Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: továbbra is Kandó dirigálja a HFC-t

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A vasárnap lejátszott és vásárhelyi vereséggel végződött HFC – KTE II. NB III-as bajnoki mérkőzés után Kandó Róbert edző nyilatkozatában elmondta, hétfőn dönt a HFC NB III-as csapatánál betöltött edzői tevékenysége folytatásáról.

Hétfőn koraeste tárgyalóasztalhoz is ült az edző és Horváth Zoltán klubelnök. Kandó Róbert elmondta, hogy tősgyökeres vásárhelyiként számára az a legfontosabb, hogy városa reprezentáns csapata jól szerepeljen a bajnokságban, de az első három fordulóban elszenvedett vereségeket követően úgy érzi, ha lemondásával segíteni tud az eredményesség javulásában, akkor átadja a helyét egy új trénernek. Horváth Zoltán elnök nem a fiatal edző munkájában látja a kezdeti sikertelenség okait, így az edző lemondását nem fogadta el. A tárgyalás végén – az edző kérésére – olyan kompromisszummal álltak fel az asztaltól, hogy Kandó Róbert a soron következő két találkozóra, a Jánoshida elleni idegenbeli és a Csepel elleni hazai derbikre vállalja a csapat felkészítését, de amennyiben az eredmények nem javulnak, akkor visszatérnek az edzőváltás lehetőségére. Érdekesség, hogy a vásárhelyiek a tavaly őszi idényt is hasonlóan rosszul kezdték, de ezt követően nyolc találkozón maradtak veretlenek és az utolsó előtti fordulóban már a harmadik helyen álltak a tabellán. A HFC vezetése most is abban bízik, hogy a hétvégi negyedik fordulóban, a szombaton 16.30-kor Jászberényben kezdődő Jánoshida elleni összecsapáson megtörik a rossz sorozat.

Kommentek

Közélet

Szabó Zoltán közösen tanulna élvonalbeli újonc csapatával

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Sport

Újraélesztik a szegedi futsalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A regionális bajnokságra nevez majd a csapat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felújítják a vásárhelyi gördeszkapályát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Felújítják a Hódtói Skate Park BMX- és gördeszkapályáit számolt be a Rádió7. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál