Bulvár

Három kábítószer-terjesztőt ítélték el Szegeden

Három kábítószer-terjesztőt ítélték el Szegeden

2011. szeptember 9., péntek
Három kábítószer-terjesztőt ítélték el Szegeden

Marihuánával, extasy tablettával és speed porral kereskedtek annak a Bács-Kiskun megyei társaságnak a tagjai, akiket négy és hat év közötti szabadságvesztéssel sújtott pénteken jogerősen a Szegedi Ítélőtábla.

A vádlottak éveken át rendszeresen fogyasztottak kábítószert. Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott, a 34 esztendős

Hankó László

például 2005 és 2009 júniusa között összességében 624 gramm marihuánát, 294 darab extasyt és 234 gramm speed port szerzett meg és fogyasztott el. A férfi árulta is a drogot, 60 gramm marihuánát, 1322 darab extasy tablettát és 8,7 gramm speed port értékesített. A másodrendű vádlott,

Géresi Nikoletta

tizenöt esztendős korában, 1998-ban próbálta ki először a kábítószert, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal az elfogásáig fogyasztó volt. Eleinte szórakozóhelyeken ismeretlen személyektől szerezte be a kábítószert, majd 2007 decemberétől elsősorban Hankó Lászlótól vásárolt. A nő idővel árulni is kezdte a drogot, elsősorban extasy tablettát értékesített, de adott el marihuánát és speedet is. A harmadrendű vádlott, a kiskőrösi

Csupor Tibor

2005-től fogyasztott kábítószert, és be akart kapcsolódni a drog terjesztésébe is. A férfi 1723 darab extasy tablettát és 970 LSD-s bélyeget fogyasztott, míg ezer extasy tablettát eladásra kínált, de ez az üzlet nem jött létre, mert a rendőrség a kábítószert lefoglalta. A kábítószert általában úgy értékesítették, hogy akinek szüksége volt ilyen drogra, SMS-ben megkereste a másodrendű vádlottat, aki az igényt jelezte H. Lászlónak. A férfi a másodrendű vádlottnak adta el a drogot, aki továbbértékesítette azt az igénylőknek. A marihuána grammonkénti ára 2 ezer volt, a speed dupla ennyiért cserélt gazdát, egy extasy 300-350 forintba került. A táblabíróság Hankó Lászlót és Csupor Tibort hat év fegyház-, Géresi Nikolettát pedig négy év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.