Közélet

Hatszázezer forint lesz az országgyűlési képviselők fizetése

Hatszázezer forint lesz az országgyűlési képviselők fizetése

2011. szeptember 21., szerda
Hatszázezer forint lesz az országgyűlési képviselők fizetése

Bruttó hatszázezer forintot fognak keresni az országgyűlési képviselők, amennyiben a parlament elfogadja azt a jogszabálytervezetet, amelyet a Fidesz frakciója hamarosan az Országgyűlés elé terjeszt - írta pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Magyar Hírlap.

A lap úgy tudja: külön díjazás jár majd a bizottsági elnököknek és alelnököknek. Mint írták, a képviselők laptopot, senkire át nem ruházható benzinkártyát is kapnak, a fővárosban irodát használhatnak, és bérelt lakás is jár nekik, ez utóbbi rezsijét ők állják. A Magyar Hírlap úgy tudja: a tervezetben az szerepel, hogy az Országgyűlés Hivatala a Parlament épülete környékén vásárol majd lakásokat, amelyekbe négy évre az a képviselő költözhet majd be, akinek nincs a nevén fővárosi ingatlan. Az még nem dőlt el, hogy a módosítások már 2012-től életbe lépnek-e, vagy az új rendszert 2014-től, az új kétszáz fős parlamentre szabják - írták. Készül a renitens képviselőket szigorúbban szankcionáló házszabály és a Fidesz-frakcióban már készül az új pártszabályozás is - tették hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.