de örömteli munka – nyilatkozta portálunknak a helytörténész. Inkább az okoz gondot, mikor egy jeles eseményről nem készült fotó.

Ferenc József

a szegedi nagyárvíz kapcsán három napot is töltött Szegeden, mégsem készült róla egyetlen kép sem – még a Magyar Nemzeti Múzeumnak sincs ilyen felvétele, sőt, Bécsből sem került elő ilyesmi. Valójában

Klebelsberg Kunó

kultuszminiszterről sincs igazán jó képünk, pedig ő szerette Szegedet, és többször is tartózkodott itt. Érdekes módon még

Szent-Györgyi Albertről

is csak jobbára a Nobel-díj átvételének évéből, 1937-ből van fotónk – sorolta Fári Irén. Miért ezek a hiányok, nem tudni, hiszen Szegeden fejlett volt a fotográfia, öt-hat fotós is ténykedett egyszerre a városban, a két háború között is több mint tíz „képíróról” tudunk, akik nagyrészt portréképekből éltek meg, hiszen a várost fotózni nem volt túl nagy üzlet, különösen 1896 előtt – ekkor indul meg ugyanis a képeslapkiadás. Fári Irén azt is elmondta, úgy szerette volna megmutatni a várost, hogy örömet szerezzen a képeket nézőknek.

Képszerető lokálpatrióta

Az albumot

Dobrotka Pál

és

Popovits Richárd

szerkesztette, illetve

Márffy János

tervezte. A kötetbemutatón jelen levő Dobrotka Pálról megtudtuk, szülővárosáról, Szarvasról, valamint sokáig munkahelyének számító Békéscsabáról is adott már ki képes levelezőlapokat bemutató könyvet. Lokálpatriotizmusa továbbra is megmaradt, és mivel csak

Apró Ferenc

korábbi kötete volt eddig képeskönyvként fellelhető a témában, a Fekete Ház anyagát célozták meg, Fári Irén segítségével. Dobrotka Pál azt is elmondta, minden kiadónak izgalom, mekkora érdeklődést vált ki a könyve, de a jelenlévők számából ítélve sokakat érdekel a régi Szeged – a múzeum dísztermében szép számmal jelentek meg érdeklődők, köztük egyébként olyanok is, akiknek korábbi, többnyire iskolás képei szerepelnek az albumban. „Gyerekkoromban láttam először Szegedet, ami nagyvárosként vonzott, és nem titkolom, főleg az újszegedi vidámpark” – árulta el a szerkesztő és kiadó. Később diákként, üzletemberként, majd gyűjtőkörbe is átjárt a Tisza-parti városba, mely – mint mondta – számára mindig is a nagyvárost jelentette.

Bástya – mércével

Az albumot nézve az embernek természetszerűleg nosztalgikus érzése támad. Az árvíz és az újjáépítés után eltűnt a középkori Szeged. A képek erről az időről is mesélnek. Nemcsak a vízibástyát láthatjuk, hanem a város első állandó vízmércéjét. Érdekesség, a 19. században még nem tudtak akciót fotózni, az exponálás hosszadalmas, 5-10 perces művelet volt. Ha valaki bemozdult a képen, csíkot húzott magával. A műtermi felvételeken a város polgárai és híres lakói elevenednek meg: láthatjuk

Somogyi Károlyt, Sík Sándort, Tömörkény Istvánt

vagy

Móra Ferencet

felesége és

Panka

lánya társaságában. Emellett az olvasók megismerhetik a paprikapiacon és a szalámigyárban folyó életet, a szabadtéri játékok hangulatát és szembesülhetnek a világháború pusztításával, a lebombázott belvárosi híddal is.

Juhász Gyula és a strand szépei

Az album bővelkedik a különleges felvételekben is, például

Péter László

helytörténész gimnáziumi fotóját is fellelhetjük az albumban. Az 5000. népfőiskolai tanterem avatásán készült felvételen megjelenik Horthy kormányzó és Klebelsberg Kunó oktatási miniszter, amint egy gyerekek alkotta, élő diadalkapu alatt haladnak át. A mindennapok mellett Szeged neves eseményei is visszaköszönnek a kötet lapjain. A fényképek segítségével jelen lehetünk a Kossuth-szobor avatásán,

Horthy

kormányzó látogatásán vagy

Juhász Gyula

25 éves írói jubileumán, amikor a költő pályatársainak gyűrűjében –

József Attila, Szabó Lőrinc, Kosztolányi, Babits

és Móra koszorújában – áll a Kultúrpalota lépcsőjén. Ezzel nincs vége a kuriózumoknak, Juhász Gyula ugyanis a strand szépeivel is a kamera elé állt – állig felöltözve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.