Kultúra

Középiskolás önkénteseket toboroz a Móra-múzeum

Középiskolás önkénteseket toboroz a Móra-múzeum

2011. szeptember 27., kedd
Középiskolás önkénteseket toboroz a Móra-múzeum

A képzést Magyarországon elsőként indítják el, és olyan középiskolások jelentkezését várják, akik be szeretnének tekinteni a múzeum kulisszái mögé, és részesei szeretnének lenni ennek az egyedülálló programnak. Az előadásokat országos hírű szakemberek tartják majd, jelentkezni október 3-ig lehet.

A Móra Ferenc Múzeum az országban elsőként indít középiskolások számára önkéntes tárlatvezetői képzést. A közgyűjtemény célja, hogy a fiatal korcsoporttal is megismertessék és megszerettessék a múzeumi légkört, közelebb hozzák a középiskolásokhoz a kultúrát. A közel egyhónapos képzés során a fiatalok megismerkedhetnek a múzeum állandó és időszaki kiállításaival, bepillantást nyerhetnek a nagyközönség számára nem látogatható, különleges gyűjteményekbe. A program előadásait országos hírű szakemberek, muzeológusok tartják majd, a sikeres felkészülés és vizsga után pedig középiskolás csoportoknak tarthatnak tárlatvezetéseket a frissen végzett önkéntesek. A középiskolás önkéntes tárlatvezetői programra október 3-ig jelentkezhetnek a diákok, a jelentkezési lap átvehető a múzeum pénztárában vagy letölthető az intézmény honlapjáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.