Sport

Labdarúgás: emberhátrányból fordított a HFC

Labdarúgás: emberhátrányból fordított a HFC

2011. szeptember 11., vasárnap
Labdarúgás: emberhátrányból fordított a HFC

Két pont nélkül álló gárda találkozójára került sor a labdarúgó NB III Alföld-csoport negyedik játéknapján, amikor a Hódmezővásárhelyi FC a Jánoshidához ment látogatóba.

A találkozót a jánoshidai sportpálya alkalmatlansága miatt Jászberényben rendezték. A meccs elején

Laczkó

játékvezető ítéleteivel alaposan megfogta a vendégeket, hiszen előbb a 8. percben

Potloka

kapott sárga lapot, majd egy perc múlva

Nuszpánt

túlzottan szigorú ítéletével utánrúgásért kiállította a sípmester. Az első játékrészben a hazaiak kezdeményeztek többet, sőt a vásárhelyiek számára a lehető legrosszabbkor, a szünet előtt egy perccel

Hajdú

révén a vezetést is megszerezték. A szünetben átalakította csapata szerkezetét

Kandó Róbert

edző, aki a három védős játékra történő átállással kockáztatott, de ez a húzása bejött, hiszen a HFC átvette az irányítást és egy jogosan megítélt büntetőből

Piti

révén az 58. percben sikerült is az egyenlítés. A folytatásban visszaállt négy védős védekezésre a kék-sárga együttes, de ez nem jelentette, hogy lemondtak volna a kontratámadások lehetőségéről. A döntő fordulatot a 80. perc hozta, amikor

Domonkos Ferenc

remek találatával átvette a vezetést a Kandó-gárda. A hátralévő tíz percben okosan őrizte előnyét a HFC, amely 81 percet emberhátrányban játszva bravúros győzelmet aratott a hazai pálya előnyeit igencsak élvező Jánoshida ellen.

Jánoshida SE - Hódmezővásárhelyi FC 1-2 (1-0)

Jászberény, 100 néző. Vezette: Laczkó Zoltán.

Jánoshida:

Bollók - Fülöp (Lukácsi), Kovács G., Sztranyovszky, Hetrovicz - Hajdú, Pelles, Kelemen, Lajkovics (Gasparik) - Sárkány, Ábel.

Játékos-edző:

Lajkovics János.

HFC:

Kovács K. - Huszár (Koncz A.), Sipos (Antal), Bárkányi, Marton - Kökény - Varga M, Potloka (Mátó), Piti, Domonkos - Nuszpán.

Edző:

Kandó Róbert

Góllövők:

Hajdú, ill. Piti (11-esből), Domonkos. Kandó Róbert:

" Nagyott küzdött a csapat, külön örülök, hogy a csereként beállt játékosok is sokat tudtak hozzátenni a játékunkhoz. Remélem, hogy ez a győzelem átlendít bennünket a kezdeti nehézségeken."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.