Sport

Labdarúgás: három pontot hozott Zsombóról az FK + FOTÓK

Labdarúgás: három pontot hozott Zsombóról az FK + FOTÓK

2011. szeptember 19., hétfő
Labdarúgás: három pontot hozott Zsombóról az FK + FOTÓK
Amióta megyekettes az FK 1899 Szeged, azóta igazi mumussá nőtte ki magát a Zsombó a kék-feketék számára, hiszen Csongrád megye legfiatalabb településének futballcsapata többször tört borsot az orruk alá. Az előző szezonban két nagyarányú, sima vereségbe szaladtak bele Hüvösék, igaz, a végén mégis a megyeszékhelyen örültek, mert az FK a felsőházba került, míg a Zsombó az alsóházi rájátszásban folytatta a küzdelmeket. Rövid kihagyás után játékra jelentkezett Ács, hogy az eltiltott Dórát és Kurucsait méltóképpen helyettesítse a csatársorban. A csapat kiválóságának teljesítményén látszott a kihagyás, azonban a mérkőzés arra mindenképpen jó volt, hogy újra játékba lendítse a támadót, klasszisát pedig remek asszisztálása igazolta. A mérkőzés 25. percében bal oldalról végezhettek taccsdobást a kék-feketék: Kálmán indította útjára a játékszert, ami a tizenhatos sarkában helyezkedő Ácshoz került, ő nem engedte védőjét rámozdulni a labdára, hanem azt a második hullámban érkező Imréhez továbbította, aki átvette, majd igazítás után kapura küldte a bőrt. A levegőben gellert kapó labda Mihálffy előtt talán le is pattant, mindenesetre védhetetlenül a hálóban kötött ki, 0-1. Sem az első, sem a második félidőben nem forgott veszélyben a vendégek győzelme. A hazaiak játékából hiányzott az FK Szeged ellen többször bemutatott eufória, ezúttal kissé komótosan és minden veszély nélkül szőtték támadásaikat, Brunczvik kapust néhány meddő próbálkozástól eltekintve nem igazán tették próbára. A Hüvös-legénység annyit adott ki magából, amennyi feltétlenül szükséges volt a győzelemhez. Imre és a sokadvirágzását élő Nagy V. agilitása meghozta a csapat számára nagyon fontos három pontot. Az FK 1899 Szegednél ezen a találkozón debütált a tehetséges fiatal Lukács is.

Labdarúgó megyei II. osztály, 6. forduló:

Zsombó SE - FK 1899 Szeged 0-1 (0-1) Zsombó, 200 néző. Vezette: Tóth G. Zsombó: Mihálffy B. - Túri, Bálint (Mihálffy L.), Zetkó (Dobó 15'), Szegedi, Megyeri, Nagy, Szűcs, Gyuris (Busa Gábor 67'), Busa Gergely (Tápai 80'), Rárósi. Edző: Daru Sándor. FK 1899 Szeged: Brunczvik - Fodor I., Turján, Gonda, Meszes, Herczeg (Murányi 88'), Dervaderics, Kálmán L., Imre Z. (Bakó 83'), Nagy V. (Balogh L. 73'), Ács (Lukács 75'). Edzők: Hüvös Gábor és Lednitzky András. Gólszerző: Imre Z. (25'). Sárga lap: Zetkó, Túri, ill. Herczeg, Lukács. Ifjúsági mérkőzésen: Zsombó - FK 1899 Szeged 3-1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.