Kultúra

SZIN 3. nap: csendes emlékzenekarok + FOTÓK

SZIN 3. nap: csendes emlékzenekarok + FOTÓK

2011. augusztus 26., péntek
SZIN 3. nap: csendes emlékzenekarok + FOTÓK

Hazai és világzenekarok is szórakoztatták a közönséget a SZIN harmadik napján. Az Edda klasszikusai mellett a reggae-RB énekesnő, Diana King koncertjét is meghallgattuk.

Pénteken sem fázott senki az ifjúsági napokon: a száraz hőség mellett legalább a levegő mozgott egy kicsit. Az előzetes híresztelések ellenére végül mégsem lett orkán erejű szél, és vihar sem zavarta meg a fesztiválozókat. A VIP-bejárat közelében lévő medence továbbra is nagyon népszerű volt, és bár a vizet délutánra szinte már felforralta a nap, sokan kerestek benne menedéket a tikkasztó hőség elől.

Múmiáktól a folk metálig

A pénteki nap első koncertezője a The Daydreamers nevű banda volt. Alig hogy belerévedhettünk a zenéjükbe, szinte arcul csapott minket a Pepsi színpadon őket váltó Yellow Spots. Aki már látta egyszer ezt a bizarr küllemű együttest, az egyhamar nem felejti el: a magukat gézzel körbetekert zenészek egy múmia és egy frontális autóbaleset túlélőjének sajátos keverékét alkotják a színpadon. Zenéjük, ritmusuk azonban ennél jóval élettel telibb: a magukat "belezős rakkendrollként" azonosító csapat pörgős punk-rock nótákkal szórakoztatta és sokkolta a fiatalokat. A Pepsi színpadon egymást váltogatták a zenei stílusok: a Dalriada együttes a folk metal stílust vegyíti magyaros elemekkel: leghíresebb dalukat

Arany János

Walesi bárdok című balladájából készítették, de emellett a fémzene kedvelői még számos, húrokat nem kímélő nótára tombolhattak. Őket a kicsit populárisabb irányvonalon mozgó Supernem zenekar követte, majd a hazai punkbandák legjelentősebbje, az Alvin és a Mókusok húzta a talpalávalót. Itt már persze minden volt, amit a csíkhajú, szakadt nadrágos stílust kedvelők szeretnek: egymás feje fölött repültek a söröspoharak, egymás nyakába ugráltak az emberek.

Alvinék

már régóta tudják, mivel kell felfűteni a bulizni vágyókat.

Hangos és néma klasszikusok

A pénteki nap az emlékzenekaroké (vagy ahogy angolosan mondanánk, a tribute-bandáké) volt az ATC Silent Party Stage-ben. A hely a SZIN zajára panaszkodóknak kedvez: nincs ugyanis kihangosított zene, mindenki egy fülhallgatón keresztül élvezheti a zenekarokat. A Metallicum a Metallica klasszikusait dolgozza fel nagyszerű gitárszólókkal, a Doors emlékzenekar pedig az azonos nevű, legendás bandának állít emléket. A leghitelesebb közülük mégis a Guns'N'Roses-t utánzó Hollywood Rose volt. A banda visszahozza nekünk a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb rockzenekarát: az énekes hangja és a mozgása a megtévesztésig hasonlít, de az öltözékük és a gesztusaik is mind ismerősek lehetnek Axl Rose rajongóinak. Ugyanúgy pörög a Paradise city, a Sweet child o' mine és a You could be mine, mint húsz évvel ezelőtt, mi pedig újraélhetjük (vagy először átélhetjük) a zenekar fénykorát itt az Újszegedi Partfürdőn. Felejthetetlen élmény minden koncertjük. Több száz ember gyűlt össze a nagyszínpad előtt nyolc órára, hogy meghallgathassák Pataki Attila és az Edda zenekar klasszikusait. A híres számokat több generáció is együtt énekelhette, hiszen mindannyian ismerjük az Éjjel érkezem, a Hűtlen vagy a Lelkünkből dalszövegeit. A koncert végén sokan maradtak a pódium előtt, hiszen a SZIN egyik legnagyobb neve, Diana King következett. Shy Guy című száma évekig trónolt a slágerlisták élén, és ő a fúziós raggae megteremtője is. Látogatása hazánkban kuriózumnak számít, sok napijegyes kizárólag miatta jött ki a SZIN-re. Az estéről a szavaknál jóval többet mondanak a képek: böngéssze végig galériánkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.