Kultúra

Egy hétig festhetjük még le megyénket

Egy hétig festhetjük még le megyénket

2011. szeptember 7., szerda
Egy hétig festhetjük még le megyénket

Még pár nap, és lezárul a „Változatos megyéink az Európai Unióban” című pályázat egyik legfontosabb szakasza. Szeptember közepéig adhatják le az alkotásaikat azok a fiatal képzőművészek, akik indulnak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Hungarofest Nonprofit Kft. közös pályázatán. Olyan műveket várnak a kormányhivatalok, amelyek hazánk, illetve az egyes megyék szeretete, identitása ihletett, és üzenetük a kormányablakokhoz köthető. A nyertesek között összesen bruttó másfél millió forintot oszt szét a zsűri.

Szeptember 15-ig lehet eljuttatni a Csongrád Megyei Kormányhivatalba azokat a műveket, amelyekkel a pályázatra jelentkeznek fiatal Csongrád megyei alkotók. Mint ismeretes, minden Magyarországon állandó lakcímmel bejegyzett 18 és 35 év közötti magyar állampolgár nevezhet már meglévő, vagy újonnan készített saját művészeti alkotásával. Egy pályázó legfeljebb egy művel vehet részt a megmérettetésen. A zsűri szívesen lát olyan munkát, amely egy művészeti ágat képvisel, vagy olyat is, amely iparművészettel, népművészettel rokonítható. Fontos szempont a művészi érték és az, hogy a mű mennyit árul el egy településről vagy a megyéről, illetve mennyire kapcsolható az Európai Unióhoz. Az alkotónak abban a megyében kell pályáznia, ahol állandó lakcíme van. Minden megyében külön nyertest hirdet a megyei és budapesti szakemberekből álló zsűri. Az első helyezett 750 ezer, a második 500 ezer, a harmadik pedig 250 ezer forint elismerésben részesül. A pályázatról bővebb információ a www.kormany.hu és a www.valtozatosmegyeink.kormany.hu honlapon olvasható. A pályaműveket Szegeden, a Megyeházán kell leadni (Rákóczi tér 1.), időpontot egyeztetni

Varga Márta

kommunikációs vezetővel lehet, a 60/562-604 illetve a 70/337-2689-es számon, vagy a varga.marta@csmkh.hu e-mail címen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.