Sport

Rögbi: túl az első felkészülési erőpróbán a Gorillák + FOTÓK

Rögbi: túl az első felkészülési erőpróbán a Gorillák + FOTÓK

2011. augusztus 15., hétfő
Rögbi: túl az első felkészülési erőpróbán a Gorillák + FOTÓK
A Fit World SE játékosai, azaz a Gorillák első felkészülési meccsüket játszották vasárnap Kecskeméten, a Sóstói Stadionban, ahol a szintén Extraligás KARC ellen léptek pályára. Az első erőpróbán Kecskeméten a játék elején többet birtokolta a Szeged a labdát, ami az eredményben még nem tudott megmutatkozni, mert a felkészülés közepén tartó csapat hibáit a rutinos kecskemétiek könyörtelenül kihasználták. A második rész elején is megvolt a lendület, és egy célra csökkent a különbség. Aztán jöttek a cserék, mindenki játéklehetőséget kapott és a végjátékban a hazaiak voltak jobbak. A felkészülés augusztus 17. és 21. között Franciaországban, Strasbourgban folytatódik, ahol a csapat 20-án megmérkőzik a helyi gárdával, a CRIG-gel. Ezt követő héten szerdán a szeptemberi Görögországi Európa-bajnokságra készülő magyar U20-as válogatott lesz az ellenfél, majd az utolsó felkészülési találkozót a Velencei Kék Cápák ellen augusztus 27-én, szombaton 17 órától vívják Székesfehérváron. Szeptemberben következnek majd a tétmeccsek, 3-án a Magyar Kupa döntő első fordulójában érdekeltek a Gorillák - ekkor rendezik az első női bajnoki fordulót is -, majd 17-én a DHL Magyar Bajnokság nyitófordulójában kezdhetik meg menetelésüket a felnőttek és utánpótlás csapatok egyaránt.

Felkészülési XV rögbi-mérkőzés:

KARC - Gorillák 39-10 (15-5)Szegedi célszerzők: Bárdos, Csiha

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.