Közélet

Ellenzéki reakciók a kormányülésre (FRISSÍTVE)

Ellenzéki reakciók a kormányülésre (FRISSÍTVE)

2011. szeptember 6., kedd
Ellenzéki reakciók a kormányülésre (FRISSÍTVE)

Az elemzőket nem érte meglepetés, az LMP szerint Orbán hibázott, a Jobbik radikális megoldást sürget, az MSZP szerint a kormány tévúton jár - reakciók a kormányülésre.

Nem okoztak meglepetést a kormányzati bejelentések az elemzők szerint

Nem okoztak meglepetést a keddi kormányzati bejelentések az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy az idei költségvetést érintő intézkedések a vártnak megfelelőek, és megjegyezték, hogy a jövő év lesz az "igazi kihívás". A kormány kétnapos lovasberényi ülése után

Orbán Viktor

miniszterelnök azt mondta: októberben és novemberben összesen négy százalékponttal, a GDP 77 százalékáról 73-ra csökkenti a kormány az államadósságot. A következő két hónapban két nagyobb összegű hitel jár le, amelyek helyett nem vesznek fel újabbat. A mintegy 4 milliárd eurós adósságcsökkentésből 3 milliárdot a valutatartalékból, 1 milliárdot a nyugdíjrendszer átalakításával az államhoz került külföldi részvényekből fedeznek. A kormány négy tétellel "foltozná be" azt a 100 milliárd forintos lyukat, amely az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt keletkezett.

Matolcsy György

nemzetgazdasági miniszter azt mondta: növelik az adóbeszedés hatékonyságát, és ebből 40 milliárd forintos többlet áfa-bevételre számítanak. További 40 milliárd forintos megtakarításra készül a kabinet az idén az államigazgatásra vonatkozó teljes beszerzési stop miatt. Ezen kívül 50 százalékkal emelik a játékadót, 7 százalékkal a dohánytermékek, 5 százalékkal az alkoholos termékek, 50 százalékkal az aromázott szeszesitalok jövedéki adóját, míg a gázolajét 97 forintról 110 forintra - jelentette be Matolcsy György, hozzáfűzve, hogy ebből összesen 10 milliárdos többletbevételt várnak az év utolsó két hónapjában. A százmilliárdos költségvetési lyuk "befoltozásához" további 10 milliárd forintot a nyugdíjrendszer átalakításával állami kézbe került részvények osztalékából fedezne a kormány. Az idén és jövőre 2 százalékos gazdasági növekedésre számít a kormány. Az áprilisban aktualizált konvergenciaprogramban még 3,1, illetve 3 százalék szerepelt.

Török Zoltán

, a Raiffeisen Bank elemzője azt mondta: "a kötelező szükségeset hozta" a kormány a keddi bejelentésével. Jónak nevezte, hogy a kabinet továbbra is ragaszkodik az államadósság csökkentéséhez, valamint az államháztartási hiány tartásához. Pozitívumnak tartotta azt is, hogy csökkentették az idei évre és a jövő évre vonatkozó GDP-prognózist. Az elemző elmondta, ugyanakkor továbbra sem tudni, miből finanszírozzák az Európai Bíróság döntése nyomán keletkezett 260 milliárd forintos áfavisszatérítési kötelezettséget. Szerinte ez a hiányt fogja növelni. Orbán Viktor a kötelezettséget firtató kérdésre a tájékoztatón azt mondta, erről a vasárnapi kormányülésen tárgyalnak. Török Zoltán elmondta, a 3 százalékos államháztartási hiány tartásához szerinte nem elég a 100 milliárdos "lyuk" betömése, 250-300 milliárd forintosra lenne szükség. De - mint mondta - ez értelmezés kérdése. Véleménye szerint, ha nem is olyan mélyen, de a nyáron történt gazdasági folyamatok a 2008-2009-es válsághoz hasonlóak. "Ha Magyarország exportpiacai összeomlanak, a magyar export is le fog állni" - jegyezte meg. Mint mondta, az idei évre 2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, pesszimista várakozása alapján ez 1 százalék is lehet. Jövőre, az optimista verzió szerint a GDP 1,5 százalékkal gyorsulhat, de nem tartott kizártnak egy visszaesést sem.

Suppan Gergely

, a TakarékBank elemzője szerint nem okoztak meglepetést az intézkedések, a piacok sem reagáltak különösebben. Az államadósság csökkentését érintő döntéseket már nagyjából lehetett tudni - jegyezte meg. Az elemző kérdésesnek nevezte a 40 milliárd forintos többlet áfabeszedést, a többi, idei évre vonatkozó intézkedést azonban reálisnak tartotta. Felvetette, egyelőre nem tudni, hogy például a jövedéki adók emelése hogyan fogja érinteni az inflációt. Suppan Gergely is az intézkedések jövő évre gyakorolt hatását tartotta a fő kérdésnek, úgy vélte, a bejelentések között van olyan, amely csak egyszeri tétel. Példaként említette a nyugdíjrendszer átalakítása során állami tulajdonba került külföldi részvények értékesítését. A TakarékBank elemzője az idei évre 1,8 százalékos, jövőre pedig 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol. De - mint mondta - jelentősen megnőtt a bizonytalanság.

LMP: Orbán Viktor történelmi hibát követett el

Az LMP véleménye szerint Orbán Viktor történelmi hibát követett el, mert a nagy parlamenti többség birtokában, a következő választásoktól távol, lehetősége lett volna annak beismerésére, hogy a "futóhomokra épülő, Matolcsy-féle vudu-gazdaságpolitika összeomlott", de nem ezt tette - reagált a kormányfő keddi bejelentéseire

Schiffer András

. Az LMP frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján visszautalt Matolcsy György tavalyi szavaira, amelyek szerint három százalék feletti növekedés esetén sikeres lehet a kabinet gazdaságpolitikája. Az LMP-s politikus úgy látta, most már a kormányfő is beismerte, hogy idén nem lesz ekkora mértékű növekedés. "Amit a miniszterelnök elővezetett a százmilliárdos lyuk betöméséről, az (…) hasonlóan a tavaly meghirdetett gazdaságpolitikához, illúziókra, hamis, téves feltevésekre épül" - tette hozzá Schiffer András. Egyúttal annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy azért állhatott elő ilyen nagyságú hiány, mert "a Mol-ügylettel a kormány egész egyszerűen ötszázmilliárdot eltőzsdézett". Schiffer András kitért arra is, hogy a miniszterelnök semmilyen konkrétummal nem támasztotta alá, hogy az adóhatóság által beszedni tervezett negyvenmilliárd forintot hogyan lehet behajtani. Azt mondta, hogy ha tavaly decemberben nem számoltak ezzel az összeggel, akkor az LMP nem látja valós alapját annak, hogy ehhez sikerül hozzájutni. A teljes beszerzési stopot úgy értékelte, hogy az nem a központi kormányzat és a központi kormányzati kommunikáció "luxusberuházásaiból fog elvenni, hanem az államgépezet teljes lerohadásához vezet". Feltette azt a kérdést is, hogy tavaly decemberben a miniszterelnök illetve a kormány miért nem számolt a most tervezett tízmilliárd forintnyi osztalékkal. Leszögezte, hogy a kormányzati lépésekkel ellentétben pártjuk egy zöld fordulatban és egy következetes antikorrupciós politikában hisz. A zöld fordulat négy elemeként a többkulcsos adórendszer visszaállítását, az úgynevezett zöld munkahelyteremtést, a járulékcsökkentést és az ökológiai adóreformot említette. Kijelentette, hogy ha a Fidesz visszaállítaná a felső adókulcsot, akkor 2011 utolsó negyedévében több mint negyvenmilliárd forint pluszbevételhez lehetne jutni. Spórolási lehetőségként említette, hogyha közbeszerzési eljárásokat írnának ki a jogi, kommunikációs és őrző-védő feladatokra. Pártja véleményét tolmácsolva azt mondta, hogy - rövid távú megoldásként – a felső adókulcs visszaállítása mellett újra kellene indítani a vagyonosodási vizsgálatokat. Emellett növelnék az árfolyam illetve kamatbevételek adóját, újra bevezetnék az örökösödési adókat, miközben emelnék a bányajáradékot és a reklámújság termékdíjat. A miniszterelnöknek abban igaza van, hogy a tettek beszélnek – mondta Orbán Viktornak azokra a szavaira, amelyekkel a kormányfő a Wikileaks-en kiszivárgott és az Origo által idézett diplomáciai táviratokra reagált. Schiffer András szerint ugyanis a Fidesz olyan politikát folytat, amelyre nem kért és nem kapott felhatalmazást a választóktól. "A Fidesz, illetve Orbán Viktor személy szerint, hasonlóan

Gyurcsány Ferenchez

és a szocialistákhoz, egész egyszerűen megvezette, becsapta a választókat" - jelentette ki a politikus. A frakcióvezető szerint a helyzet annyival súlyosabb 2006-hoz képest, hogy a választók már biztosak lehetnek benne: az elmúlt évtizedekben olyan politikai elit irányította az országot, akik "folyamatosan az orruknál fogva kívánták vezetni az embereket". Ezért újra felszólította a miniszterelnököt annak tisztázására, hogy mi okozza a Fidesz elmúlt nyolc éves ellenzéki propagandája és jelenlegi tettei közötti ellentmondást. Véleménye szerint ha ez nem sikerül, akkor azzal egy komoly bizalmi válság felé sodorják az országot.

Jobbik: Újabb sarcok helyett radikális gazdaságpolitikai fordulat szükséges

A Jobbik szerint költségvetési tűzoltómunka és újabb sarcolási sorozat helyett az államadósság újratárgyalására, többkulcsos adórendszerre és a magyar gazdaság fejlesztésére van szükség. A Jobbik Orbán Viktor miniszterelnök keddi sajtótájékoztatójára reagálva az MTI-vel azt közölte: a kormány kétnapos ülésén ismét egeret szültek a hegyek. "A miniszterelnöki sajtótájékoztatóból kiderült: a gazdagok kormánya továbbra is elkötelezett a neoliberális gazdaságpolitika könyörtelen végig vitelében" - olvasható közleményükben. A Jobbik szerint az államadósság erőltetett ütemű visszafizetése helyett azok újratárgyalására van szükség, amelyre számos ország, mint például Görögország, Argentína, Szerbia-Montenegro vagy Lengyelország esete sikeres példát mutatott. "Ehelyett fizetünk a Nemzetközi Valutaalapnak, mint a katonatiszt." Az ellenzéki párt a többi közt azt is kifogásolta, hogy nem tudta meg a sajtótájékoztatóból, hogyan fog elmúlni a fenyegető vész a devizahiteles válságtól fenyegetett családok feje fölül, "nem tudtuk meg, hogyan fogjuk elkerülni az egészségügy összeomlását, és nem tudtuk meg, mitől fog élénkülni a magyar gazdaság". A devizahiteles válság megoldatlansága ma már nem csak tragikus társadalmi konfliktusokat vetít előre, hanem a gazdasági növekedés egyik fő korlátjává is vált - fogalmazott a közleményben

Hegedűs Tamás

, a párt frakcióvezető-helyettese.

MSZP: Orbán Viktor továbbra is tévúton jár

Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor keddi bejelentése azt mutatja, hogy a miniszterelnök nincs tisztában az ország előtt álló gazdasági problémákkal és az emberek valós gondjaival.

Mesterházy Attila

az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy Orbán Viktor rögeszmésen ragaszkodik a dilettáns gazdaságpolitikához, amely kudarcot kudarcra halmoz, és mélyíti Magyarország gazdasági válságát. "A mai bejelentés után sem tudjuk, hogy mit fog kezdeni a kormány a magas munkanélküliséggel, a romló közbiztonsággal, a kórházak és az egészségügyben dolgozók anyagi gondjaival, a devizahitelesek elviselhetetlen törlesztő részleteivel és a fenyegető önkormányzati csőddel. Kíváncsian várjuk azt is, mit fog Orbán Viktor +csinálni+, de sajnos ezúttal nem tehetjük meg, hogy ne figyeljünk arra, amit mond, mert ma ő Magyarország miniszterelnöke" - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.