Sport

Labdarúgás: legyűrte a Mórahalmot az Alsóváros

Labdarúgás: legyűrte a Mórahalmot az Alsóváros

2011. szeptember 18., vasárnap
Labdarúgás: legyűrte a Mórahalmot az Alsóváros

Két vereséget követően tudott újra nyerni Kiss Ferenc együttese a megyei III. osztályban, gólzáporos meccsen született meg a siker.

Remek, izgalmakban bővelkedő kilencven percet játszottak a csapatok a Homokháti csoport 5. fordulójában a Szabadság téren. Kezdetben a hazai alakulat támadott veszélyesebben, és korán megszerezte a vezetést. A félidő közepe táján a főleg fiatalokra épülő Mórahalom II. többet birtokolta a labdát, és a pihenő előtt kevéssel egyenlített. Fordulás után még tovább fokozták az iramot a látogatók, de nehezen jutottak át az elszántan védekező alsóvárosiakon, míg ők két szépen kidolgozott akció végén jutottak biztosnak tűnő előnyhöz. A hajrában aztán szinte pillanatok alatt egyenlítettek a mórahalmiak, de egy védelmi megingásukat kihasználva végül megszerezte a győzelmet a hazai gárda, feledtetve a múlt heti kisiklást. Jövő héten a Homokháti csoport megnyerésére esélyes Gyálarét LSC otthonába látogat az Alsóváros. Külön érdekesség, hogy jó tíz évvel ezelőtt a megye II.-ben 9. helyen végzett Gyálarét csapatában játszott az Alsóvárosból

Csúcs, Daróczi, Szentágotai, Szepesi, Farkas M., Farkas I.

, illetve az edzői feladatokat

Kiss Ferenc

látta el. Igazi presztízscsatára van tehát kilátás szeptember 25-én (vasárnap) 16 órától.

A labdarúgó megyei III. osztály Homokháti csoport 5. fordulójában:

Vizíközmű-Alsóváros SE - Mórahalom VSE II. 4-3 (1-1).

Szeged, Szabadság tér, 100 néző, vezette: Szalai Sz. (Busa B.).

Vizíközmű-Alsóváros SE:

Bondár - Csúcs (Pipicz 46'), Kéri, Kis Z., Török - Daróczi, Albert (Szabó T. 60'), Szentágotai, Szepesi - Farkas M. (Martonosi T. 78'), Káity. Edző: Kiss Ferenc.

Mórahalom VSE II.:

Ótott-Kovács D. - Halmos, Dobó, Bokányi B., Busa Sz., Martyin, Víg (Szekeres A. 73'), Huszár (Mazács 55'), Németh, Papdi T. (Módra 46'), Csiszár. Edző: Rózsa János.

Gólszerzők:

Káity és Farkas 2-2, illetve Víg, Módra, Bokányi

Sárga lap:

Kis, Szabó

A meccs krónikája:

8. perc:

Albert a felezővonal közeléből jól időzített átadással indította meg a védők közül kilépő Farkas M.-t, és a hazaiak kapitánya lendületes labdavezetés végén, a kapust is becsapva helyezett 12 méterről a hálóba; 1-0

40. perc:

Víg a bal oldalon elfutott, majd 16 méterről kilőtte a bal alsó sarkot; 1-1

67. perc:

Daróczi jobb oldali beadását Káity 14 méterről félfordulból lőtte a kapu jobb oldalába; 2-1

74. perc:

Káity középen jól tette a labdát Farkas M. elé, a csatár pazar csellel két védő között játszotta tisztára magát, majd 14 méterről a jobb sarokba lőtt; 3-1

82. perc:

A hazai védők mögé beívelt labdára rajtoló Németh az alapvonal közeléből tette a kapu elé a játékszert, és Módra senkitől sem zavartatva 10 méterről helyezett a hálóba; 3-2

84. perc:

Szabó T. 25 méterre a kaputól buktatta a kapu felé meginduló vendégtámadót: a szabadrúgást Bokányi B. nagy erővel küldte a léc alá; 3-3

85. perc:

Középről Martonosi T. tette ki jobbra a labdát Pipicz elé, a félidőben pályára lépő középpályás kitűnően hozta helyzetbe Káity I.-t, és a csatár 10 méterről a hálóba küldte a labdát; 4-3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.